XXXVII. évfolyam 22. szám
Vissza a legfrissebb számokhoz

Építkező egyház  

2006. június 2.


Lapunkban már beszámoltunk arról, hogy az önkormányzat az egyházzal közösen egymilliárd forintnyi összeget nyert pályázaton a főtéri református nagytemplom és környéke korhű helyreállítására, valamint az idősek otthona létrehozására. A közbeszerzési eljárást követően január közepén írták alá a szerződést a nyertes kivitelező Polydom Rt.-vel.


Bővebben


 

Borús-habos vakációnyitó
 

2006. június 2.


Május 28-án, jelképesen megnyitotta kapuit a szentesi strandfürdő, egy "Vakációnyitó Strand Party" keretein belül. A látogatókat, a színes program ajánlata mellett, meglehetősen szürke és szeszélyes időjárás várta.

A program a délelőtti órákban lebonyolított az "Óvodától az Olimpiáig" úszóversennyel vette kezdetét, ahol tengernyi - illetve több medencényi - gyermek mérhette össze úszó tudását.


Bővebben


 

Pünkösdi kérdés
 

2006. június 2.


Európai ember - akár akarja, akár nem akarja -, lelke mélyén keresztény. Még hitetlensége is keresztény értékrendre hivatkozva akarja igazolni önmagát. S ez így van rendjén.

Ezért nem volna baj, ha pünkösdhöz, a kereszténység születésnapjához minél többen úgy közelednénk, hogy csak elolvassuk az első pünkösd történetét, s belőle kihalljuk azt a kérdést, mely Péter apostol beszédére volt a válasz: "Mit tegyünk, testvérek?"


Bővebben


 

Az első szentesi folyóirat
 135 éve jelent meg a Szentesi Füzetek

2006. június 2.


A Hód-Mező-Vásárhely című hetilap 1871. június 4-én hírül adta, hogy a szomszédos Szentesen megjelent egy folyóirat Szentesi Füzetek címen, amelynek profilmegjelölése: a "mezőgazdászat, gyümölcstenyésztés és községi élet közlönye". A február folyamán kibocsátott folyóirat szerkesztője és kiadója Oroszi Miklós, aki az első lapszámot Szegeden állíttatta elő Burger Zsigmond nyomdájában. A közleményből kiderült még, hogy Oroszi az év folyamán további 5 füzet megjelentetését tervezi; az éves előfizetési díj 2 forint.


Bővebben


 

Enyhítették az ínséget
 Évfordulók - 2006

2006. június 2.


75 éve, 1931. június 4-én a szentesi kisgazda pártkörök közös értekezlete kimondta, hogy önálló jelöltet állítanak a közelgő országgyűlési választáson. Néhány nappal később megnevezték jelöltjüket is, Soós Sándor kisbirtokos, az Országos Gazdasági Liga elnöki tanácsának tagja személyében.

35 éve, 1971. június 4-én az Ünnepi Könyvhét színházi megnyitóján fellépett Juhász Ferenc Kossuth-díjas költő, Hubai Miklós drámaíró és Zelk Zoltán kétszeres Kossuth-díjas költő. A város vendége volt még Borsos Miklós szobrászművész.


Bővebben


 

Gondolatok

2006. június 2.


Húsvét után az 50. napon, pünkösdkor azt ünnepeljük, hogy Isten szent Fia, aki a halál legyőzése után 40 nappal tanítványai szeme láttára a mennybe ment, újra eljött a Földre, mint lélek, mint szentlélek, hogy testi, anyagi korlátok nélkül egyszerre jelen tudjon lenni mindenütt. Bárhol vagy is, a szentlélek Isten ott van veled. És lát téged. Ezt sose feledd el! Erről szól pünkösd ünnepe.

A pünkösd ünnepével június első vasárnapján egybeeső gyermeknapon azt kérem tőled, kedves olvasó, mondj nekem ebben a mai világban igazán fájó hiánycikket, mit mondanál? Mielőtt zavarba hoználak, segítek: a legfájóbb hiánycikk egész Európában, de sajnos hazánkban is: A gyermek!

A sok drága gyermek között ne vesszen el a bába, ti drága édesanyák gondoljatok hálával azokra, akik segítettek nektek véghez vinni a legnagyobb földi csodát: embert hozni a világra.

Ha van keresztgyermeked, ne felejtsd el őt is köszönteni a gyermekek napján és ha közel lakik hozzád, akkor látogasd meg és keresztszülőhöz illően ajándékozd meg. Mondd el neki a világtörténelem legnevezetesebb gyermekének, Jézus születésének a történetét.

Ha van Bibliád, olvasd el a gyermekednek Dávid és Góliát történetét. Emlékezetes ajándék lesz neki és te is megtelsz örömmel.
(Sámuel első könyve).

Dr. Imre Ernő



 

Elindultak a NATO-gyakorlatra
 

2006. június 2.


Dandársorakozó keretében köszönt el május 26-án Kovács István vezérőrnagy, az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Dandár parancsnoka a NATO Reagáló Erők (NRF) 7. váltása magyar víztisztító szakaszának állományától, akik légi szállítással utaztak a gyakorlat helyszínére.


Bővebben


 

Állami segítség árvízkárosultaknak
 

2006. június 2.


Tisztelt Szentesi Polgárok! Az állam - bár nincs kötelezettsége az árvíz és belvíz következtében károsodott lakóingatlanok tulajdonosainak támogatására - a korábbi évekhez hasonlóan segítséget kíván nyújtani a helyi önkormányzatoknak ahhoz, hogy támogatni tudják a rászoruló lakosokat.


Bővebben


 

Megemlékezések

2006. június 2.


A hősökre emlékeztek az Erzsébet téri első világháborús és a liget bejáratánál a második világháborús emlékműnél. A péntek délutáni ünnepségen Karikó-Tóth Tibor, a Kiss Bálint Általános Iskola igazgatója kiemelte: az emlékművön álló nevek mögött életek, sors voltak, s nekünk már történelem az, amit ők átéltek. Életüket áldozták a hazáért. Sajnos, már nagyon kevesen élnek azok, akik személyesen átélték és be tudnak számolni a borzalmakról.

A megemlékezést követően az iskola diákjai adtak műsort, énekeltek és verset szavaltak. Végül a jelenlévők mindkét emlékművet megkoszorúzták.


 

Vidám gyermeknap
 Benépesült a Damo

2006. június 2.


Mint minden évben, idén is sok-sok programot kínált a gyerekeknek a Damo Gyermeknap május 27-én. A helyszín most is a Damjanich iskola zöldövezetben gazdag udvara volt. Délelőtt 9 órakor kezdődtek a műsorok. A Deák iskola pom-pom bemutatóját a Damjanich óvodások fellépése követte. Hornyik László, a körzet önkormányzati képviselője, az iskolaszék társelnöke nyitotta meg az eseményt, és üdvözölte a gyerekeket.


Bővebben


 

Három osztállyal várják az őszt
 

2006. június 2.


Az önkormányzat képviselő-testületének döntésétől függött az, hogy hány osztály és milyen létszámmal indulhat a Koszta József Általános Iskolában. Almási Jánosné igazgató úgy fogalmazott, az önkormányzat humánus volt, amikor engedélyezte a három osztályt, annak ellenére, hogy csak kettő indítására kaptak lehetőséget.


Bővebben


 

Játék egy hónapig

2006. június 2.


A városi könyvtár (Szentes, Kossuth u. 33-35.) egy hónapon keresztül, minden héten 2 Európai Unióval kapcsolatos kérdést jelentet meg a Szentesi Életben.

Az egy hónap alatt összegyűjtött megoldásokat július 7-éig küldhetik be postán, vagy vihetik el személyesen a könyvtárba. A levelezőlapon tüntessék fel nevüket, címüket és telefonszámukat. A válaszok megoldásánál segítséget nyújt a www.euvonal.hu internetes oldal.

A helyes megfejtések beküldői között ajándéktárgyakat sorsolunk ki.

Az első hét kérdései:

1. Melyik az az EU-s tagország, amelynek háromezernél is több tava van?

2. Milyen származású volt Adolphe Sax, a szaxofon feltalálója?



 

Lóháton a madarak és fák napján
 A pszichiátriai otthon a ligetben ünnepelt

2006. június 2.


A szentesi pszichiátriai otthon lakói és dolgozói idén is megünnepelték a Madarak és fák napját. Május 24-én a ligetben megrendezett csapatversenyük vidám hangulatról, önfeledt szórakozásról árulkodott. Bolyánné Szamosközi Gabriella, az intézmény vezetője elmesélte, hogy a 19. században lecsapolták a folyókat és a mocsarakat, így a madarak élettere lecsökkent. 1906-ban az akkori vallási és oktatási miniszter rendelte el, minden év május 10-én a Madarak és fák napját. Ezen a napon fákat ültetnek és megemlékeznek a védett madarakról.


Bővebben


 

Új képekkel a pályázaton

2006. június 2.


A Bíró Jenő művészeti vezetésével működő szentesi Tokácsli Lajos Képzőművész Szakkör tagjai is részt vettek a "Tavasz a természetben" című pályázaton. Az április végi kiállításra az ifjúsági házban legújabb alkotásaikat, olaj-, akril- és pasztellképeket vitt: Rónyai Ágnes (neki jelenleg Szegeden van kiállítása), Jarolics Béla, K. Szabóné Licsicsányi Rózsa, Török Imréné szakkörvezető, Andrikó Isvánné, Vecseri Lászlóné, dr. Apró Ferencné és Nagyné Szabó Ili.


 

Művészi fényfirkák
 Strasbourg után az ifjúsági házban

2006. június 2.


Rendszeresen közszemlére teszik alkotásaikat a Szentesi fotókör tagjai a városban, legutóbb a Művelődési és Ifjúsági Házban. Az elmúlt 2-3 év terméséből látható most a falakon hatvan fotó június végéig, Szentesi Fényfirkák címmel.


Bővebben


 

Beszámoló

2006. június 2.


A városi könyvtár a 14 éven felülieknek biztosítja szolgáltatásait. Az elmúlt évben 96.245 db dokumentum állt az olvasók rendelkezésére. Dokumentum beszerzésére, folyóirat előfizetésre 5.466 ezer forintot költöttünk. Az év folyamán 70.042 alkalommal vették személyesen igénybe szolgáltatásainkat, telefonon és e-mailben 27.743 esetben kértek tájékoztatást az intézménytől. A regisztrált olvasók 22.516 alkalommal 71.761 db dokumentumot kölcsönöztek ki. A beiratkozott olvasók száma 3859 fő volt.

* * *

A Szentes Városi Könyvtár köszönetet mond mindazoknak, akik személyi jövedelemadójuk 1 %-val támogatták a bibliotéka működését. A 2005. évben befolyt 18.956 forintot az intézmény dokumentumvásárlásra fordította.


 

A mennyeknél súlyosabb
 Az igazi Angertea-CD

2006. június 2.


Zavarban vagyok. Félek, hogy alig fogják nekem elhinni az olvasóink, hogy épp itt és az történt, ami, és hogy elfogultság nélkül, komolyan gondolom, amit most leírok. Hogy mit is?


Bővebben


 

Uniós délután a Deákban

2006. június 2.


Május 18-án 75 fiatal gyűlt össze a Deák Ferenc Általános Iskolában egy játékdélutánra. A rendezvény az unióba lépésünk évfordulójára szerveződött a polgármesteri hivatal anyagi segítségével. A téma: Elképzelt feladatok - elképzelt helyszínek az unióban. A helyszínek az újonnan belépett országok fővárosai voltak különleges feladatokkal.

Budapest: Országház rajza nem hagyományos módon; Varsó: A krakkói vár legendája - bábkészítés; Ljubjana: Uzsonna mindenkinek egészséges alapanyagokkal; Riga: Ripot és rajzkészítés elképzelt utazásra és egy Totó kitöltése; Prága: Az unió jelképei és kék-sárga virágok készítése; Tallin: Szabadtéri játék - kék korongok keresése, melyeken uniós feladatok voltak.

A végén, az uzsonna után a gyerekek bemutatták munkáikat, megkapták az ajándékokat. Mondták: Nagyon jót játszottunk! Legyen több ilyen délután. A hangulatot fokozta egy volt tanítványunk gitárjátéka, s táncbemutatók a versenyzőknek. E programot iskolánk hagyománnyá szeretné tenni.

Csorba Lászlóné
igazgatóhelyettes


 

Storymakers: Mesecsinálás
 

2006. június 2.


A Tempus Közalapítvány Socrates Comenius I. programjának sikeres pályázóiként az Apponyi téri óvoda tagja egy eurós óvodai csapatnak. A két finn, egy norvég, egy ír és egy spanyol intézmény pedagógusaival elkészített, "Storymakers" című közös pályázatunk célja, hogy megismerkedjünk egymás munkájával, a gyermekeket bevonjuk a közös "mesekészítésbe".


Bővebben


 

Kétszer fenyegették meg
 

2006. június 2.


Május 23-án történt, hogy az egyik szentesi játszótéren az esti órákban egy három fős társaság vett körbe egy fiatalkorú fiút, majd elkérték annak mobiltelefonját. A fiú odaadta a készüléket, ám nem kapta vissza, sőt megfenyegették, ha mindezt bárkinek is elmondja, akkor ő is és családja is rosszul fog járni. Két órával később a társaság ugyanezt a fiatalember inzultálta a Kossuth téren. Ekkor azt kérték tőle, hogy az otthoni hi-fi berendezését vigye másnap a zálogházba, majd az érte kapott pénzt adja át nekik, ellenkező esetben alapos verésben részesítik. A társaság ellen lopás, valamint zsarolás kísérlete miatt folyik eljárás. A fiú azóta visszakapta telefonját.


Bővebben


 

Adó-info
 Törőcsik Norbert rovata

2006. június 2.


Reprezentáció és üzleti ajándék elszámolása

A személyi jövedelem adó törvény, szerint a kifizető által magánszemélynek adott üzleti ajándék, valamint a számára nyújtott reprezentációs szolgáltatás, természetbeni juttatásnak minősül és mindig a kifizető az adókötelezett. A juttató tevékenységével összefüggő üzleti, szakmai rendezvények, és a kapcsolódó szolgáltatásokról (utazás, szállás, szabadidőprogram,) tekinthetjük, tehát a reprezentációs költségeink éves összegét kívánjuk meghatározni a vállalkozásoknál.


Bővebben


 

Tóni bácsi konyhája
 

2006. június 2.


  • Pulykaleves májgombóccal

  • Zöldbab parasztosan

  • Tejfölös-mustáros krumplisaláta


Bővebben


 

Bosszantó döntetlen

2006. június 2.


Két pontot Szegeden hagyott a Szentesi Kinizsi megyei másodosztályú labdarúgó csapata. Bozóki Zoltán gárdája egészen a 92. percig vezetett az UTC ellen, ekkor azonban büntetőhöz jutottak a hazaiak, amit magabiztosan értékesítettek, így alakult ki a 2-2-es végeredmény. A mérkőzést a szegedi gárda kezdte agilisabban, kapufáig is jutottak, ám a 32. percben Katona fejesével mégis a Szentesnél volt az előny. Fordulás után negyed órával egyenlített az UTC, de a 80. percben Törőcsik újra vezetéshez juttatta a mieinket. Már a kétperces ráadásban jártak a csapatok, amikor a korábban említett körülmények között megszületett az egy pontot érő hazai találat. Bozóki Zoltán szerint egyértelműen győzelmet szalasztottak el, kicsivel nagyobb összpontosítással két ponttal gazdagabban jöhettek volna haza. Ezen a hétvégén szabadnapos a csapat. A jövő héten aztán újabb idegenbeli mérkőzéssel, Székkutason fejezi be a 2005/2006-os szezont a Szentes.

H.V.


 

Juhász eligazolt
 

2006. június 2.


Szabó Nándor után újabb kulcsjátékosa hagyta el a Legrand-Szentes férfi vízilabda csapatát. Juhász Zsolt, a gárda irányítója kétéves szerződést írt alá a Szeged együttesével 16 esztendős szentesi sportmúlt után intett búcsút a klubnak.


Bővebben


 

Hatodikok a lányok
 

2006. június 2.


Az NB I-es női futsal 2005/2006-os idényében, az 5-8. helyért folyó rájátszás utolsó fordulóját Szentesen a sportcsarnokban rendezték. A bajnoki évad utolsó felvonásának első összecsapásán Tóth Antal által irányított Szentesi Futsal Club a következő összeállításban lépett pályára a Tolna ellen: Hurton-Kiss E., Bacsa, Baksa, Üveges, cserék: Milovanovics, Kiss Á., Csonka.


Bővebben


 

Dobos András-kerékpártúra
 

2006. június 2.


Május 27-én immár IV. alkalommal került megrendezésre a Dobos András gyermek és családi emléktúra Szarvasra. A szombat reggeli gyülekező után 24 fővel elindultunk a szemerkélő esőben úti célunk felé.


Bővebben


 

Dzsúdóérmek Ausztriából

2006. június 2.


Nemzetközi cselgáncsver-senyt rendeztek Ausztriában május közepén. A 9 ország részvételével zajló megmérettetésen magyar klubok is részt vettek, köztük a Pollák DSE dzsúdósai.

Eredmények: U9 kategória: 2. Kalydy Vivien Paloma (-22 kg), U 13: 3. Gila Ádám (-36 kg), Valkai Béla (-55 kg) és Kürti Varínia (-48 kg), 1. Kalydy Patrícia Fatima (-52 kg), 2. Gila Nóra (-57 kg).



 

Táncversenyek

2006. június 2.


"B" országos bajnokság, Székesfehérvár. Junior II. st.: 2. Szabados Péter-Barna Lilla, junior II. lt.: 4. Imre Zsolt-Prozlik Anna, 5. Szabados Péter-Barna Lilla. Ifjúsági st.: 1. Kósa András-Túri Bernadett, 3. Nagy Gergő-Horváth Alexandra, 5. Bődi Richárd-Kovács Bernadett. Ifjúsági lt.: 4. Nagy Gergő-Horváth Alexandra, 5. Schwartz Péter-Zsíros Gabriella. Felnőtt st.: 4. Kósa István-Pap Szandra, 6. Bacsa Tamás-Deák Csilla. Felnőtt lt.: 2. Püspöki Dávid-Markó Ágnes.

Klubközi táncverseny, Szarvas. D. jun. I. st.: 1. Győrfi Norbert-Szepesi Lilla, D jun. I. lt.: 3. Bátki Dániel-Bánfi Katalin, D jun. II. st.: 1. Szalkai Sz. Márk-Ferenczi Beáta, 2. Papp Dávid-Bontovics Diána, D jun. II. lt.: 3. Mári Zsolt-Farkas Bettina, C felnőtt st.: 3. Szűcs Tamás-Tonnes Nelli.

II. Soroksár-kupa, Budapest. B felnőtt lt.: 3. Schwartz Péter-Zsíros Gabriella.

II. PIK-kupa Budapest. C jun. II. lt.: 3. Sándor József-Bacsa Dorina.

IDSF tíztánc Európa-bajnokság, Moldávia Kisinyov. 6. László Csaba-Szögi Szilvia.

"A" országos bajnokság, Békéscsaba. Ifjúsági st.: 1. Budai Attila-László Szilvia, 2. Kósa András-Túri Bernadett, ifjúsági lt.: 2. Budai Attila-László Szilvia, felnőtt st.: 1. Páli Erik-Páli Viktória, 5. Kósa István-Pap Szandra.

Felkészítő tánctanár:
Szatmári-Nagy Szilvia.



 

Családi események

2006. június 2.


Született: Balla Márton Dezsőnek és Duka Bettinának (Farkas zug 1/A) Rebeka, Kovács Gyulának és Fazekas Anikó Katalinnak (Madách I. u. 8.) Balázs, Hajnal Attilának és Szűcs Mónikának (Klauzál u. 10.) Attila, Erdész Péternek és Kovács Juditnak (Vásárhelyi út 13/1) Dávid, Makkai Jánosnak és Baranyi Anitának (Kossuth u. 41.) Szabolcs István nevű gyermeke.

Elhunyt: Holczer Anna (Sima F. u. 8-10.), Fodor Ferenc (Nagynyomás tanya 82/B), Horváth Irén Piroska (Dónát, Tanya 66/A), Varga Antal (Szentes), Zsigó Jánosné Lehoczki Margit (Csongrád, Vasút u. 92.).


Bővebben


 Vissza a legfrissebb számokhoz