Számos olyan tisztviselője volt a városnak, akik hajdan komoly szerepet játszottak a település életében, de ma már néhány helytörténészen kívül senki sem ismeri a nevüket. Nehéz időkben sokszor próbatétel elé kerültek. Voltak, akik meghátráltak, és elhagyva a város szolgálatát, a békésebb polgári életmódot választották. Többen felvállalták a közéleti küzdelmeket, magukra vonva a felsőbb hatóságok megrovását, retorzióit. Ezek közé tartozott Basa József is, aki megérdemli, hogy a kései utódok halljanak róla, megismerhessék életútját. A Hajdú-Bihar megyei Hajdúbagoson született 1806. január 11-én. Szülei: Basa János és Kozák Sára. A család II. Rákóczi György erdélyi fejedelemtől 1652-ben nemeslevelet nyert, zabolai előnévvel. Az elemi iskolák elvégzése után a debreceni református kollégiumban folytatta tanulmányait, ahol bölcsészeti-, jogi- és hittudományi stúdiumokat hallgatott, majd ügyvédi vizsgát tett. 1837 júniusában került Szentesre, elnyerve az újonnan szervezett városi fő-ügyészi állást. Hivatalát 1840. szeptember végéig töltötte be, ekkor az ügyészi tisztség megszűnt. Ezt követően ügyvédként működött. 1840. július 12-én házasságot kötött Balogh Aloiziával, Kugler János postamester (későbbi polgármester) nevelt lányával. Házasságukból hat gyermek született. 1842. január 19-én a város főjegyzőjévé választották. Ebben a minőségében ő látta el a levéltárnoki teendőket is. Ügyészként, majd jegyzőként részt vett az örökváltságból fakadó szövevényes jogi ügyletek lebonyolításában. 1846. április közepén lemondott jegyzői állásáról, mivel Csongrád Vármegye Nemesi Közgyűlése megválasztotta a tiszántúli járás vásárhelyi szolgabírójává. 1837 és 1846 közötti szentesi működéséről utóbb az alábbi minősítést nyerte: "Ez idő lefolyta alatt minden nemű hivatalos köréhez tartozó munkálatokat - a város javát tartva szemei előtt - híven és kitűnő szorgalommal teljesítvén, minden alkalomkori gyors eljárásával tanúsított ügyességének legszebb jeleit adta." Új tisztsége miatt Hód-mezővásárhelyre költözött, ahol nevét az árvizek és az ínség leküzdése érdekében hozott határozott intézkedéseivel tette emlékezetessé. Szolgabírói hivatalát 1848 márciusáig töltötte be, majd visszatelepült Szentesre. Konzervatív nézeteinél fogva a forradalom és szabadságharc idején vissza-vonultan élt, közhivatalt nem vállalt. Ennek "köszönhette", hogy a császári hatóságok 1849. augusztus 8-án őt nevezték ki Szentes város polgármesterévé. Ezt a tisztséget csupán egy hónapig viselte, ugyanis szeptember 7-én előléptették a szentesi járás közigazgatási főszolgabírójává. Ebben a funkciójában többször összetűzésbe került a rettegett megyefőnökkel, Bonyhády Istvánnal, aki hivatali erőszakosságáról volt híres, hírhedt. Egy alkalommal, amikor a megyefőnök fizetéselvonást helyezett kilátásba, Basa József önérzetesen azt válaszolta, hogy az ilyen fenyegetések "megijeszthetik a bérhez ragadt, s azon túl gondolni se tudó pór anyagot, napszámost, vagy béres cselédet", de őt és más becsületes tiszttársát az ilyen nem ijeszti, hanem megalázza, lealacsonyítja, s éppen ezért önérzetét, becsületét sérti, melyre pedig mindig büszke volt, és ma is az. Nyomatékkal leszögezte, hogy becsületét a hivatalról való lemondása által is kész lenne megőrizni. Amikor pedig Bonyhády büntetésből át akarta helyezni a vásárhelyi járásba, megtagadta hivatala elhagyását. A hatósági pecsétnyomókat és iratokat elzárta, majd hivatali viszonyainak tisztázására Bécsbe utazott. Nem lehet tudni, hogy kikkel találkozott a császári udvarban, de tény, hogy Bonyhády István kénytelen volt visszahelyezni a szentesi járás élére. A megyefőnökkel történt gyakori összeütközései miatt végül 1854 áprilisában elveszítette állását. Időközben a házassága is megromlott, ezért elvált feleségétől, és elköltözött Szentesről. A Békés megyei Okány községben telepedett le, ahol haszonbérlőként gazdálkodott. Itt hunyt el 1855. november 18-án, 49 éves korában. Labádi Lajos

<<< Vissza