<<< Vissza

Kettős köszöntés

2005. augusztus 12.

 
Mikor elindultam hazafelé Németországból szokatlan élességgel merült fel bennem a kérdés: ugyan mi vár rám Szentesen, meg egyáltalán kis magyar hazámban? Azt már tudtam, hogy a Szent Anna egyházközség élére új lelkipásztor érkezik, a hat éve köztünk szolgált Veréb László pedig főpásztori parancsra Csongrádra távozik. Az meg természetes, hogy ilyenkor hasznos kíváncsiságnak kell működnie mindazok szívében és elméjében, akik hisznek abba, hogy egyház és társadalom közös érdeke: mindenből származzék valami jó.

Persze, egy öreg és sokat tapasztalt lelkipásztor nem találgat, hanem mozgósítja a reményt, és megpróbál optimista lenni. Ezt teszem akkor, mikor szívből kívánom a távozó Veréb László fiatal paptestvéremnek, hogy járjon jól vele a szép virágos és fás Csongrád népe. Az ideérkező Kovács Tibornak pedig adja meg Isten azt a kegyelmet, hogy ne legyen nehéz szeretnie Szentes polgárait. Arra ugyanis nagyon emlékezem, hogy milyen kedves, barátságos emberek lakják Apátfalvát, ahol ő sokáig szolgált és élvezhette az ottaniak mosolyra mindig kész lelkiségét. Ha abból elhoz valamennyit ide, Szentesre, akkor azért e város nagyon hálás lesz. Ezt merem neki ígérni előre.

Az biztos, hogy a mai világ állapota olyan, hogy mindkettőjüknek meg kell verekedniük azzal, amiről Váci Mihály ezt a diagnózist állította fel: "Nehéz ma a világforgató hitet újraidézni." Ezzel fogadtam Veréb Lászlót is hat évvel ezelőtt, s most neki is és Kovács Tibornak is azt kívánom, hogy ennek a nagyon valós nehézségnek a súlyát képesek legyenek jól elhordozni. Ne bátortalanodjanak el attól, hogy a mai emberek, - a Tisza két partján élő magyarok is - sokat csalódtak már a hitben, miközben tudjuk, hogy hitet sem generálni, sem helyreállítani mi nem tudunk. Erre csak Isten lelke képes.

Ma reggel, mikor e sorokat papírra vetem, Jób híres könyvén akad meg a szemem. Mindjárt e csodás alkotás elején van szó arról, hogy Isten ezt kérdezi a Sátántól: "Észre vetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs a földön hozzá hasonló férfi, feddhetetlen és igaz, istenfélő és a gonosztól tartózkodó?" Ennek a költői kérdésnek az ihletésére azért imádkozom, hogy Isten tegye kíváncsivá e két Tisza-parti város népét valahogy ilyen formában: "Veszitek-e észre, kedves magyarjaim, hogy papjaitok mennyire szeretik egymást? Igaz, más eszköz nem áll rendelkezésükre, de azt megpróbálják, ti meg vegyétek már észre, s ne mondjátok, hogy már minden szeretet és jóság kiveszett ebből a mai életből!"

Kedves Tibor és László! Ilyen gondolatokkal mondom egyiktöknek, hogy "Isten hozott!", másiktoknak pedig: "Isten veled!". E két Tisza-parti város népét pedig általatok is áldja meg az Isten azzal a szerencsével, hogy elmondhassák: "azért Isten papjai csak értenek a szeretethez, ha máshoz nem is!" Ez nekünk elég is. Sőt: több a soknál!

Vági László


<<< Vissza