<<< Vissza

Miattunk és nekünk szép a város

2006. szeptember 8.

 
A Virágszínvonalasabb Szentesért verseny győzteseinek szeptember első napján adták át a jutalmakat a polgármesteri hivatalban. Szirbik Imre polgármester köszöntötte a nevezetteket és a szponzorokat. Elmondta, hogy jó érzés végigmenni az utcákon, de nem egy-egy beruházás miatt, hanem a lakóknak köszönhetően. A város nagy utat tett meg az emberek fejében, szívében és aktivitásában. Végre észrevettük, hogy Szentes szép. És ez a város a miénk, nekünk virágos vagy kies. Amikor valaki nyugat felé indul el az országból, és átlépi a határt, úgy érzi, mintha a fű is másképp zöldülne, a virágok is másként nyílnának. Ott odafigyelnek a környezetükre. A polgármester büszke arra, hogy ma már nem kell átlépni a határt, elég, ha bemegyünk egy-egy utcába, vagy elmegyünk a saját vagy a szomszédunk háza előtt, és büszkék lehetünk arra, amit alkottunk. Sok gond van a virágokkal, ezért nagyon fáj az embernek, ha egy elültetett növényt kitépnek, egy facsemetét kettétörnek. Ilyenkor felteheti a kérdést: minek csináljam? Úgy érzi, hogy belőle szakítottak ki egy darabot. De ha túljut ezen, új fatövet vesz a kezébe, szerszámokat, és újra ültetni kezd. Hiszen a virágos kert szép annak, aki csinálja, és annak is, aki nézi. Nem az idelátogatók miatt tesszük szebbé környezetünket, hanem magunk miatt. Megköszönte a részvételt a jelenlévőknek, azoknak, akik beneveztek, és akik munkáját immár harmadszor értékelhetik.

A versenyzők többnyire hölgyek voltak, akik akár hivatásszerűen, akár lakóként gondozzák kertjeiket. Három kategóriában nevezhetett a 22 versenyző, 16-ot jutalmaztak. Szakemberek zsűrizték az alkotásokat, és sokat vitatkoztak, amíg kialakult a végeredmény. Magánházas kategóriában díjazott lett Tóth Sándorné, Traj László és D. Szabó Istvánné. Molnár György (képünk) lett az első helyezett, aki az Új utca 8/4. szám alatt lakik. Ollai Istvánné a második a Mentő utca 32. szám alól, a harmadik pedig Dömsödi Jánosné, aki a Nagyörvény utca 58. alatt lakik. Különdíjban részesült Tóth János, Vincze Lászlóné, Szabóné Gaál Eszter, Biácsi Lászlóné, Lévainé Bódi Szilvia és Tóth Jánosné. Munkahely kategóriában a Hajléktalan Segítő Központ vihette el a fődíjat, második helyen a Damjanich János Tagóvoda, harmadik helyen a Koszta József Általános Iskola végzett. Különdíjat kapott a Széchenyi István Általános Iskola és Sportközpont üdülőházak. A tömbházas kategóriában díjban részesült: Murvai Gábor-né és szomszédai, Vass Györgyné, Bucskó Jánosné, első helyezett pedig a Honvéd utca 24. hatlakásos társasháza lett. Molnár Ferenc, a tömbházas kategóriában nyertes társasház egyik lakója elmondta, hogy a házban mindenki a saját kertjét gondozza és ülteti be fákkal, virágokkal. Közben persze figyelnek a többiekre is, hogy az összképben ne legyen hiba. Úgy érzik a lakók, kulturáltabb környezetben sokkal szívesebben élnek. Örülnek annak, hogy környékükön nincs vandalizmus, nem tördelik a fákat, nem szedik ki a virágokat. Idén neveztek először, de már 23 éve gondozgatják közösen kertjüket, és itt töltik szabadidejük nagy részét.

Majzik Andrea


<<< Vissza