XXXVI. évfolyam 44. szám
Vissza a legfrissebb számokhoz

Felsőoktatási ösztöndíj
 

2005. november 4.


Az önkormányzat ösztöndíj elnyerésére írt ki pályázatot a felsőoktatási intézmények nappali tagozatos hallgatóinak. A borítékot 143 fiatal vehette át a könyvtárban az őszi szünet első napján rendezett ünnepségen.

A felsőoktatásban tanulók részére korábban a Bursa Hungarica ösztöndíjrendszer biztosította a támogatást, ám az évek során bebizonyosodott: ez a rendszer nem megfelelő. A városi öszöndíj egyszeri összeg, így a diákok további lehetőségeket is megpályázhatnak.


Bővebben


 

Kereskedő egy dinasztiából
 

2005. november 4.


A világ legfantasztikusabb édesapja. Ezt talán kevesen tudják Mészáros Zoltánról, a Hunor Coop Rt. elnök-vezérigazgatójáról.

Az elismerést oklevél is bizonyítja, melyet lányaitól kapott egy karácsonyon. Élete másik nagyon fontos kitüntetését október 23-án vehette át Szirbik Imre polgármestertől a városházán.


Bővebben


 

Ki mit kutat?
 

2005. november 4.


Bizonyos közvélemény-kutatás borzolja a kedélyeket a városban. Mint hallottuk, a kérdésfeltevés napjainkban is tart. A biztosok egyebek mellett arra várnak választ, hogy ki lenne jó országgyűlési képviselőnek (itt neveket sorolnak), a lakosság mennyire elégedett a várossal, milyen ütemben fejlődik Szentes?

Baranyi Imre a testület legutóbbi ülésén (október 28.) nehezményezte ezt azért, mert az állítólag orosházi cég megbízottjai a helyi önkormányzatra hivatkozva keresik fel a polgárokat. Mint elmondta, nála ugyan nem hivatkoztak az önkormányzatra, mint megbízóra, de a szomszédjánál már igen. "Ugyanakkor rájuk kellett szólni, hogy azokat a rubrikákat jelölje már be, amiket én mondok, ne azokat, amiket ő akar. Nem tudom, ennek így mi értelme van?" - kérdezte a képviselő, majd kérte a polgármestert, határolódjanak el tőle, mondják ki, az önkormányzatnak semmi köze nincs a közvélemény-kutatáshoz.

Szirbik Imre polgármester nyomatékosan állította: az önkormányzat semmilyen cégnél nem rendelt meg ilyen felmérést. A város önkormányzata semmiféle közvélemény-kutatást nem kezdeményezett, nem finanszíroz, mivel az politikai ügy is, így nem akar foglalkozni vele. Aki erre hivatkozik, becsapja az embereket, tette hozzá. A város első embere nem tartotta tisztességesnek a dolgot. Ha az önkormányzat emberei végeznek hasonló feladatot, azok bemutatkoznak és felmutatják igazolványukat. Azt javasolta, hogy ha a közvélemény-kutató cég megbízottai nem fedik fel kilétüket, a lakók értesítsék a polgármesteri hivatalt vagy a rendőrséget. A képviselők egyöntetűen megszavazták azt az indítványt, jelezvén, elhatárolják magukat ettől az akciótól.

(lovas)

 


 

Látványos pofonok
 Hóhér megvédte, Miló elveszítette

2005. november 4.


Zsúfolásig megtelt a Dr. Papp László Sportcsarnok az ötödik alkalommal megrendezett küzdősportfesztiválon. Az esemény thai és kick-box összecsapásokkal kezdődött. Szentesi thai és kick-boxos srácok megadták az alaphangot a késő éjszakába nyúló eseménynek, megtűzdelve négy címmérkőzéssel.

Az első szentesi fellépő Závogyán Csaba, aki bemutató öszszecsapáson a szegedi Bíró Dániellel csatázott. Bemutató
összecsapás lévén győztest nem hirdettek. A másik két szentesi szereplő közül Varjas Zsolt pontozásos vereséget szenvedett, míg Szilasi Szalma Adrián Oszkár fölényesen verte a török származású, de osztrák színekben ringbe lépő ellenfelét Vahib Ipeket thai-box-ban. A küzdelmek közötti szünetekben a Seress Formáció, Akrobat Dance Klub táncosai szórakoztatták a publikumot. Az első mérkőzés félnehézsúlyban Popovics Tamás–Halász Tamás között, az előbbi (Popovics) megvédte magyar bajnoki övét, miután a 6. menetben a védekezésképtelen Halászt T.K.O.-val legyőzte.

A küzdősportfesztivál előtt beszélgetett munkatársunk Kovács "Vipera" Attilával és Nagy "Hóhér" Józseffel.

 


 

"Ez nem igaz!"
 (Dr. Pék Józsefné Márton Ilona emlékére)

2005. november 4.


Akkor találkoztam vele először, valamikor a 80-as évek elején, amikor valami közös ügye volt az iskolának és a parókiának. És nem sokkal azután, hogy eltemettem jó apámat, városa egyik legtiszteltebb pedagógusát, akit azonban a pedagógusi kar egyik tagja sem mert a sírnál elbúcsúztatni. Sejthető ugye, hogy miért? Volt egy "bűne": papot nevelt az egyik fiából. Hogy ez mily érzéseket váltott ki az emberekből, azt fölösleges elmondanom. Mindenki tudhatja.


Bővebben


 

Egy dáma Szentesről
 

2005. november 4.


Szentesről indult útnak, "félúton" Budapest felé megállt egy hosszabb időre Kecskeméten, hogy megalapozza jövőjét. Hajdú Katalin az Alföldön talált önmagára, és - ami egész életét meghatározta - egy EMBERRE (így csupa nagybetűvel), Benedek Pálra, az ismert izraeli újságíróra. De ne szaladjunk annyira előre az időben, hiszen a szentesi évek a hatvanas évekre esnek.


Bővebben


 

Szentesiek - Apatinban
 Hírforrás a Rádió Szentes

2005. november 4.


A Szivárvány Alapfokú Művészeti Iskola diákjai és tanárai október utolsó napjaiban a vajdasági Apatinban jártak. A mintegy 50 fős delegációban a képző-és iparművészeti, valamint a néptánc tanszak tanulói, vezetői vettek részt. A három napos programban nagy sikerű kézműves foglalkozásokat, táncbemutatókat tartottak. Fogadta és megvendégelte őket a helyi polgármester, illetve látogatást tett a helyszínen a vajdasági ifjúsági és sportminiszter helyettese is.

 


 

Fizetni kell
 Hírforrás a Rádió Szentes

2005. november 4.


Körzeti címet kapott a szentesi gyógyfürdő, ezzel tisztázódott az intézmény eddigi rendezetlen sorsa. Így már az Országos Egészségbiztosítási Pénztár részben finanszírozza az egyes gyógyító tevékenységeket. Ez többek között azt jelenti, hogy meghirdethetik az intézmény szolgáltatásait és bővítik az igénybe vevők körét. Az új besorolás miatt azonban az OEP néhány esetben csökkentette a finanszírozást, így egyes kezelések 15 százalékát a betegeknek kell kifizetniük. Például legdrágább az 1835 forintos komplex fürdőgyógyászati ellátás, amiből a páciensnek csupán 275 forintot kell kifizetnie. Egyedül a 18 év alatti csoportos gyógyúszás maradt térítésmentes, ám lehet, hogy január 1-jétől már azért is fizetni kell. A részletes változásokat a gyógyfürdőnél feltűnő helyen kifüggesztették.

 


 

Kárpótlás
 
Hírforrás a Rádió Szentes

2005. november 4.


Véget ért az egyházi kárpótlások sora a szentesi önkormányzatnál. Utolsóként a volt Villogó utcai, most Szent Erzsébet óvoda került sorra. A Miniszterelnöki Hivatalban történt tárgyalások során abban állapodtak meg a felek, hogy 5,7 millió forintot kap a város 2006-2007-ben. Ezzel az utolsó, még függőben lévő kárpótlási ügyben is megállapodott a püspökséggel a város.

 


 

Evangélikus templomot szenteltek
 Évfordulónaptár 2005

2005. november 4.


100 éve, 1905. október 29-én szentelte fel Bachát Dániel bányakerületi püspök az új szentesi evangélikus templomot. (A templom tervezője Francsek Imre építész; az oltárkép a szentesi Hegedűs László festőművész alkotása.)

80 éve,
1925. október 30-31. között Szentesen vendégeskedett dr. Balthazár Dezső tiszántúli református egyházkerületi püspök, aki részt vett a helyi presbitérium díszközgyűlésén, s beszédet mondott a reformáció emléknapján.


Bővebben


 

Gondolatok
 

2005. november 4.


Végre eljött egy olyan nemzeti ünnep, amely a sok, túlságosan is sok történelmi kudarc után világra szóló és dicsőséges magyar forradalomról szól, egy igazán kis, huszadik századi Dávid győzelméről egy világhatalmat gyakorló Góliát ellen. Nem véletlenül csodálkozott rá 1956. október 23-ra az egész világ. Joggal lett belőle a naptárjainkban piros betűs nemzeti ünnep.

Mégis azt kell írnom: csakhogy elmúlt ennek a méltán dicsőségesnek tartott ünnepnek a megünneplése. Egyének és testületek készültek fütyülőkkel, gúnyos tapsolással, személyeskedésekkel, botrányokkal számtalan ünnepi rendezvény megrontására. Büszke vagyok Szentes város vezetésére, a Kossuth téri koszorúzásra és a városháza dísztermében rendezett ünnepségre, amely méltó volt 1956. október 23-a történelmi örökségére.

A szép nyárutónak is beillő ősz azonban hűvös, hideg idők előhírnöke: semmi jó nem vár azokra, akiknek nincs biztos otthonuk, fűtött szobájuk, egyáltalán fedél a fejük felett. Lelkes szociális munkások igyekeznek enyhíteni a sorsukat, alkalmi segélyek, egy-egy tál meleg étel, forró tea, néhány száz vagy ezer szállás rendszeres munkahely nélkül csak tűzoltás vagy szociális olajcsepp. Hol van az irgalmas samaritánus? Megmondom: a Bibliában. A sok becsukott, porlepte Bibliában. Jól van így?

Bárkit érhet az utcán szívroham, kaphat tüdőembóliát, érheti agyvérzés, szívinfarktus, leeshet a vércukorszintje, ájultan heverhet a járdán. Három-négy járókelő is elmegy mellette, rosszat gondolván magában míg jön egy ötödik vagy tizedik, aki segítség után néz. Te melyik vagy?

Elszomorító megállapítás: "Idegennyelv-tudásban sereghajtók vagyunk." Az igazat megvallva, nem csoda. Magyar nyelvünk egyedülálló, önálló, gyakorlatilag rokontalan nyelv, szemben a latin, indogermán vagy szláv népek nyelvével. De, ha a sok nyelvű Európa rangos résztvevői lettünk, illő megtanulnunk a magunké mellett legalább valamelyik európai nép sokak által beszélt nyelvét, a németet, angolt, franciát, olaszt. Legalább alsó beszédszinten. A végén a nyelvtanát is.

Dr. Imre Ernő

 


 

Megújul a Hősök erdeje
 Csúszik a Megyeháza felújítása

2005. november 4.


A képviselő-testület október 28-i ülésén mutatták be a jegyzői iroda új vezetőjét: Seres Ilona személyében olyan köztisztviselő kerül a polgármesteri hivatalba, akitől nem idegen az önkormányzati munka, legutóbb Tömörkény község jegyzőjeként dolgozott.


Bővebben


 

Könyvekkel Európáért
 

2005. november 4.


Az október 26-án megtartott "Könyvekkel a határok nélküli Európáért" könyv- és könyvtárhasználati vetélkedőn, amelyet már 2. alkalommal tartottak, már nem csak szentesi, hanem csongrádi középiskolák diákjai is részt vettek.

Feladatok között teszt kitöltése (a megadott irodalom alapján); cédula- és online katalógus használata; ill. az olvasóteremben található kézikönyvekből megválaszolható kérdések szerepeltek.

A verseny végén a következő eredmények születtek: I. Bárkai Gabriella-Perza Anikó (Boros), II. Fekete Csilla-Csomán Martin (Boros), III. Dömsödi János-Szarvas András (Bartha).

A zsűri elnöke: Mészáros Júlia; tagjai: Benedek Istvánné és Szekeres-Dancsó Mónika. Szervezők: Köteles Judit és Nagy Enikő.

A program a Dél-alföldi Regionális Ifjúsági Tanács támogatásával jöhetett létre.

Nagy Enikő könyvtáros

 


 

Mezgé gólyabál
 

2005. november 4.


Szentesen a Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola kezdte meg a gólyaavatások sorát. Az iskola tornaterme adott otthont a 9. osztályosok versengésének.

Az idei esztendő mottója: "Légy gólya, s ne kakukktojás!"

Mindenki arcára ráfagyott a mosoly, amikor megtudták, hogy a süti, hagymát, fokhagymát, Erős Pistát és egyéb ínyencséget rejt.

(Kép és szöveg: Vidovics)

 


 

Randiguru és A Da Vinci-kód
 Videó és könyv - gyerekszemmel

2005. november 4.


A Jövőnkért Alapfokú Művészetoktatási Intézmény média szakos diákjai vagyunk.

A múlt héten egy szép napos délután útnak indultunk a Multivideo Belvárosi Videoházba és a legnépszerűbb filmekről kérdezősködtünk az ott dolgozó Szarvady Csillától.


Bővebben


 

Sulihét volt a Kosztában
 

2005. november 4.


Az elmúlt héten a Koszta József Általános Iskolában Sulihetet rendeztek.

Mi is ebbe a suliba járunk és a Jövőnkért iskola Média tanszakos diákjaiként úgy éreztük, nekünk is ott a helyünk.


Bővebben


 

Az egészséges táplálkozás alapelvei
 

2005. november 4.


Húsok, húskészítmények, halak, tojás, szója: Jelentős a fehérje-, vitamin és ásványi-anyag tartalma és a napi B12-vitamin szükségletet is fedezi. A vas is jól hasznosul. A legértékesebb fehérjeforrás a tojás. Magas a vitamin tartalma, ásványi só-szükségletet kielégíti. Azonban magas a koleszterintartalma. Halak fehérjetartalma jelentős. A tengeri halak húsában lévő omega-3-zsírsavnak jelentős szerepe van a "vérzsírszint" csökkentésében, gátolják a vérrögképződést, az aritmiás (rendetlen) szívműködés kialakulását, erősítik az immunrendszer működését, gyulladáscsökkentő hatásúak. A halhús vitamintartalma kiemelkedő: D, E, B, vitaminok (B12) hozzájárul a szervezet kalcium, magnézium, vas és cink-ellátásához.


Bővebben


 

Lelki eredmények
 Nem csak hívőkhöz szól az Új Hajtás

2005. november 4.


Tizenöt éve tevékenykedik önzetlenül az Új Hajtás 102 Közhasznú Egyesület, s az ifjúság körében végzett igényes erkölcsi és kulturális nevelő munkájukat október 23-án Városért emlékéremmel is elismerték.


Bővebben


 

50 év múltán is együtt
 Aranylakodalom a Felsőpárton

2005. november 4.


50 évvel ezelőtt 1955. november 17-én Farkas Imre és Gila Mária tanúikkal együtt megjelentek a magyartési Anyakönyvi Hivatalban Izsák Kálmán anyakönyvvezető előtt, azzal a szándékkal, hogy külön-külön szőtt tervezgetéseiket a jövőben közösen valósíthassák meg és együvé tartozásukhoz kimondhassák a boldogító igent.

Azóta eltelt 50 év - 50 tavasz, nyár, ősz, tél. Szeretetben, békességben, sok-sok küzdelemben. Immár szeretteik jelenlétében, gyermekeiknek, unokáiknak példát mutatva 2005. október 29-én megerősítették az akkor tett fogadalmukat.

Közös életüket a Nagytőke-kistőkei szülői házban kezdték. 5 év elteltével az összegyűjtött pénzükből vásárolták meg a Deák F. u. 86. szám alatti szentesi telket egy kis házzal a belső portán, ide épült fel a család szép nagy háza.

Marika néni a gyermekétkeztetésben dolgozott nyugdíjba vonulásáig, Imre bácsi pedig a honvédségnél Orgo-ványon. Gyermekeiket, Máriát és Erikát felnevelték, útjukra bocsátották. Mária a Debreceni Egyetem oktatója, jelenleg Strasbourgban tanít. Erika Szentesen maradt, sok terhet levesz a szülők válláról.

Máriának és férjének, Czellér Andrásnak három gyermeke született Andrea, András és Csabi. Erikának és férjének, Székely Gyulának két gyermeke van Gyuszi és Gabika. Örömmel tekintenek unokáikra, aki gyakran látott vendégei a nagyszülői háznak.

 


 

A betegség gyógyítható
 

2005. november 4.


Minden tizedik nő megtapasztalja életében, hogy mit jelent az emlődaganat. Egyötödük a betegség igen agresszív, gyors lefolyású válfajában, az ún. HER2 pozitív emlőrákban szenved. Őket érintik azok a szenzációs tudományos eredmények, amelyekről az amerikai klinikai onkológusok nemrég megtartott éves találkozóján számoltak be Orlandóban.


Bővebben


 

Aktok-női szemmel
 Észreveszi, ha egy képet nő fotózott

2005. november 4.


Nőktől nem igazán megszokott, hogy aktot fotózzanak, Tóthné Timafalvi Gizella mégis éppen egyik ilyen alkotásával nyert díjat a legutóbbi Alföldi Fotószalonon. Ráadásul Kiskunfélegyházáról utazgat át hétfőnként a Szentesi Fotókör foglalkozásaira.

A kiállításra öt képpel lehetett pályázni, ennyivel nevezett be Gizella is. Különböző stílusban készült fotói közül kettő volt akt, az egyiket ki is állították, s ezzel nyerte el a II. díjat. Az Akt 1.című kép egy sorozat első darabja, alkotója fél éve fotózott először meztelen női testet. Elmondása szerint tizenöt éve még laboránsként került közel a fotózáshoz, akkor még úgy, hogy számos művész képét segített elkészíteni. Közben kialakult az elképzelése saját alkotásokról is, de csak három éve, a Szentesi Fotókör tagjaként adódott lehetősége kipróbálnia magát. Gizella bevallja, az emberi testet nagyon nehéz fotózni, visszaadni a nézőnek, amit ő észrevett benne. A technikai részéről azt mondja, a monocrom módszer híve, vagyis egy szín tónusaiból építi fel a képet, s hozzá olyan papírt alkalmaz, melyen vissza lehet adni a test anyagát. A díjazott fotón a női mell szépségét szándékozott kiemelni, a világításnál narancsos színt alkalmazott, ahová a figyelmet összpontosítani akarta. A képen ugyan függőleges helyzetben látható a modell, azonban elfordítva, rájöhet a szemlélő, hogy fekvő alakot lát. Ebben a - véleménye szerint - nehéz műfajban kevés nő alkot, ő egyedül nem is vesz részt fotózáson. Azt meséli, barátnője sem mert belevágni, de aztán számára is nagy élmény volt. Egyébként úgy véli, egy nő sokkal szebb aktokat tud készíteni, mást vesznek észre, mint a férfiak, egészen másképp látják a világot. Ezért Gizella még azt is hozzáteszi: bármilyen kiállításon jár, észreveszi, ha egy képnek nő az alkotója.

Szerepelt már tárlatokon több-kevesebb sikerrel, díjazott is volt már. Az Alföldi Fotószalonon három éve állít ki, azonban most kapott először díjat. Úgy véli, nagy a lemaradása, ezért sokat fotóz, igyekszik behozni a többieket. Lelkesedése akkora, hogy lakóhelyéről, Kiskunfélegyházáról jár az itteni fotókörbe egy ismerősével, a Fotószalonon különdíjas Albert Bélával. Otthon megszűnt a fotóklub, de kell, hogy fotósok között legyen, szükség van az építő jellegű kritikára, mondja, így a kör tagjainak segítségével, és Nagy István irányításával lépeget tovább.

D. J.

 


 

Adó-info
 Törőcsik Norbert rovata

2005. november 4.


Adókedvezmények tervezése

Az adókedvezmények igénybevétele lehetőleg tervszerű, előzetes döntéseken alapuljon, mely során már a befizetésekkor gondoskodni kell arról, hogy az igazolás kiállításához szükséges adatokat hiánytalan megadjuk és optimalizáljuk a család által befizetett adó után igénybe vehető kedvezmények körét. Az adókedvezmények korlátja, hogy azok együttes összege legfeljebb az összevont adóalap adójának összegéig terjedhetnek, tehát többet nem igényelhetünk vissza, mint amit befizettünk, vagy be kellene fizetnünk.


Bővebben


 

Zavartalanul telt az ünnep
 

2005. november 4.


Motorkerékpárt loptak a Horváth Mihály Gimnázium elől. A tolvaj a járművet annak ellenére magával vitte, hogy az lakattal volt lezárva.

Tolvaj járt az egyik városi tüzép irodájában október 27-én éjszaka, százezer forint készpénzzel távozott a helyszínről.

Az elmúlt hétvégén történt, hogy az egyik derekegyházi szórakozóhely e-lőtt parkoló tehergépkocsit törtek fel. A jármú pillangóablakát nyomták be a tettesek, akik 300 ezer forint készpénzt vittek magukkal.

Besurranó tolvaj járt az egyik Deák Ferenc utcai házban. A betörő fényes nappal ment be a nyitva hagyott házba, amelynek az egyik szobájából 45 ezer forintot lopott a szekrényből.


Bővebben


 

Tóni bácsi konyhája
 

2005. november 4.


  • Pirított máj szőlőkörettel
  • Almás máglyarakás


Bővebben


 

Látványos pofonok
 Hóhér megvédte, Miló elveszítette

2005. november 4.


A nemzetközi címmeccsek sorát az EBA nagyközépsúlyú betöltetlen Európa-bajnoki címéért Nagy "Hóhér" József (11 mérkőzés, 11 győzelem (10 K.O.) Danny Thornton brit central bajnok (30 mérkőzés, 18 gy, 9 v, 3 d). Hóhér ezúttal nem ütötte ki ellenfelét, de alaposan megkínozta. Az angol felrepedt szemöldökkel keményen küzdött, végig állta a tizenkét menetet. Az összecsapás végén Nagy "Hóhér" József karját emelte a bíró a magasba, egyhangú pontozással győzött.

Második címmérkőzésként a gyengébb nem képviseletében a Wibf kislégsúlyú betöltetlen világbajnoki övéért Miló Viktória (18 mérkőzés, 14 gy, 4 v) világbajnokként igyekezett megszerezni az övet, az Európa- és orosz bajnok Anastasia Tokta-ulova (16 m, 7 gy, 7 v) ellen. Reménykedtünk a sikerben, de hiába, az orosz végig jobb volt. Gyorsabbnak, erősebbnek bizonyult. Nagyokat ütött. Volt olyan pillanat, hogy úgy nézett ki, talán Viktória padlózik. A magyar hölgy végig védekezett, ütés nélkül nem lehet mérkőzést nyerni. Nem is lehetett más az eredmény, a tízmenetes csata után mint Anastasia Toktaulova pontozásos győzelme.

Elérkeztünk az est fénypontjához, EBA nagyváltósúlyú Európa-bajnoki címmérkőzéshez, ahol Kovács "Vipera" Attila (15 m, 14 gy, 1 v) és a faragott izomzatú francia Mamadou Thiam (volt 6-szor Európa- és francia bajnok, képünkön) nézett egymással farkasszemet. A kihívó franciának, aki 46 mérkőzést vívott (42 gy, 39 K.O., 4 v) félelmetes mérlege volt. Híréhez méltóan keményen, brutálisan kezdett. Óriási ütéseket zúdított Kovácsra, de az oroszlányi srác okosan ellépett előlük, s viszonozta a pofonokat, melyek közül egy-két bomba erős ütés átszaladt a francián. Ezt az irtózatos adok-kapokot Thiam a 7. menetig bírta, ekkor érkezett a "Vipera" erős marása, a játékvezető beszüntette a csatát. Az oroszlányi "Vipera" T.K.O.-val védte meg Európa-bajnoki övét. A sportcsarnok közönsége percekig ünnepelte a győztest.

Dunás Varga Zoltán

 


 

A "Vipera" csípett és mart
 

2005. november 4.


A mérkőzés előtt sikerült szót váltani a boxgála főmérkőzését vívó Kovács "Vipera" Attilával.

- Tekintélyt parancsoló mérleggel (42 győzelem, 39 K.O. és 4 vereség) rendelkezik francia ellenfele. Menynyi időt készült a meccsre, illetve ellenfeléből hogy sikerült felkészülni?

- Kaptam róla felvételeket, láttam hogyan bokszol. Fel tudtam készülni, úgy érzem jól sikerült a programom. Tizenhat hetes volt a felkészülésem, ebbe a hosszú munkába az előző mérkőzésemet is beépítettem. Nagyon erős, jó felépítésű, nagy ütőerővel rendelkező srác. Úgy érzem, hogy ez a hosszú felkészülés meghozza gyümölcsét. Én győzni jöttem Szentesre, s győzni is fogok.


Bővebben


 

A "Hóhér" jó munkát végzett
 

2005. november 4.


Már a mérlegeléskor (október 28.) érezni lehetett, Szentes a boksz lázában ég, hiszen szűknek bizonyult a Wellness Colosseum előcsarnoka, ahol a boxgála szereplői a mérlegre álltak. Itt lehetőségem volt beszélgetni a gálán szereplőkkel, így Nagy "Hóhér" Józseffel.

- Mióta készült a Thorton elleni csatára?

- Hét hetes edzőtáborozáson vagyok túl. Az ellenfelemről nem láttam semmilyen kazettát, csak a hetvenöt százalékos mérlegét ismerem. Az angol mentalitásról tudom, hogy megy előre, s üt-vág. Ebből adódóan úgy készültem, hogy egy jövős emberrel fogok bokszolni.


Bővebben


 

Kikaptak a tekések
 

2005. november 4.


Az NB III-as bajnokságban szereplő Szentesi Tekézők Egyesülete október 27-én a kecskeméti KÖBÁL SK-t fogadta. Az SZTE 2875 fát, 3 egyéni pontot, a kecskemétiek 2918 fát ütöttek, 3 egyéni pontot szereztek. A több ütött fáért járó 2 ponttal a KÖBÁL SK csapata 5-3-ra győzött.

Pontszerzők: Dömsödi Ferenc 509, Szabó László 505, Farkas László 470 fa.

A tekézők november 6-án, vasárnap a Kiszombor SK csapata ellen játszik.

 


 

Legrand vándorkupa
 

2005. november 4.


Április 13-án kezdődött és hetvenkét lejátszott mérkőzés után október 12-én ért véget a Legrand vándorkupa 2005-ös szezonja.

A kispályás labdarúgó bajnokságban megvédte tavalyi bajnoki címét a Biochipp csapata, amelyet végső helyezési sorrendben az Aranykalász, a Fiorello, a Legrand, a Rövidzárlat, a Belvárosi Favágók, a Káosz, a Kontavill SE, a Bierdorf, az Unicum, a MetalCom-R és a TPK Skoda gárdái követtek.

A huszonegy héten át zajló küzdelemsorozat mintegy százhúsz sportolót mozgatott meg. A mérkőzéseken százegy játékos összesen 373 találatot szerzett. A gólkirály Bella István lett tizenhárom találattal a Biochipp csapatából, a legjobb mezőnyjátékosnak Csernus Lászlót választották a Belvárosi Favágóktól. A legjobb kapusoknak az Aranykalász "portásai", Hegedűs István, Farkas Attila és Szécsényi Mihály bizonyultak. A századik gól Bereczki Zoltán, a kétszázadikat Varga Szabolcs, a háromszázadikat Bella István szerezte. Az eredményhirdetésre az Aranykalász étteremben gyűltek össze a csapatok, ahol egy kiváló hangulatú, marhapörkölttel fűszerezett vacsorán, néhány pohár üdítő kíséretében elevenítették fel a bajnokság legemlékezetesebb pillanatait. Folytatás, immár a városi sportcsarnokban december 3-án, a IX. Aranykalász kupán lesz.

H. V.

 


 

Rögbi siker
 

2005. november 4.


Szentesi 91-esek - Budapesti Medvék RFC 83–5.

A Szentes ismét magabiztos győzelmet aratott október 29-én, ezzel megerősítette vezető helyét az NB II-es bajnokságban.

Az elmúlt hétvégén a szentesi csapat az országos Köztársaság kupában elsőosztályú csapatot is megelőzve 12 csapat közül a 6. helyen végzett.

 


 

Mécses és virág
 

2005. november 4.


Halottak napja alkalmából megemlékezést tartottak az I. és II. világháborús emlékműveknél, valamint a Hadzsy János úton lévő szovjet katonai síremléknél. A kegyelet virágait a város vezetői, a képviselők, a Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetségének tagjai (képünkön) helyezték el, majd gyertyák gyújtottak a háború halottaira emlékezve.

(Fotó: Vidovics)

 


 

Az Arsenal ikszelt, a Kinizsi nyert!
 

2005. november 4.


Soroksár - Baktalóránt-háza? Esetleg Tottenham-Arsenal? E két mérkőzést otthon, kényelmes fotelban ülve lehetett megtekinteni a televízióban szombaton kora délután, ötvenöt drukker viszont a Szentesi Kinizsi-UTC labdarúgó-mérkőzést választotta - a megye másodosztályból.

Néhány hónapja még 500-600 néző ült, ácsorgott a pálya körül egy-egy bajnokin, de hát ez már nem ugyanaz a csapat, és nem is az NB II. Ettől függetlenül szorítani még lehet, és kell is a szentesi fiataloknak, akik azzal a nem titkolt szándékkal léptek pályára, hogy megszakítsák hosszú nyeretlenségi sorozatukat.


Bővebben


 

Összeírók a mezőgazdaságban
 

2005. november 4.


Az Európai Unió előírásainak megfelelően november 14. és 28. között a KSH Gazdaságszerkezeti Összeírást végez, amelyet az 1996/ 2467. sz. EU Tanácsi rendelet tesz kötelezővé a tagországokban. A kormány a feladat végrehajtását a 303/2004. sz. rendeletben szabályozza.

A felvétel célja, hogy átfogó képet adjon az EU csatlakozás óta a magyar mezőgazdaságban végbement szerkezeti változásokról. A begyűjtött adatok szükségesek az agráriumot érintő uniós és hazai döntések meghozatalához, megalapozzák a vidékfejlesztés, az agrár-környezetvédelem, illetve a fenntartható mezőgazdaság stratégiájának kialakítását is.

A mezőgazdasági tevékenységet végző gazdasági szervezetek megfigyelése teljese körű, adatszolgáltatásuk postai úton történik. Az egyéni gazdaságok esetében az összeírók személyes interjúk során töltik ki a kérdőíveket. Országosan mintegy 100 ezer egyéni gazdaság megfigyelésére kerül sor, véletlenszerűen kiválasztott körzetekben. A felvételt országosan mintegy kétezer összeíróbiztos és 250 KSH-ellenőr végzi. Az összeírás a települések közel egyharmadát mintegy, 960 települést érint.

Az összeíráskor a következő részletes információkat gyűjtik be: a gazdasághoz tartozó személyek száma, neme, kora, gazdasági aktivitása, a foglalkoztatottak száma, tevékenysége, a gazdaság használatában lévő földterület mérete, művelési ágak és területi elhelyezkedés szerint, a szántóföldi és zöldségnövények, valamint a szőlő- és gyümölcsültetvények termésadatai, a gazdaság állatállománya faj, kor és ivar szerint, a gazdaság gépállománya, a mezőgazdasági tevékenység ráfordításai, agrotechnika, biogazdálkodás valamint a mezőgazdasági tevékenységen kívüli termelőtevékenység.

Az összeírt adatok csak statisztikai célokra használhatók és csak összesített formában kerülnek közlésre. Senkinek sem kell tehát attól tartani, hogy a közölt adatokat bármilyen más, az adatszolgáltató érdekeit sértő célra használják fel. A KSH érdekelt abban, hogy a személyiségi jogokat minden adatgyűjtése során biztosítsa, hiszen ha elvesztené az adatszolgáltatók bizalmát, lehetetlenné válna a további adatgyűjtés.

 


 

Kézilabda NB II
 

2005. november 4.


A Szentesi Kinizsi NB II-es férfi csapata Békéscsabán vendégeskedett. A Békés megyei látogatót nem kísérte szerencse, hiszen egy gólos vereséget szenvedett a Kinizsi. Szám szerinti eredmény Békéscsaba-Szentesi Kinizsi 26-25. A Kinizsi jól játszott, de erős játékvezetői segédlettel nyert a Csaba.
Szomorú, hogy a csapatban sok a sérült, illetve Lovász Jánost reklamálás miatt eltiltották.

A következő hazai (Dr. Papp László Sportcsarnok) Martfű elleni (november 6., vasárnap 16 óra) mérkőzésen a fent említettek miatt egyre több ifi játékos kap szerepet a felnőttek között.

Az ifi csapat is vereséget szenvedett Békéscsabán 34-27 arányban.

D. V. Z.

 


 

Családi események
 

2005. november 4.


Született: Antal Józsefnek és Kis Erzsébet Máriának (Nagy S. u. 8.) Gergő Áron, Szunyi Mihálynak és Gulácsi Editnek (Rózsa u. 14.) Lilla, Harkai Istvánnak és Drahota-Szabó Barbarának (Brusznyai stny. 8.) Dávid, Nagy-iván Lajosnak és Szénási Editnek (Dr. Berényi I. u. 103.) Jázmin Csenge, Füri Géza Sándornak és Mészáros Andreának (Nagy S. u. 25.) Georgina Panna, Szendrei Csabának és Kovács Herminának (Csongrád, Szív u. 134.) Mercédesz Mirella nevű gyermeke.

Házasságkötés nem volt.

Elhunyt: Almási Imre (Vécsey K. u. 12.), Gránicz Ignác (Somogyi B. u. 8.), Kovácsházi Sándorné Gálfi Éva Franciska (Kossuth u. 19.), Opauvszki György (Honvéd u. 11.), Gránicz Antalné Biró Julianna (Pipacs u. 12.), Berényi Lajosné Pető Ilona (Nyíri u. 18.), Horváth Béla (Jókai u. 73.), Nagy Mátyásné Székely Julianna (Kalász u. 10.), Fodor Péterné Bernát Erzsébet (Csongrád, Damjanich u. 32.), Darida Erzsébet (Csongrád, József A. u. 23.), Siha Pálné Sági Erzsébet (Csongrád, Gyöngyvirág u.), Rajczi Jánosné Tóth Erzsébet (Csongrád, Erzsébet u. 15.).

 


 Vissza a legfrissebb számokhoz