<<< Vissza

Meghitt karácsonyváró délutánok
A Jövőnkért Művészeti Iskola nyílt napjai

2006. január 6.

 
Haller Andrea tanítónő és a gyerekek alkotás közben.

A Jövőnkért Alapfokú Művészeti Iskola december 13-16-ig karácsonyi ünnepváró programokkal várta a gyerekeket és szüleiket.

- A hetedik éve működő iskola fő hitvallása a mindennapi igényes, színvonalas oktatás és a hagyományainkhoz való ragaszkodás - mesélte Keller Jánosné igazgatónő. Fennállásunk óta tesszük ünnepélyessé a karácsonyvárás időszakát. Szerettük volna benépesíteni ezt a csodálatos épületet, amiben lehetünk, ezért az adventi napok keretében meghirdettük a karácsonyváró délutánokat. Az első délutánt szerettük volna olyan gyerekekkel tölteni, akik - úgy érezzük - még több szeretetet kell, hogy kapjanak, hiszen távol töltik az évet a családtól, mert kollégiumban laknak. Ebben segítettek a Családsegítő Központ munkatársai. Szép számmal jöttek el a gyerekek, és olyan élményekkel távoztak, hogy a következő napokon is visszajöttek. Al-másiné Szaszkó Edit színi játékokra, Ráczné Chikán Gabriella pedig selyemfestésre és ajándékkészítésre invitálta a gyerekeket. Az ajándékokat haza is vihették. A második és harmadik nap délutánján kézműves foglalkozásokat tartottunk, melyek bővültek a gyertyaöntés technikájának megtanulásával. Itt volt Haller Andrea, Oltyán Gyula és Szabó Mariann, akikkel origamizhattak, karácsonyfa- és kerámiadíszeket készíthettek, csomagolástechnikákat tanulhattak. Polgár Abigél nyílt órákat tartott kis balettosaival. A pénteki napot a gyerekkönyvtárban töltöttük. Itt Kéveszkiné Pintér Katalin mézeskalácsot készített a gyerekekkel, Szabó Mariannal origamiztak, és Csorba Ildikóval színi foglalkozáson vehettek részt. A nap záróakkordja Vass Sándor nyílt órája volt a Kiss Bálint Református Általános Iskola tornatermében. Moderntánc csoportjaihoz még a szülők is csatlakoztak. Közel 200 vendég volt itt.

- Nagyon jó hangulatú délutánok voltak, de ez is volt a célunk - tette hozzá az igazgatónő. Örültünk azoknak a látogatóknak, akik szüleikkel érkeztek, a csoportoknak és saját tanítványainknak is. Közel 400 vendégünk volt a négy nap alatt. Igazi meghitt alkotó légkör alakult ki a délutánok során, valóban éreztük az ünnep közeledő fényét, mely a gyerekek örömében visszatükröződött. Így szeretnénk folytatni 2006-ban is. Továbbra is legfontosabb szempont az igényes művészeti oktatás, a hagyományaink, és a város gyerekeivel való kapcsolat. Kapuink mindig nyitva állnak. Aktív szakköreink vannak: az egyik a patchwork, a másik a könyvkötészet. Januárban indul OKJ-s fazekas képzésünk, melynek keretében 15 felnőtt kezdi meg tanulmányait.

Márciusban nagyszabású kiállítást tervezünk a Galériában, az Ifjúsági és Művelődési Házzal együttműködve. Mester és tanítványa lesz a kiállítás címe, és valamennyi képzőművészeti tanszakon tevékenykedő tanár és tanítványai közösen fognak kiállítani. Nemcsak Szentesről lesznek kiállítók, így betekintést nyerhetünk más települések arculatába is.

Az iskola média
tanszakos diákjai


<<< Vissza