Bácskai János (képünkön) újra megmutatta magát a szentesi közönségnek, s ismét a megyeházán. A városunkból elszármazott színművész azok sorát gyarapítja, akikről híres ez a város, s a gimnáziumi diákszínpad. S ő még ráadásul egy nevet is visel, ami az elmúlt évtizedekben fogalommá lett Szentesen. Tudván, hogy a megyeháza udvarán majd csak a második felvonás végén lép színpadra Heltai klasszikusában, A néma leventében, találunk időt a beszélgetésre. Amikor alkalmas helyet keresünk, ő hozza szóba először, s büszkén említi, hogy januárban, a Magyar Kultúra napján itt szavalt ő is az épület megnyitó ünnepségén. A diákszínpad adta lehetőségeket kihasználta, s az egyik akkori legendás osztályba járt. - Ha legenda az ember, az már egy bizonyos távlatot feltételez, - mondja Bácskai János. - Nagyon sok tehetséges ember volt az 1973-ban végzett osztályban. Poszler György, Holman Endre nevét említi, meg azt, hogy orvostól tanárig többen lettek híres emberek közülük. Mindannyian ugyanazt az utat járták be, más-más végcéllal. Volt, aki külföldön lett professzor, Magyarországon csak orvos. - Az indíttatást egyikünk se tagadta meg soha, vallja a színész. - Szétkergetett bennünket az élet, de nagy örömmel találkozunk. Pályáját Veszprémben kezdte, jelenleg szabadúszó. A Bácskai név Szentesen fogalom. Mégsem szülői indíttatásra lett színész. - Amikor feltettem szüleimnek a kérdést, hogy most mi legyen, akkor hallottam apukámtól először azt a mondatot, hogy fiam, ha rám hallgatsz, azt csinálsz, amit akarsz. Maguk módján irányították az életemet. Meggyőződésem, hogy mindketten tehetséges színészek lehettek volna. Talán így egy kicsit a génjeimben van nekem is. Szentes a későbbiekben híres lett a dráma tagozatról, mely édesapja, Bácskai Mihály nevéhez fűződik. Bácskai János azt mondja, azért is szeret hazajönni, mert a szentesi emberek harminc év távlatából is értik a feladott végszót. Persze jön a szülei és testvérei miatt is, de művészként is erre jár néha-néha. Ahhoz a korosztályhoz tartozik, akiket még megtaláltak a filmesek, tévések. - Voltak olyan évek az 1976-77-es, amikor 19 film-és tévéfőszerepet játszottam, emlékszik vissza. - Csak hát ezeket nemigen vetítik, ma nem számítanak modernnek. Csak a háború előtti és az '50-es években készült filmjeinket szeretjük, ismételjük. A Budaőrsi Játékszínben tavasszal nagyon jó előadásuk született Koltai Róberttel, (Barátom, Harvey) s biztos benne, hogy a következő évadok sikerszériát hoznak. Aztán arról beszél, egyszer majdnem jött Szentesre egy előadással, ami azonban a kormányzat idejében megszüntetett, ügyesen, belső ellentétekre való hivatkozással. - Pedig nagyon szívesen elmondtam volna szülővárosomban, ami a messzire került ember filozófiájából a darabban kiderül. (darók)

<<< Vissza