1932-ben léptem át Antal Aranka Deák Ferenc utcai tantermének küszöbét. A harmincas évek hómagassága olykor csizmaszár fölé ért. Édesapám Nagyhegyről hátán vitt az iskolába. Délutánra a havat elhányták, lábainkon mentünk haza. Néhány osztálytársamnak nem volt jó lábbelije, otthon maradtak. Két családban a gyerekek közt egy év korkülönbség volt és egy pár jó cipőben másnaponként jöttek, hogy "ne maradjanak le a tanulásban." Az "ínséges korszak" egyik képe volt... Ha kubikmunka lehetőség volt, édesapám dolgozott. Keresetének fél százalékát a kubikos szakszervezet - Céhház u. 2/A sz. telken lévő irodájába - befizette. Böszörményi Benjámin az Ármentesítő Társulat munkavezetője a szakszervezeti tagok ügyeit lelkiismeretesen, becsületesen képviselte. Tagdíjakból iskoláskönyveket is vettek: évenként cseréltük. Szegénysorsú gyerekeknek a szakszervezet cipőt készíttetett. Nekem is... előrelátóan olyan méretűt kértünk, amely a következő évben sem szorított... Hideg telek után kellemes tavaszok következtek. Cipőinket levetettük, hogy ne kopjon. Mezítláb mentem - többen mentünk - iskolába. Az udvar homokos terepén magas,- és távolugrásban eredményesebben szerepeltünk mint a cipős gyerekek. Jó néhányan mezítláb vonultunk a március 15-i ünnepségre a Kossuth térre, utána a Széchenyi ligetbe játszani. Előfordult, hogy lábainkat tüsök szúrta, üveg vágta. Édesanyám ecettel fertőtlenítette. Nagy útifű - plantaginaceae - leveleivel bekötötte, a seb hamar begyógyult. Tanítóink Antal Aranka, Berczeli Károly, Dóczi Imre, Rácz Lajos, Vecseri Sándor, Varga Béla kántortanító, Gilicze Antal lelkész már nem élnek. Harminc körül voltunk az osztályban: Bese László, Kispál Antal, Kispál Sándor, Szikszai Imre, Oprea Péter, Orosz Árpád, Varga Sándor, Váradi Miklós, Sándor Ferenc... Pajtársaim sorolhatnám. Életútjaink során távol kerül-tünk... Élünk néhányan. Kátai Ferenc

<<< Vissza