Reményteli újesztendőt kívánok minden kedves olvasónak! Így szeretném megosztani önökkel a bennem működő - bátor avagy bátortalan? - bizakodást arra nézve, hogy talán - a két választási harc ellenére is - szebb lesz 2006, mint 2005. Hogy miért? Mert látok biztató jeleket. Mint ahogy a bibliai Napkelet bölcsei csillagot láttak, mertek annak jelentést tulajdonítani, és mertek nyomába szegődni, úgy szeretném én is látni és láttatni azokat a jelzéseket, melyek mintha mondanának valami biztatót. Ezért élem meg az új év első vasárnapját a látók vasárnapjaként. Hátha jól látunk, és hátha elegen vagyunk ahhoz, hogy jó látásunkat jó láttatássá mozgósítsuk! Kellemesen csalódtam a köztársasági elnök újévi beszédében. A megválasztása körüli baljós jelenségek számomra nem adtak biztatást arra, hogy ilyen okos és messzire mutató szavak hangzanak el újévkor elnökünk szájából. Hála Istennek! Remélem, sokan így vannak e megnyilatkozással. A vasárnap imádkozó hívő keresztények pedig ezek után úgy imádkoznak hazánkért, hogy nem próbálják Istennek tanácsolni, hogy az Ő gondviselése milyen pártpolitikai érdekekhez szíveskedjék magát tartani. Hanem illendő alázattal elfogadják, hogy ha Istennek minden ember üdvössége fontos, akkor azzal csak jól járhat a magyar társadalom, ha a baloldali magyarnak fontos a jobboldali és megfordítva, a jobboldalinak fontos a baloldali. Aztán az sem lesz baj, ha a többségben lévő nem vallásos magyarok nem attól tartják magukat modern, felvilágosodott embernek, hogy nem értékelik semmire a jó szándékú hívők hitét. Legnagyobb költőink példájára megpróbálják még a nem lévő Istent is komolyan venni. Mert ha nem volna Isten, akkor is az ember kitalált magának egy isteneszmét, méghozzá olyant, mely a legéltetőbb erkölcs pártján áll. És ez csak több annál, mintha az erkölcsi szabadosság Isten nem létéből merít magának muníciót. Nekem, mint lelkipásztornak, kifejezett karácsonyi ajándékot jelentett, hogy végre a történelmi egyházak együtt kívántak áldott karácsonyt a magyar népnek. Ebből talán biztatást merítenek a hívő magyarok arra, hogy példamutató összefogásukkal többet használnak a magyar társadalomnak, mintha - külön-külön - azon versengenek, mely felekezet találja el sikeresebben, hogy mely irányba pazarolja el szimpátiáját. Hát ilyenek az én reményeim! Halvány csillagok? Lehet. De a halvány csillagok is csillagok. S belőlük is ki kell olvasnunk azt, amit szilveszter éjszakáján oly szépen szavalt bele a szívembe Básti Juli: "Rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk, és nem is kevés!" (József A.) Ehhez persze jó egészség is kell. Azt is kívánok minden kedves olvasónak! Vági László

<<< Vissza