<<< Vissza

Áprilisban lehet ítélkezni

2005. november 25.

 
A Kurca-parti esték elnevezésű rendezvénysorozat vendége volt az elmúlt csütörtökön Csermely Péter, a Magyar Nemzet újságírója. A napilap munkatársa azzal kezdte mondandóját, hogy összezuhanást, pesszimizmust tapasztal a jobboldalon, ami annak tudható be, hogy a Fidesz mintegy 20 százalékos előnyt adott le az MSZP-vel szemben. A szocialisták egy milliárdos kampánya felébresztette a párt alsó szavazóit, amire számítani lehetett. Arra mindenképpen jó a szocik feltámadása, hogy a Fidesz és szavazóbázisa rádöbbenjen: akár el is lehet bukni a választásokat. Az MSZP lendülete Csermely szerint általában tavaszig tart, addigra aztán összezuhan a kormánypárt. Az újságíró-televíziós műsorvezető hozzátette: hazánk ma hitelből él, három és fél év alatt 25 milliárd dollárt vett fel az ország kölcsönben. Szakértők szerint Magyarországnak jövő májusig van költségvetése, utána teljes összeomlás fenyeget. Az euró bevezetése is késhet, nincs konkrét válasz ennek időpontjára sem, ugyanakkor az EU a támogatásokat is felfüggesztheti. Az unió ugyanis nem fog kivételezni velünk, főleg ha minden illemkódexet felrúgva "beszólogatunk"nekik. Hatalmas pénzeket szórt el a kormány ebben a ciklusban, mintegy 3-400 milliárd forint tűnt el feleslegesen. Akik jelentős fizetésemelést kaptak, azoktól már régen visszavették ezt az összeget - más formában. Kérdésre válaszolva Csermely Péter elmondta: nem az MSZP csalta el a 2002-es választásokat, hanem a Fidesz "aludt el" a választások előtti utolsó négy-öt napban.

Az est vendége az SZDSZ nevének hallatán lett kissé ingerültebb, szerinte minden baj, minden rossz okai ezek a "fordított kisgazdák", akik a "se isten, se haza, se család" elvnek élnek és dolgoznak. A hallgatóság azt is firtatta, miért nem lép fel hangosabban, határozottabban a Fidesz. Csermely véleménye az, hogy a hangerő egy idő után visszaüt, és nem biztos, hogy azokra hat, akik még nem döntötték el kire szavazzanak. A zsurnaliszta szerint a 2006-os választásokat nem lehet az előző viszszavágójának tekinteni, ha ebbe a hibába esnek a jobbosok, elbuknak.

Csermely nem érti, ha egy könyvelőt, aki mérleget hamisít, azonnal elítélnek, akkor azok, akik egy országot sodornak bajba, miért tehetik meg büntetlenül. Ítélkezni persze lehet, jövő áprilisban a jobboldalra kell szavazni.

H. V.


<<< Vissza