<<< Vissza

Vizsgálják a DNS-t
Van felelős az uszodai klórgáz-ügyben

2006. szeptember 1.

 
Az uszodában történt klórgáz mérgezés ügyében megérkezett a rendőrkapitányságra az igazságügyi rendőrségi szakértői vélemény, ami azt tartalmazza, hogy van felelőse a bekövetkezett eseménynek. A vélemény megnevezi azt a munkakört, amelynek ellátója hibázott azon a bizonyos nyári napon. A rendőrségnek még tisztáznia kell az ügy pontos körülményeit, ami az elkövetkező napok feladata lesz.

Továbbra is közigazgatási eljárás keretében folyik a vizsgálat Koncz Judit eltűnésének ügyében. Az eltűnt személy keresése, felkutatása egészen az előkerüléséig, illetve maximum 20 évig tarthat. Igazságügyi szakértők vizsgálták a háznál lévő kutya elpusztulásának következményeit. Ezek szerint az állat mérgezés következtében pusztult el, amiért állatkínzás vétsége miatt indult nyomozás ismeretlen elkövető ellen.

Tanú kihallgatásokkal folyik a nyomozás a városi jegyző erkélyére dobott és ott felrobbant kézigránát ügyében. A helyszínen rögzített DNS minták azonosítását szakértők végzik. A DNS amit a gránát elsütő karján találtak, feltehetően az elkövetőé.

Szerdára virradóra ismeretlen tettesek betörtek a belváros egyik műszaki üzletébe és onnan nagy menynyiségű szerszámgépet (szivattyú, kéziszerszám, stílfűrész) vittek magukkal. A kár eléri az egymillió forintot.

Az elmúlt héten beszámoltunk arról, hogy a Mikecz utcai üzletben maradt egy kézitáska, amit a tulajdonosa - az akkori adatok szerint - hiába keresett. Az újabb adatok és egy szemtanú beszámolója azonban átírja a történetet. A sértettet - a szemtanú szerint - egy férfi állította meg az utcán, majd az autóstáskát levágva a sértett kezéről távozott a helyszínről. Az ismeretlen ellen dologi elleni erőszakkal elkövetett lopás miatt folyik eljárás.

Balhé volt az egyik kiséri sörözőben. Egy férfit nem akartak kiszolgálni ittassága miatt, amit az illető nehezen viselt. Előbb megtámadta a pultos hölgyet, megtépte annak ruháját, majd megpróbálta megütni, ez azonban nem sikerült. A férfi ellen garázdaság miatt indult nyomozás.

H.V.


<<< Vissza