Börtönrajz Hajdú Lajosról (1854) A Kiss Bálint Református Általános Iskola falán látható egy emléktábla. Az egykori igazgató, Hajdú Lajos meghurcoltatását örökíti meg, akit 20 évi várfogságra ítéltek hazafias magatartásáért. A súlyos büntetést szerencsére nem kellett teljesen kitöltenie, mivel az uralkodó 1856 áprilisában általános amnesztiát hirdetett a politikai foglyok részére. A fogságból történt kiszabadulásának 150 éves évfordulója alkalmából idézzük fel Hajdú Lajos lefogatásának, elítélésének és fogságának történetét. 1849 nyarán a szabadságharc végnapjait élte. Az orosz és osztrák hadak megállítása érdekében a magyar kormány népfelkelésre szólította fel a nemzetet. Szentesen a lakosság végső küzdelemre történő mozgósításában kitűnt a köztekintélynek örvendő református iskolai rektor, Hajdú Lajos profeszszor, aki a kritikus napokban lelkesítő beszédet intézett a néphez. A szabadságharc leverését követően berendezkedő császári hatalom hajszát indított a "rebellióban" részt vett "kompromittáltak" ellen. Szentesen az első áldozat Hajdú Lajos iskolaigazgató lett. Gyulai Gaál Eduárd királyi kerületi főbiztos 1849. szeptember 7-én elrendelte azonnali elfogatását, és biztos őrizet alatt Szegedre szállítását. Az ellene felhozott vádak lényege az volt, hogy 1849. július 1-jén tanterme ablakából lázító beszédet tartott a szentesi népnek, melyben az előrenyomuló császári seregek elleni általános felkelésre buzdított, s rendkívül erős kifejezésekkel szidalmazta az uralkodó édesanyját (Zsófia főhercegnőt), mint minden baj okozóját. Ezt még tetézte azzal, hogy lázító szózatát kinyomatta, és a nép között osztogatta. Az ekkor 36 esztendős Hajdú Lajos ügyét az Aradon működő Cs. Kir. Rendkívüli Haditörvényszék tárgyalta. Tettét a katonai bírák felségsértésnek minősítették, és kötél általi halálra ítélték. A súlyos ítéletet később kegyelemből 20 évi vasban töltendő várfogságra és teljes vagyonelkobzásra változtatták. 1850 január-jától 1852 májusáig az olmützi, 1852. május végétől 1856. április elejéig pedig a josefstadti várbörtönben raboskodott. Fogsága idején nem szakadt meg teljesen a kapcsolata szülővárosával. Nyomban elítélése után (1849. dec. 1-jén) érzékeny hangú búcsúlevelet intézett a szentesi presbitériumhoz, melyben kérelmezte, hogy 4 havi járandóságának elmaradt részét jutassák el hozzá. Kérését nem teljesíthették, mivel levele megérkezése előtt a királyi fiskus már zár alá helyezte házát és minden egyéb javadalmát. (Házát utóbb a kincstár javára elárverezték, mondván: ebből fedezik élelmezésének költségeit.) A szentesi lakosok (élükön Gulyás Istvánnal) 1851 februárjában kegyelmi kérvény útján kísérletet tettek kiszabadítására, de a Hadügyminisztérium elutasította folyamodványukat. A fogsága alatti történésekről Földy János följegyzéseiből tudunk, aki cellatársa volt Hajdúnak. Ő örökítette meg a többi közvetlen rabtárs nevét is: Jakab Mihály 54 éves Bihar vármegyei táblabíró-levéltárnok, Tóth Mihály 44 éves debreceni református prédikátor és Sillye Gábor 35 éves hajdúkerületi országgyűlési képviselő, kormánybiztos-főkapitány. Földy naplótöredékei 1939-ben könyv alakban is megjelentek Világostól Josephstadtig címmel. (Ebben maradt fenn az itt látható börtönrajz Hajdú Lajosról.) 1854. november 27-én Földy János a következőket jegyezte fel: "Hajdú Lajos szobatársam ma Szentesről nagy ládát kapott. Annyi és oly sokféle ennivaló és másféle holmi volt benne, hogy a leggyöngédebb gondoskodás jelének látom e körülményt. Látván e gyöngédséget, melyet nem szüntet idő és távolság, a családi élet e kedves jelét, a hűségnek e ragaszkodását, bennem fájdalmasan támadt föl a múltak emlékezete..." Tudni kell, hogy Hajdú Lajos hatósági engedéllyel levele-zésben állt a szentesi illetőségű Fejér Lídiával, bizonyára neki volt köszönhető a szerető gondoskodás. Egy másik helyen Földy ezt írta (1855. febr. 16.): "Nagy vendégség volt ma. Hajdú Lajos társam megvendégelte az egész szobát szotyogatott kásával. Jó volt, nagyon is jó volt. Pedig hajdan mindig is azt mondtam: a kása nem étel. Étel biz az, kivált ha úgy van elkészítve, mint a mai volt és az ember hatodfél év óta profósz-koszton él. Hej, de sokat más színben lát az ember, ha a szükség iskolájába jár, hol a nyomor a mester." Szerencsés fordulatnak mondható, hogy Hajdú Lajos és sok más politikai el-ítélt 1856 áprilisában császári közkegyelem útján kiszabadult fogságából. Kevésbé örvendetes, hogy Hajdú Lajos nem tért haza Szentesre, hanem a kisújszállási református gimnáziumban vállalt tanári állást. A börtönéveket nem feledte. Programszerű célként tűzte ki, hogy maradandó emléket állít a szabadságharc sokat szenvedett mártírjainak. E tárgyú írásaiban a személyes tapasztalás hitelességével jelenítette meg a várbörtönök lakóinak életét, a korabeli börtönviszonyokat; név szerint felsorolva a szabadságharcos múltjuk miatt rabságra vetetteket. Méltán érdemelte ki az "1848/49-es mártírok krónikása" elnevezést. Labádi Lajos

<<< Vissza