<<< Vissza

Újabb autókat loptak

2006. július 7.

Egy hónapon belül már az ötödik személygépkocsit lopták el Szentesen. A tettesek kivétel nélkül kizárólag Audit és Volkswagent vittek magukkal, több millió forint értékben. Június 28 és 29. között egy magánlakás garázsából(!) "kötöttek el" egy Audi 4-est, 7 millió forintos kárt okozva ezzel. Július 1-jére virradóra a posta és a Páterház étterem közti parkolóból tűnt el egy Volkswagen Sharan, itt a kár 4,6 millió forint.

Június 27-én, a déli órákban a Shell üzemanyagtöltő-állomásról négy napszemüveget lopott el 30 ezer forint értékben két személy. A tolvajok autóba pattantak, majd Hódmezővásárhely irányába menekültek el. A rendőrség munkatársai később elfogták a két baksi elkövetőt.

Kétszáz liter gázolajat loptak el egy Szentes külterületén lévő bekerített telepről, mezőgazdasági gépekből június 29-én. Szintén erre a napra virradóra történt, hogy ismeretlen tettes átmászott egy nagyhegyi telek kerítésén, és onnan 80 kg paradicsomot vitt magával.

Tolvaj járt a ligeti uszodában június végén. A bűnöző a délutáni órákban törte fel az egyik szekrényt az öltözőben, ahonnan mobiltelefont és MP3-as lejátszót zsákmányolt.

Június 30-án délután négy óra körül történt, hogy Szentes külterületén, egy ott parkoló Toyota Yaris metálfényezését megkarcolták. Az okozott kár több, mint 100 forint. A nyomozók az elkövetőt elfogták, ellene rongálás miatt indult eljárás.

H.V.


<<< Vissza