<<< Vissza

Viccet csinál belőlünk

2005. április 1.

 
"Szeretek személyeskedni, és jól is megy" - vallja Kőhalmi Zoltán. A városunkból származó fiatal humorista vidám történeteiből szemezgetett a minap közös fellépésén egy még fiatalabb humoristával, Bödőcs Tiborral. A Fábry-show és a Rádiókabaré szerzői ezúttal az ifjúsági és művelődési ház színpadán dumáltak.

Nagyon kapós a szövegelős műfaj, a stand up comedy. Bödőcs magát ripacsnak tartja, azzal hódít országszerte, Kőhalmi inkább a nyelv erejével. Sőt Zoltán mindenhová "Szentessel" készül. Hazai pályán az előadás után először a fogadtatásról érdeklődtünk nála. "Jó értelemben volt belterjes az egész, - mondja Zoltán. - Máshol meg kell ismertetni Szentest a helybeliekkel. Itt úgy éreztem, mindenki tud mindent, még akkor is, amikor családi dolgokról beszéltem."

Ami azt illeti, humoros történetei mindenkinek vannak. Zoltán - aki már gimnáziumba sem ide, hanem Szegedre járt, de bevallása szerint mindent megtesz, hogy ezt ne tudják róla - azt mondja, Szentesből, mint humorforrásból nem kell külön készülnie, van benne humor elég. A stand up-ra meg úgy készül fel, hogy nagyjából tudja, mit fog mondani. A szintén szentesi származású Badár Sándorról és Szőke Andrásról úgy tudja, ők még a színpadra lépés pillanatában sem tudják, miről fognak beszélni. "Szerintem ehhez már legalább olyan furcsa figurának kell lenni, mint ők, - véli Zoltán. - Nekem van egy-két témám, amit előrántok, ha minden kötél szakad. Mint minden történetmesélésnél, ha többször mondjuk el, az mindig újabb elemeket szed magára. Egy idő után már én sem tudom, mi hogyan történt, mit is tettem hozzá. Ameddig elhiszik, annyit szabad hozzátenni."

Pár éve a humorfesztiválon Zoltán szerzői kategóriában indult, ami éppen az ellenkezője annak, amit most csinál. Kimunkált jeleneteket írt, amelyekben minden szónak adott a helye, de volt, hogy félretette, majd átírta. "Én egy halogató íróember vagyok, mindig azt mondtam, majd a jövő héten beviszem, majd ha jó lesz. Itt meg ki kell állni, és tényleg jónak kell lenni."

Évekig csak írt. Fábry Sándornak és még sokaknak, amit már nem is lehet rábizonyítani, aztán színpadra állt a Godot-kávéház Duma színházában. Innen az ismeretség és a barátság Bödőccsel. Nagyon szeret írni is, de most a stand up a kihívás számára, ahol újabb közönséget hódíthat meg. Cseppet sem éri meglepetésként a kérdés: hogyan lehet rendelésre humort szállítani? "Akinek van készsége és rutinja, mielőtt egy poént leírna, már el tudja dönteni, lehet-e belőle vicces dolog" - válaszol. Persze az olyan típusú műsor, mint az Esti Showder, nem a dolgozószoba magányában készül. A fiatalember azt meséli, a heti két gegpartin mindenki beleadja saját ötletét a közösbe, s vagy megírják, ami tetszik, vagy maga Fábry választja ki, melyiket írják meg neki. A showman saját humorát is hozzáteszi. "Sokan dolgozunk neki, de hiába hordanánk a legjobb poénokat, ha ő nem tudná előadni - magyarázza Zoltán, aki a humorból meg is tud élni. Mint mondja, sok helyen várják ötleteit. Úgy vette észre, a televízióban semmit sem bíznak a véletlenre, a nézői leveleket előre megíratják, de a humoristák írnak forgatókönyvet műsoroknak, vicceket szállítanak, hiszen akár nem humoros műsorokban is szükség lehet egy-két tréfára. S emellett még ott vannak a fellépések, valamint a Műszaki Egyetemre is jár, szeretne diplomát szerezni, s esetleg építészként is dolgozni. De az már egy másik "szám".

Darók József


<<< Vissza