<<< Vissza

Ünnep

2005. augusztus 12.

 
A májusi majálishoz hasonlóan készülnek az idei Szent István Napok megrendezésére a városban. A Művelődési Központban úgy tartják, abban a formában akkor bevált. Ami azt jelenti, egyrészt meghosszabbították a rendezvényt, másrészt két helyszíne telepítették. Vagyis augusztus 19-20-21-én zajlanak a programok, Kurcán innen és Kurcán túli helyszínekkel.

Pénteken este 7 órakor a Szent Anna-templomban orgonahangverseny lesz. A Kurcán túl, a sportpályán fölállított sörsátornál lehet este 8-tól diszkóban lehet szórakozni, táncolni - fiataloknak és idősebbeknek egyaránt. Ugyancsak este 8 órakor kezdődik a Szabadidős Sportklub rendezésében az éjszakai focitorna. A színpadon este fél 10-től Emilio énekel.

Szombaton a Kurcán túl reggel 8 órakor kezdődik a serdülők kispályás labdarúgó tornája. Délután 5 órától a tűzoltók technikai bemutatója, díjlovagló bemutató, íjászat, légfegyveres lövészet, gyermek ügyességi programok, Kinizsi SE Lovas szakosztályának bemutatója, repülőmodellezők technikai bemutatója szerepel a programban. Este 6-tól Alexander bűvész mutatványai, lufi-show, Szabadidős Sportklub Rock'n'Roll Tánccsoportjának bemutatója, Zöldág Tánccsoport néptánc bemutatója.

Augusztus 20-án, szombaton délután 5 órától a Kurcán innen (Ifjúsági park, szabadtéri színpad) az Apátfalvi Borbély András Fúvószenekar és a Szentes Városi Fúvószenekar lép fel.

Nemzeti ünnepünkön a vajdasági magyarok is résztvesznek, testvérvárosunk, Bácskatopolya művészeti csoportjai is fellépnek. Este 7 órától a Topolyai Cirkalom Néptáncegyüttes műsora és az Auróra Versmondókör összeállítása látható-hallható. Este 8 órakor lesz a kenyérszentelés, kenyérszegés. Ünnepi köszöntőt mond Szirbik Imre polgármester. Este fél 9-kor kezdődik a Mediterrán show - Delhusa Gjon műsora táncosokkal. Este 10 órától tűzijáték szórakoztatja a jelenlévőket, majd azt követi Gergely Róbert műsora - táncosokkal. A Kurcán túl (sportpályán) éjjel 11 órától Kozsó és az Ámokfutók lépnek színpadra.

Vasárnap délelőtt 9 órától országos kutyakiállítást és bemutatót rendeznek a sportpályán. Este 6 órától (szintén a Kurcán túl) az Akrobat Táncstúdió, a Silver Táncegyesület és a Szentesi Szabadidős Sportklub Rock'n'Roll tánccsoportjának bemutatójára várják az érdeklődőket. Este fél 10-től a Desperado együttes ad koncertet.


<<< Vissza