Több órát, több napot egy élelmiszer bolt pultja mögött töltve kisegítőként lassan azt hiszi az ember, itt a vég. Lábai fáradtak, kezei fájnak, az őrületbe kergeti a pénztárgép újbóli és újbóli kattanása, ráadásul minden vevővel kedvesen kell bánni. És igen, sokszor nem érti, mit beszélnek, mert nem művelik helyesen a nyelvet, sokszor büdösek, és legszívesebben otthagyná az egészet, de mégis van valami, ami közös bennük: élnek! Magas, alacsony, vicces, mértéktartó, komoly, bókoló, lenéző, visszataszító, megkapó emberek. Nagyon sokféle ember téved be egy ilyen üzletbe. Újdonsült anyukák, akik csak nagy küzdelmek árán tudják betolni a babakocsit az ajtón. A baba először bájosan gügyög, majd mikor már megelégelte a várakozást, néha eltörik a mécses. Hiszen ki szeret hosszú perceket várni és felfelé bámulni, miközben mindenki sablon dolgokat gügyög neki? Itt előfordulnak a szokásos kérdések is, mint például a ,"Hogy van a baba?" És ekkor a büszke mama dagadó mellel mesél el mindent a szüléstől napjainkig. Apró kis emberkék is megfordulnak itt, kilökve az ajtót, már meg sem hallva a hátulról jövő kósza mondatot: "Várj már meg, kisfiam!" A szülő lihegve ér be az ajtón, köszön, majd elvesznek a sorok között. A kicsi mindent megfogdos, és rengeteget kérdez. És akkor végre meghallja a várva várt kérdést: ,"Te mit kérsz?" Hirtelen azt sem tudja, hova kapjon tekintetével, ide-oda rohangál, kiválaszt majd visszapakol dolgokat. Végül megszületik az eredmény. Csillogó szemmel teszi fel a pultra, és onnan lesi, mit csinál a boltos néni. A huncut kacaj az arcán senkit sem hagy mosoly nélkül. Persze nem szabad kifelejtenünk a nagymamámat. Nagymamák egyedül, unokával, gyerekkel, férjjel, tehát nagymamák minden mennyiségben. És persze az elmaradhatatlan: ,"Segítene kedveském? Tudja, én már öreg vagyok, nem látom az árakat." Ilyenkor meg lehet hallgatni a hőn szeretett férj halálát, a gyerekek életét, az unokák huncutságait, és persze az aznapi menüt is - helyzettől függően. De végül ezek a nénik mindig a szívéhez nőnek az embernek. Sokan csak egy üdítőért ugranak be. Ők a mindennapi élet rohanó emberkéi. ,"Megy a buszom!" ,"Jaj nekem, elkések!" A lenéző emberek viszont kiakasztóak. Beszólnak, újraszámoltatják a blokkot, leamatőrözik az ember fiát. Pedig ha nem lennének boltok, és benne boltosok hát bizony nehéz lenne az élet. És az elmaradhatatlan illúzióromboló emberek, mint a borozó nagymamák, (oké, a Piroska tök jó mese, na de) az alkoholista (mondjuk ki) senkik, a legyerekesedett fiatalok, akik cigit kérnének hitelbe, az olykor cukrot elemelő gyerekek (és a példamutató felnőttek), az unatkozó középkorú, életerős emberek, akik naponta akár tízszer is átjönnek, hogy elűzzék a mindennapok szürkeségeit. Kérdés, melyik ember jár jól. Az, amelyik minden nap élelmiszerre, kenyérre, tejre szánja a pénzét, vagy az, aki néha egy feles áráért is könyörög? Este, a családommal ülök egy asztalnál, és minden jó kerül az asztalra. Este a családom nélkül állok egy kocsmában a játékgép előtt, és az utolsó filléreimet bedobálva reménykedek a nyerésben? Vajon melyik a fontosabb? - kérdem én, egy ember a sok közül. Árgyellán Edina

<<< Vissza