<<< Vissza

Megvalósulatlan elképzelések
A Városháza építése (I.)

2005. augusztus 12.

 
Ybl Miklós városháza terve (1859)

A szentesi városháza az a középület, amelynek létesítését a legelsők között határozták el elődeink, különböző okok miatt mégis szinte utoljára valósult meg. A városi tanács már 1834-ben szükségesnek tartotta volna a meglévő városháza kibővítését, de sürgősebb ügyek miatt nem került rá sor. 1836-ban Szentes örökváltság révén úrbéres mezővárosból szabad paraszt-polgár várossá vált, 1848-ban pedig elnyerte a rendezett tanácsú városi jogállást. A kibővült közigazgatási feladatok ellátása érdekében már ekkor felmerült az igény egy új, központi fekvésű városháza építése iránt, de anyagiak hiányában a megvalósítás elmaradt.

Az abszolutizmus éveiben a helyzet tovább romlott, mivel az addig használt épületet át kellett adni a császári hivatalok részére. A városi hatóságok bérelt helyiségekbe kényszerültek volna, ezért Szentes Város Községi Választmánya 1858 januárjában határozatot hozott "egy emeletes, alól boltokkal, úgyszintén pénztári, levéltári helyiségekkel ellátott, felül pedig hivatalos szobákat tartalmazó új városház" építése tárgyában. A tervek elkészítésére Ybl Miklós nagyhírű pesti építészt kérték fel, aki a vázlatterveket 1859 decemberében küldte meg. A levéltárban ma is megtalálható a tanulmányterv főhomlokzati rajza egy eklektizáló, toronybástyás romantikus palotát mintáz, amely díszére válhatott volna a műemlékekben szegény alföldi városnak. Az építkezés engedélyeztetése éveken át húzódott, de végül a kivitelezés a zavaros politikai viszonyok miatt elmaradt.

1869-ben Török János városi mérnökkel készíttettek tervet, mely egy meglévő épület bővítését jelentette volna emeletráépítéssel, de ez is megrekedt a tervezés stádiumában. A megyeháza építésével párhuzamosan ismét komolyan felmerült az új városháza építése, annál is inkább, mivel a megyeháza céljára felajánlott telken álló városi épületeket, melyek több hivatalnak adtak helyet, záros határidőn belül le kellett bontani. A közgyűlés 1881 augusztusában határozatot hozott az új városháza építéséről, a tervek elkészítésére felkérve Makay Endre műépítészt, a megyeháza díjnyertes tervezőjét. Makay a terveket már az év végén bemutatta, az építési megbízás azonban váratott magára. A városháza megvalósítását ezúttal is hátrább sorolták, a pénzt elvitték a produktívabbnak gondolt beruházások (vasút, vendéglő, villanytelep).

Az ekkor 30 ezer lakosú, megyeszékhely státusú település közigazgatási egységei egymástól távol, 7 különböző helyen, szükségépületekben (volt vendéglő, régi magtár stb.) és bérelt helyiségekben (új megyeháza) működtek, lehetetlenné téve a zökkenőmentes helyi kormányzást. Az egyre tűrhetetlenebb helyzet megoldására számos elképzelés született. 1902-ben például felmerült, hogy az alig négy éve átadott Petőfi Szállót alakítsák át városházává. A terveket Nádas Aladár városi mérnök el is készítette, de az átalakítás túlzottan költséges lett volna, s egyébként is a városi szállóra és vendéglőre szükség volt. A képviselő-testület 1904 tavaszán megelégelte a dolgot, s utasította a tanácsot, hogy 90 napon belül tegyen javaslatot egy megfelelő városháza felépítésére. Ettől kezdve - bár sok akadály között - folyamatosan haladt a városházépítés ügye.

A tanács előmunkálatai alapján a városi közgyűlés 1906. szeptember 24-én határozatot hozott a városháza építéséről, s a szükséges teendők ellátására dr. Mátéffy Ferenc polgármester elnöklete alatt 16 tagú építési bizottságot alakított. A hely kijelölése (az 1894-ben megvásárolt ún. Jurenák-féle ház telke) és az építési feltételek összeállítása az év folyamán megtörtént.

A városház-építési bizottság 1907. január 10-én országos pályázatot hirdetett, amelyben általános elvként hangsúlyozta, hogy: "A város nem kíván valami cifrán díszített, drága fenntartással járó épületet, hanem egy olyan szolid, nyugodt homlokzati kiképzésű városházát, mely menten minden pazar külső díszítéstől, már komoly külsejével is kifejezésre juttatja az épület jellegét". Első díjként 2000 koronát, második és harmadik díjként 1000, illetve 500 koronát tűztek ki. Az érdeklődést jelezte, hogy a polgármesteri hivatalból 138-an kérték ki a részletes feltételeket, a határidő lejártáig pedig (1907. márc. 30.) 38 pályázótól 47 építési terv érkezett. A bíráló bizottság - amelyben a Magyar Mérnök- és Építész Egyletet Somló Emil, a Magyar Építőművészek Szövetségét pedig Fleischl Róbert képviselte - többségi szavazattal Bohn Alajos aradi születésű építésznek ítélte az I. díjat, akit egyben felkértek a részlettervek kidolgozására, valamint az építési munkálatok irányítására. (Bohn Alajos hét éven át Alpár Ignác neves budapesti műépítész irodájában dolgozott, aki többek között őt bízta meg a városligeti Mezőgazdasági Múzeum építésének művezetésével. Alpár ajánlatára Fellner és Helmer bécsi építészek őt kérték fel a kolozsvári nemzeti színház építésének vezetésével, melyet sikeresen teljesített.) A II. díjat Tőry Emil budapesti műegyetemi tanár kapta, a III. díjat többszörös holtverseny miatt nem adták ki.

Labádi Lajos


<<< Vissza