<<< Vissza

Győzelem után vereség

2005. szeptember 2.

 
A Szentesi TE labdarúgócsapata ugyan megszűnt, de a város mégsem maradt, marad futball nélkül, hiszen a Szentesi Kinizsi gárdája él, létezik, sőt mérkőzéseket is játszik. Mi több, a Bozóki Zoltán vezetőedző által irányított gárda megkezdte a küzdelmeket a megyei másodosztályú bajnokságban. A csapat a nyitófordulóban gólzáporos mérkőzésen Nagymágocson nyert 4-2-es első félidőt követően 5-3-ra. Bozóki Zoltántól megtudtuk, hogy három hete dolgozik együtt a gárdával, melyben kizárólag szentesi játékosok találhatóak. A korábban a túl sok "idegenlégiósra" panaszkodó, helyi játékosokat a Szentesbe követelők most aztán igazán nem panaszkodhatnak. A Kinizsit amatőr labdarúgók alkotják, mindenki a munkája mellett űzi ezt a sportágat, egyetlen fizetett játékos sincs a keretben. Bozóki Zoltán heti három alkalommal vezényel edzést. A játékosok életkora változatos: 16 esztendőstől a 30 éves rutinos játékosig valamennyi korosztály képviselteti magát az együttesben.

Bozóki edző elmondta még, hogy a győzelem ellenére van még mit javítani a játékon, keresi a legjobb kezdő tizenegyet, amelyben elsődleges feladata lesz a védelem stabillá tétele.

Második fordulóban (augusztus 27-én) hazai pályán mutatkozott be itthon a Szentesi Kinizsi. A küzdelmet az előző idényben a megye I-ből kieső Mindszent együttesével vette fel. A két szomszédvár ütközetén, a hazaiak megilletődötten kezdtek. Ahogy telt az idő, úgy dolgozták ki a helyzeteket, de mégis kihasználatlanul maradtak. A vendégek sem tétlenkedtek. Révész a hazaiak kapusa jó néhány bravúrt mutatott be. Az első felvonás 0-0-ás döntetlennel zárult. Szünet után a hazaiak ott folytatták, ahol az első félidőt abbahagyták, a helyzetek azonban kimaradtak. Nem úgy a Mindszent csapatánál. Hiába védett jól a hazaiak kapusa, két gólhelyzettel szemben már ő is tehetetlen volt, s így lett a végeredmény 2-0, a mindszentiek javára.

A mérkőzés után Bozóki Zoltán edző értékelt: - A vereség mindig fájó, hazai pályán különösen. Az első 15 percben megilletődötten játszottunk. A második félidőben a védelem egy kicsit elaludt, s két fejes góllal alulmaradtunk. Nehéz feladat vár ránk az elkövetkező két fordulóban, hiszen idegenben szerepelünk. Először Csanyteleken játszunk, majd Apátfalván. Célunk, hogy minél több mérkőzést megnyerjünk.

D. V. Z.-H. V.


<<< Vissza