<<< Vissza

Sie sind noch hier!

2006. július 28.

 
Sie sind noch hier! Még itt vannak. Azért adtam írásomnak ezt e német nyelvű címet, hogy megmutathassam nekik: tud róluk az egész város, és sokan tudnak örvendezni azon, hogy miért vannak itt.

Saját bevallásuk szerint azért jöttek el - egy heidelbergi egyházi kórus még éneklő tagjaiként - mert tizenöt évvel ezelőtt is itt jártak, és akkor élményeiket nem akarják felejteni, hanem inkább újra feleleveníteni.

Akkor, 1991-ben itt jártak. Kifejezetten a Szent Anna búcsúra jöttek. S egyik legnagyobb élményüknek azt vallották, ahogyan a szent liturgia végén mi, magyarok, énekeltük a Magyar Himnuszt és a Szózatot. Nem tudták, hogy nálunk a nemzeti himnuszt templomban is lehet s szokás énekelni. Meglepetésük és meghatódottságuk pillanataiban magyaráztam el nekik: miért van ez így nálunk.

Most, hogy a régebbi ittlétüket megünnepeljék, s újra átélhessék, még az sem lohasztotta le kedvüket, hogy a németországi megszorítások következtében vonattal jöttek, s ez nekik azt is jelentette: milyen is egy zsúfolt Budapest-békéscsabai gyorsvonaton végigállni egy másfél órát. Egy panasz szó el nem hagyta ajkukat.

Boldogan érkeztek a szombat délutáni forróságban, de még szombaton többen is felhívták figyelmemet, hogy a "nationalhimnus" eléneklése ugye nem marad el?

Szolgálatukat azzal kezdték, hogy mindjárt a szentmise kezdetén ezt énekelték - Franz Schubert csodálatos dallamára - "Wohin soll ich mich wenden, wenn Gram und Schmerz mich drücken?" Bú és bánat idején hová forduljak. Mikor ezeket az általánosan emberi szavakat németek éneklik egy magyar templomban, akkor ezek új értelmet kapnak. Főleg, ha tudván tudjuk, hogy ők a Magyar Himnuszt akarják 15 év után újra hallani.

Az istentisztelet előtt erre nyomatékosan is figyelmezetten a kedves magyar híveket: tudjanak róla, hogy Európából ideérkezett emberek gyönyörködni akarnak a mi himnusz-éneklésünkben. Méghozzá olyan időben, mikor a gazdag németeknek is meg kell tapasztalniuk, milyen az, mikor jólétükről kiderül, hogy nem volt gazdaságilag megalapozott.

Azt meg aztán el nem hallgathatom, hogy milyen volt a híres Bach-korál hangzása, mikor magyarok és németek, katolikusok és protestánsok együtt énekelték - kérésemre dupla szívvel - azt, hogy "Lobe der Herren, den machtigen Kőnig der Ehren!" Azaz "Áldjad én lelkem a dicsőség örök Királyát!"
Elgondolhatja minden kedves olvasó, mit jelent ennek a közös hitvallásnak fortissimóban való eléneklése egy olyan idős pap szívének, akinek alkalma volt két diktatúra tankjainak dübörgését hallani, s nagyon nehéz volt kérdeznie: hol van a dicsőség Királya?

Remélem, akik jelen voltak a vasárnapi búcsúi liturgiában, azok szerezhettek ízelítőt abból. Milyen az, ha a dicsőség Királya együtt éneklő magyarok és németek ajkán van jelen.

Vági László


<<< Vissza