<<< Vissza

Megfélemlített szülők és gyerekek
Olvasói levél

2006. július 28.

 
Meddig dolgozhat egy, többek által nem kedvelt orvos egy egészségügyi intézményben?

Meddig kell elviselni, hogy szülőket, nagyszülőket, gyerekeket tartson rettegésben a szentesi kórház gyermekosztályának főorvosnője?

Szombat délután kétéves kisfiam oldalában egy kullancsot vettünk észre. Közben az alkarján egy aprócska sportsérülés is keletkezett, gondoltam, talán azt is ellátják.

A mentőállomás ügyeletére későn érkeztünk, így a kórház gyermekosztályára irányítottak bennünket.

Mivel még nem jártunk ott, így nem is tudtuk, hol van a vizsgáló. Az egyik helyiségből hangokat hallottam, odaléptem.

Az ajtó nyitva volt, odabent három nővér állt, meg egy asszony és egy tízéves forma kisfiú. Azt gondoltam, ez lehet a nővérszoba. Köszöntem és el kezdtem mondani, hogy van egy kétéves kisfiam, aki... És ekkor egy nő először tetőtől talpig végigmért, majd minősíthetetlen stílusban rám rivallt: Nem látja, hogy vizsgálat van?!!

Elnézést, mondtam, de nem volt behúzva a függöny - válaszoltam vissza úgy, hogy érezzék, nem tetszik ez a hangnem.

Mint utóbb megtudtam, a minősíthetetlen stílusban a főorvosnő fogadta a "kedves kis beteget".

Amikor behívtak a vizsgálóba, a főorvosnő ridegen mondta, rakjam fel a gyereket a vizsgálóasztalra. Egy kedves mosolya, szava, gyengéd érintése nem volt a kétéveshez. Úgy fordította oldalára, mint egy darab húst. A kullancsot eszköz nélkül, egy alkoholos kendővel, körömmel emelte ki. Csak remélhetem, hogy a vérszívó nem öklendezett vissza semmi fertőző nyálat a gyerekbe.

A főorvosnő azonban a bajusza alatt még odaöklendezte nekem: csak meg kellett volna fogni és kivenni!!

Nem láttam értelmét, hogy érveljek, a honi média azzal van tele: ha van rá lehetőség, szakember emelje ki a kullancsot.

Ezek után már feszengtem a kis sportsérülés miatt, de megkérdeztem, esetleg ellátnák-e azt is. A főorvosnő ismét csak a bajusza alatt öklendezte oda: Betadinnal kellett volna bekenni!! Történetesen nincs otthon Betadinunk - válaszoltam visz-sza csípősen.

A kisfiúnkat úgy neveljük, hogy ne féljen az orvosoktól. Ezért nem tűröm, hogy egy emberileg alkalmatlan gyermekorvos ezt tönkretegye.

És megértő sem akarok lenni. Nem érdekel a fáradtságuk, nem érdekel a kánikula, nem érdekelnek a magánéleti nyűgjei. Nem szívességből látja el a gyerekemet, nem az otthonában zaklattam egy semmi kis horzsolással, hanem a munkahelyén, ügyeleti időben.

Az, hogy ezt a nőt nem üvöltöttem le, csak azon múlt, hogy nem akartam megijeszteni a kisfiamat. Az üvöltést én megtehettem volna, mert nem itt élünk. De vajon mit tehetnek azok az anyák, akik attól félnek, hogy egy rossz szó, vagy egy keményebb pillantás miatt, majd nem látja el úgy a gyereküket, ahogy kellene.

Tisztelt Szerkesztőség! Kérem, adjanak lehetőséget az anyáknak, nagyszülőknek, hogy ők is elmondhassák, leírhassák tapasztalataikat. Mert ahogy hallom, az eset nem egyedi.

Név és cím
a szerkesztőségben


<<< Vissza