<<< Vissza

A férfi csapat az NB II-ben indul
Kézilabda

2005. szeptember 2.

 
Közel egy éve csend honol a szentesi kézilabda körül. Az augusztus 19-i sportbizottsági ülés után Herold Péter, a megyei kézilabda szövetség elnökségi tagja, valamint a Szentesi Kinizsi kézilabda szakosztály vezetőségi tagja tájékoztatót tartott.

Először a 2004/2005-ös év eredményét értékelte: - A 2003/2004-es bajnoki idény végén a Kinizsi férfi csapata búcsúzott az NB II-től. Fent maradt viszont egy komoly ifi csapat, ami 7. lett az NB II-es ifi bajnokságban. Úgy döntöttünk, hogy a megye I-t megpróbáljuk 2004/2005-ben. Ezzel együtt elindult a női szakág is. Sok fiatal lány kezdett játszani. Ők is a megye bajnokságban szerepeltek. Nagyon fiatalok, az átlag életkor 16-19 év. Nincs hosszú kézis múltjuk, a sportág tanulása volt a lényeg. Az anyagiak elég szerények voltak, ennek ellenére átvészeltük a megye első osztályt. A tisztes helytállás volt a cél, ezt a feladatot mindként csapat megoldotta.

A tájékoztatón Herold Péter a kézilabda híveinek kellemes és örömteli hírt is közölt: - Jó hangulatú szakosztályról beszélünk, ezt értékelte a szövetség is, s elismerésként a kézilabda szakosztály megkapta a lehetőséget a szövetségtől, hogy a férfiak benevezhetnek az NB II-be, s ezzel jogot szereznek a 2005-2006-os idényben a magasabb osztályban való indulásra. Az NB II-re való felkérés után egy hét gondolkodási időt kaptunk, s az augusztus 19-i sportbizottsági ülésen úgy döntöttünk vállaljuk a feltételeket. Napokon belül mindent elküldünk a szövetséghez. Nagyon rövid az idő, gyorsan kell cselekedni, hiszen a 2005/2006-os pontvadászat szeptember 11-én indul. Támogató, jó szellemű szövetséggel van dolgunk. Tudják, mindenhol nehéz az élet. Az NB II-ben mindig az ifi játszik először, mi viszont kérni fogjuk, hogy afelnőttek játszanak először, mert utána a csapat hetven százaléka az ifi meccsen is játszik. A felnőttek eredménye nagyon fontos. Nem titok, 26-28 hadra fogható játékosunk van. Ami azt jelenti, nagyon komoly átfedések lesznek.

- Mint a szövetség elnökségi tagja, saját sikerének tartja a Kinizsi NB II-es indulását vagy lobbizott a város mellett?


- A szövetségi jelenlétem az arra korlátozódott, hogy Szentest képviselje valaki. Hál' istennek a csapat is úgy képvisel engem, hogy nagyon szimpatikus gárda alakult ki, és erőn felül teljesített. Ezt észrevette a szövetség. Évek óta, akik a szentesi kézilabdával foglalkozunk arra törekszünk, hogy városunkban ez a sportág NB-s szintű legyen.

- A jövő tervei?

- A tisztes helytálláson kívül nagyobb reményeink nem lehetnek. Az őszi szezonban szeretnénk csapatot formálni, a tavaszi idényre koncentrálva szeretnénk bent maradni az NB II-ben. A csapatban kilencvenöt százalékban szentesiek vannak. Szeretnénk erősíteni kapus poszton, Kajtár távozása erősen érintett bennünket, a másik hálóőrünk Ludányi József, aki az ifiből jött, ő is klubot váltott. Szeretnénk Vásárhelyről Lovász Jánost igazolni, aki nagyon tehetséges, és korábban már játszott itt.

- Nem félti a csapatot az NB II-től?

- Bízom abban, hogy a játékosok nem rettennek meg az NB-s lehetőségtől. Az biztos, hogy többet kell edzeni, és magasabb szinten sportolhatnak.

D. V. Z.


<<< Vissza