<<< Vissza

Gellért-hegyi álmok

2006. február 17.

 
Szász János filmrendező. (Fotó: Forrás Gergő)

Idén 37. alkalommal rendezték meg Budapesten a Magyar Filmszemlét, melyet a Szivárvány Művészeti iskola diákjai is meglátogattak. Az érdeklődők február 7-ig tekinthették meg az általuk kiválasztott dokumentum-, kísérleti-, kis- és nagyjátékfilmeket.

A vetítések három helyszínen a Millenáris Teátrumban, a Palace Mammut Moziban illetve az Uránia Moziban zajlottak. Az itt kiállított filmplakátok közül került ki a látogatok szavazatai illetve az öttagú szakmai zsűri véleménye alapján az "Év plakátja" kitüntetettje. A versengő nagyjátékfilmek között szerepelt többek között a Csak szex és más semmi (Goda Krisztina), az Egy szoknya egy nadrág (Gyön-gyössy Bence), a Fej vagy írás (Lengyel Andor) és a Sorstalanság (Koltai Lajos) is. Látogatásunk napján lehetőségünk volt arra, hogy meghallgassuk a nagyjátékfilm-zsűri értékelését. A soknemzetiségű ítészgárda nem foglalt állást egyik film mellett sem. Véleményük szerint nem voltak abban a helyzetben, hogy értékeljenek minden művet, mert szombat kora délután még nem tekintették meg az összes filmet. Ezen a napon még a Kútfejek című nagyjátékfilm vetítésére került volna sor, de a Kapitány Iván rendezte alkotás kópiája nem érkezett meg Bécsből. A délutánra kiírt filmet így csak este tízkor láthatta a nagyérdemű. Fődíjas lett a Taxidermia, melyet Pálfi György rendezett. A legtöbben A gyertyák csonkig égnek című Iglódi István alkotást nézték meg, a közönségdíjat Hajdu Szabolcs A fehér tenyér című filmje kapta.

A Mammut Palaceban készítőket és nézőket kérdeztünk. A 37. Magyar Filmszemlén interjúalanyunk Szász János rendező volt:

- Milyen jelentős különbséget lát az elmúlt évek filmterméseihez képest ?


- Sokkal több a néző, és jelentősen több a néző felé irányuló film, mely nagyon jó iránya a változásnak.

- Milyen alapvető különbség fedezhető fel az európai és a magyar filmek között? Csupán a költségvetésük az eltérő?


- Az eltérés a költségvetésüket és a témaválasztásukat is egyaránt érinti. A magyar filmet egyre több külföldi hatás éri, egyre több a külföldi mintára készülő film.

Én azt tartom jó filmnek, mely nem kioktatni akar engem, hanem megszólítani.

Bacsó Péter rendező az idei szemlére a "De kik azok a Lumnitzer nővérek?" című alkotással jelentkezett, beszélgetésünk idején még nem alkotott véleményt a mezőnyről, mert nem látott minden művet.

Bernáth Zsolt, mozilátogató a Kútfejek megtekintésével szerette volna a filmek sorát nyitni. A magyar filmekről úgy nyilatkozott: nagyon szereti őket, ha teheti eljön mindig a filmszemlére, mindig azt kapta a filmektől, amit várt tőlük.

Szabados Mihály "Sose halunk meg" című nagyjátékfilm főszereplője a Csak szex és más semmi-t jegyezte számára legkedvesebbnek. Szabados Amerikából tért haza, ahol színi tanulmányokat folytatott. Rendező-dramaturgként február 19-én mutatkozik be a budapesti Aranytíz Művelődési Központban, Karinthy Ferenc: Gellért-hegyi álmok című darabjával, melyet Szentesre is elhoz, hiszen férfi főszerepét Simon Kornél alakítja, aki a HMG irodalmi-drámai tagozatos hallgatójaként végzett.

Forrás Gabriella,
Forrás Gergő
média szak


<<< Vissza