<<< Vissza

Tóni bácsi konyhája

2006. július 7.

Borjútekercs

Hozzávalók: 80 dkg borjúhús, 4-5 szelet nyers sonka, hámozott paradicsom, 10 dkg sajt, petrezselyem, 3 gerezd fokhagyma, 1 fej vöröshagyma, 1 pohár száraz vörösbor, olaj, ső, bors, húsleves, 1 csípős paprika.

Elkészítés: Klopfoljuk ki a hússzeleteket, sózzuk, borsozzuk, tegyük rá a sonkaszeletet, arra a szeletekre vágott sajtot. Szórjunk rá összezúzott fokhagymát, és apróra vágott petrezselymet. Tekerjük fel és kötözzük meg, majd egy edényben kevés olajon pirítsuk meg a hús mindkét oldalát. Adjuk hozzá az apróra vágott hagymát és pároljuk pár percig, mielőtt ráöntenénk a bort. Előmelegített sütőben süssük, miközben locsolgatjuk a húslevessel. Félidőben tegyük mellé a paradicsomot és a paprikát. Tálalás előtt hagyjuk kicsit hűlni és 1,5 cm vastag szeletekre vágjuk. Petrezselymes újburgonyát kínálunk hozzá.

Cseresznyés kocka

Hozzávalók: 15 dkg vaj, 30 dkg finomliszt, 20 dkg porcukor, 3 tojás, 50 dkg kimagozott cseresznye, fél csomag sütőpor, fél citrom reszelt héja.

Elkészítés: A vajat a porcukorral habosra keverjük és a tojások sárgáját egyenként beleütjük. A lisztet átszitáljuk, majd beleszórjuk a sütőport, a reszelt citrom héját és hozzátesszük a tojásos vajhoz. A tojásfehérjékből kemény habot verünk és azt is beleforgatjuk. Egy tepsit kivajazunk, liszttel körbehintjük, beleöntjük a masszát és elsimítjuk benne. A kimagozott cseresznyét a tetején egyenletesen elrendezzük. Előmelegített sütőben a tésztát közepes hőfokon fél óra alatt megsütjük. Amikor kihűlt kockákra vágjuk, a tetejét porcukorral meghintjük és máris kínálhatjuk.

Jó étvágyat!


<<< Vissza