<<< Vissza

Ismét a Smaragd-szigeten

2006. szeptember 15.

 
A Tempus Közalapítvány támogatásával immár második alkalommal jártam Írországban egy kéthetes nyelvtanári továbbképzésen.

Az alapítvány céljai közt szerepel, hogy elősegítse az oktatás és képzés korszerűsítését, a nemzetközi együttműködések kialakítását, valamint a magyar oktatás és képzés megismertetését régiónkban és az Európai Unióban. Magyarországon ez az alapítvány koordinálja az Európai Bizottság oktatást támogató programját, a Socrates-programot, melynek keretein belül a Comenius - akció kifejezetten a közoktatást támogatja. Többek között egyéni ösztöndíjakat kaphatnak nyelvtanárok. Egy ilyen ösztöndíjat pályáztam meg ismét, amelyet támogatásra méltónak találtak.

Négy évvel ezelőtt Dublinban jártam, s annyira megkedveltem a vendégszerető ír népet és történelmét, a varázslatos tájakat, hogy visszahúzott a szívem. Ezúttal az ország déli és nyugati részét szerettem volna megismerni. Így Cork városára esett a választásom, mely 2005-ben elnyerte az "Európa kulturális fővárosa" címet.

A nemzetközi nyelviskola, ahol tanultam, a város szívében helyezkedik el. 17 fős csoportunk igazán sokszínű volt: magyar, cseh, lengyel, észt, osztrák, német, spanyol és japán nyelvtanárokból állt.

Lelkes tanárnőnk, Fiona szívvel és lélekkel, néha humorral igyekezett angol nyelvtudásunkat fejleszteni, szakmai, módszertani ismereteinket felfrissíteni, bővíteni. Délutánonként az ír történelem, a politika és vallási ellentétek témakörében hallgattunk előadásokat. Heti 30 angolóránk volt. Ehhez kapcsolódtak a kirándulások és szociális programok, ahol szintén volt lehetőség a nyelvgyakorlásra. Olyan dolgokat tanulhattam és tapasztalhattam meg, melyeket könyvekből lehetetlen elsajátítani. Mindezt a tudást szeretném majd átadni tanítványaimnak és kollégáimnak munkám során. Reményeim szerint ez által angol nyelvoktatásunk még színvonalasabb és sokszínűbb lesz.

(folytatjuk)

Dr. Czakó Tamásné
angoltanár
Koszta iskola


<<< Vissza