Találkoztam egy nagyszerű emberrel a minap Szovátán. Pál Máriának hívják, a Szent Ferenc Alapítvány otthonát vezeti. Ez az az otthon, amit kétszer építettek újjá, mert leégett titokzatos módon, amikor először elkészült. Mesélt nekünk néhány történetet, amit nehezen tudok visszaadni, mert annyira megrázott. Kicsi gyerekekről szólt, akik más, jobb sorsra érdemesek. Találkoztunk is egy kedves, ragaszkodó teremtéssel, akire az orvos hívta fel figyelmet, mert nem is lila, szinte fekete volt a kis teste a veréstől. Vagy az a testvéri hármas, akik az állomáson laktak, mert kiverték őket. A pici még egy éves sincs. Tündéri kis teremtések. Sokan vannak, akiknek meleg étel, fedél csak akkor jut, ha magához veszi őket Csaba testvér, vagy Mária. Azt gondolom, talán nem is kell a legszomorúbbakat elmesélnem. Csak annyit, a "kígyót" hányó gyermek története nem kuriózum itt. Hiszen mielőtt a gyermekeket a többi közé engednék a rüh, a férgek, a tetvek irtását el kell végezni. Ehhez is kért gyógyszert Mária. Amiben mi tudnánk még segíteni az ottani munkát, ha a nyári időszakban önkéntesekkel táboroztatnánk a gyerekeket Erdélyben. Mindössze 2 euró lenne a szállás és az étkeztetés díja, ha meg tudnánk szerezni minden kicsire. Tehermentesíthetnénk az ottani nevelőket, hogy ők is hazautazhassanak néhány hétre. Sok olyan gyermek van, akit nem adhatnak még nyárra se vissza a családjukhoz. Gondolkodtunk azon, hogy elhozhatnánk őket, de kiderült, talán szégyent hoznának az Otthonra, hiszen nem mind tud még makulátlanul viselkedni, és sokba kerül az illeték, ami a határátlépéshez szükséges az útlevélen kívül, és az sincs mindenkinek. Sok-sok utánjárás, szülői beleegyezés, sorbaállás szükséges hozzá. Ezek a szülők távol élnek, gyakran fellelhetetlenek, vagy nem lehet rávenni őket, hogy beleegyezésüket adják az utazáshoz, mondván, ellopják külföldre az ő gyermeküket. Hát ezért gondoltuk , hogy nem ők utaznának Magyarországra, hanem mi oda. Várjuk a segítőket július első hetére. Luxusra ne számítson senki, de szeretetre, hálára bátran! Fárasztó és számunkra kicsit nehéz, de örömteli táborozásra hívunk elfoglalt embereket, akik értelmét látják a jó ügy mellé állni. Külön ajándék lenne, ha orvos utazna a csapattal, hiszen arra mindig szükség lehet. A tartós élelmiszer is jó szolgálatot tenne. Az ismerőseim mind, mind elfoglalt emberek, akiknek sokszor hónapokkal előre be van táblázva az ideje, és számukra a legnagyobb kincs az idő. Magamról tudom, értelmes célért érdemes megfordítani a sorrendet. Soha nem jöttem még úgy vissza erdélyi útjaimról, hogy sajnáltam volna az eltöltött időt, pedig mindig sok munkát hagytam itthon. Kérjük, ha módja van, segítsen minket ha Ön nem is jöhet, legalább mi kijussunk, és fedezhessük a gyerekek ellátását. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szentesi Szervezete megalakulása óta igyekszik, erejéhez mérten, segíteni az erdélyi magyarokon. Minden évben új és új kezdeményezéseink vannak, melyek ezt célozzák. Elég, csak a Határtalan szeretet akciónkra utalnom, aminek révén sok száz gyermek kapott, egy-egy cipős doboznyi karácsonyi ajándékot (melyből kiderült, még a húsvétra is tettek el, na nem azért, mintha nem lett volna kinek odaadni, hanem a karácsony utáni szűkösebb napokra is gondoltak). Az idén június utolsó hetében a Küküllő és a Nyárád-menti kis napköziseiből hozunk egy csapatot Szentesre nyaralni, ennek sincs még meg a buszköltsége. Aztán július utolsó hetét töltik nálunk a gyimesfelsőloki gimnazisták húszan. Megható volt újra találkozni azokkal, akik egy életen át emlegetik a strandolást, Ópusztaszert, az itteni kedves embereket. Higgyék el, semmi nem okoz akkora örömet, mint mikor szorítják az ember kezét, mert örülnek neki. Nem kell ahhoz Nicaraguába menni senkinek, hogy segíthessen a nélkülözőkön. Éljék meg Önök is ezt az élményt! Ebben szeretnénk segíteni. Farkasné Márton Katalin a Magyar Máltai Szeretetszolgálattól

<<< Vissza