Még az év elején a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola vendége Czakó Gabriella és Nagy M. Vera. Iskolánk Utánfutó programsorozatának 3. előadásában erdélyi élményeikről meséltek nekünk. Gabi néni harminc évig tanított ének tagozatos gyerekeket. Vera nővér, az iskola-nővérek rendjének szerzetese, tizenkét évet tanított különböző magyarországi iskolákban. A tapasztalataik elgondolkodtatók. Mindketten úgy érezték, hogy az idő múlásával egyre nehezebbé vált az éneklés által elbűvölni a gyerekeket, a zene erejével hatni rájuk, közelebb vinni valami igazán lényegeset a lelkükhöz. Mert a "jóléti társadalomban" a zene, az éneklés, a lélekformáló művészet nem tartozik a lényegesnek tartott dolgok közé. Nagyvárosi forgalomban a tücsök ciripelését ugyan ki hallja? A két zenepedagógus úgy döntött: útnak indulnak. Az Erdélyi Tündérkert Alapítvány munkatársai lettek, s a dévai Böjte Csaba testvér hívására Erdélybe mentek. A Maros megyei Szovátán telepedtek le, és körbejárták a környékbeli iskolákat, plébániákat, hogy felajánlják ingyenes segítségüket elsősorban a hátrányos helyzetű magyar gyerekek anyanyelvű oktatásában, nevelésében. Az erdélyi iskolák tehát nem fizetnek nekik óradíjat, költségeiket az alapítvány fedezi. 2004 szeptemberében kezdték meg szolgálatukat, s azóta a világtól elzárt sóvidéki, Nyárád-menti apró székely falvak iskoláiban is többször zeng anyanyelven az ének. A két tanárnő azt mesélte: szavakkal el nem mondható, mennyi lelkesedés, szeretet, kedvesség árad ezekből a gyerekekből és a székelyföldi pedagógusokból. Szovátán, az egyik iskolában két énekes osztályt indítottak a kicsinyeknek, a másikban 60 nyolc-tízéves gyerek jelentkezett a kórusba. A kicsi falvakban alig van olyan gyerek, - elsőtől nyolcadik osztályig - aki ne járna énekelni, népi játékokat játszani, furulyázni, vagy akár csoportosan(!) zongorát tanulni. A zenei foglalkozásoknak a pedagógusok is lelkes résztvevői. Ők nagyon örülnének, ha több magyarországi tanárral vehetnék fel a kapcsolatot, mert anyanyelvű tanító-nevelő munkájukban ez nagyon sokat segítene. Azt is elmondták, hogy az erdélyi magyarok számára mennyire fontosak lennének az anyaországi kapcsolatok, hiszen magyarságuk, anyanyelvük és hagyományaik megőrzéséhez tőlünk kaphatnának legtöbb támogatást. Czakó Gabriella tanárnő azt vallotta: számára jutalomjáték ezeket a gyerekeket tanítani, s naponta megtapasztalni azt a hálát, szeretetet, amivel a székely családok, kollégák elhalmozzák őket. A zene határtalan erejével - énekelve, furulyázva - együtt erősítik a magyar - magyar barátságot. Gabi néni és Vera nővér beszámolója, azt hiszem, mindannyiunkat elgondolkodtatott. Vajon hol könnyebb a tanítók, tanárok élete, munkája? A magyarországi családok nagyobb része viszonylagos jólétben él. E családok gyermekeinek nem kell megismerniük az igazi nélkülözést, nyomort. A szülők igyekeznek előteremteni gyermekeik számára minden alapvető dolgot. Az elvárások azonban egyre nagyobbak. Ma már nem számít luxuscikknek a mobil (lehetőleg a legmodernebb típus), a számítógép (lehetőleg extra felszereltséggel), a márkás ruházat. Mindez érthető, hiszen gyermekeinknek a lehető legjobbat szeretnénk. De valóban kiegyensúlyozottabbá, lelkesebbé, nyitottabbá válnak-e ettől a gyermekeink? A tapasztalat nem mindig ezt mutatja. A székelyföldi apró falvak családjainak többsége kilátástalan körülmények között, nélkülözéssel teli, nehéz életet él. A gyerekek mégis - vagy éppen ezért - lelkesek, csengő hangon énekelnek, s engedik, hogy a zene varázsa teremtsen köréjük szebb, lélekemelő, emberformáló világot. Ráfiné Gáspár Annamária Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola

<<< Vissza