XXXVI. évfolyam 12. szám
Vissza a legfrissebb számokhoz

Nyáron indul a nagytemplom felújítása
A századforduló hangulatát idézi

2005. március 25.


Egy hosszútávú beruházás kezdeti lépéseit tették meg múlt szombaton a városi könyvtárban. Március 19-e a városmegújító program olyan állomása volt, amit már sokan vártak. Szirbik Imre, a város polgármestere, Sztantics Csaba jegyző, Kovách Péter, a Szentes Nagytemplomi Református Egyházközség lelkipásztora és Csanádi Ágnes, a VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Kht. vezérigazgatója ünnepélyes keretek között írta alá a "Szentes városközpontjának rehabilitációja" című pályázat szerződését.


Bővebben


 

Felkészültek az árvízvédelemre
 

2005. március 25.


A tél végén lehullott nagy mennyiségű csapadéknak köszönhetően mostanra olyan mennyiségű víz gyűlt össze a Tisza és a mellékfolyóin, hogy árvízveszély van kialakulóban. Ez, ha az időjárási feltételek kedvezőek lesznek, remélhetőleg nem okoz gondot a folyók mellett élőknek. Most azonban még minden eshetőségre fel kell készülni. Erről adott tájékoztatást március 22-én Kovács István, a szentesi 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki dandár dandártábornoka.


Bővebben


 

Alkotva pihenni
 

2005. március 25.


Április első napjára, az iskola Tóth József utcai épületébe kaptak meghívót azok a gyerekek, akik együtt nyaraltak a Jövőnkért Alapfokú Művészeti Iskola nyári kézműves táborában.

Az iskola fennállása óta minden nyáron a Péter Pál Polgárház adott otthont a művészet iránt érdeklődő kicsiknek. Tavaly nyáron többek között Szegedről, Tiszaalpárról, Tiszakürtről és természetesen Szentesről érkeztek gyerekek, akik Szabó Mariann, Török Lászlóné, Szegi Katalin, Janó Tibor, Ráczné Chikán Gabriella és Keller Jánosné pedagógusok vezetésével és felügyeletével alkottak, pihentek.

Az elkészült, Szentes értékeit dicsérő ékszerek, ékszertartó edények, grafikák és festmények -melyek közül most fogják kiválogatni a gyerekek és tanárok egy kiállítás anyagát -már az idei tábor hangulatát is előrevetítik.

Április elsején délután négy órakor szeretettel látják azokat a tanulókat és szüleiket is, akik idén első alkalommal kívánnak az iskola nyári, kézműves táborában alkotva pihenni.

 


 

Emlékmérkőzés
Talán júliusban jön a Ferencváros

2005. március 25.


A Pusztai László Emlékbizottság közel másfél éve folytat tárgyalásokat a Ferencvárossal, a fiatalon elhunyt Pusztai László pályanévadó emlékmérkőzéssel kapcsolatban. Szeretnék, ha az FTC Szentesre látogasson. A megbeszélések, többszöri budapesti illetve szentesi találkozások ellenére nyúlik mint a rétestészta.

Legutóbb februárban járt Szentesen Tepszics Ignác, az FTC Labdarúgó Rt. cégvezetője. Az akkor felajánlott időpontot, május 1-jét valamint május 8-át nem tudták elfogadni. Március 16-i keltezéssel a következő fax érkezett a Pusztai László Emlékbizottsághoz:

"Tisztelt Elnök Úr!

Hivatkozva szóbeli megbeszélésünkre ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a tervezett emlékmérkőzés csapatunk 2005. július havi programjába illeszthető be.Konkrét dátumot az őszi bajnoki szezon kezdési időpontja, és a nemzetközi kupa-sorsolás megismerését követően tudunk mondani."

 


 

Tavasz és húsvét
 

2005. március 25.


Tavasz és húsvét. Itt van mind a kettő. Örüljünk nekik! Ha még van képességünk örülésre!

Ami a tavaszt illeti, adjunk neki tiszteletet úgy, hogy engedelmesen elfogadjuk Ady Endre tanácsát: "Szedjünk ki a tavaszból / És magunkból, ami drága / És nézzünk mi egyformák / Lelkesen egymásra."

De miben lehetünk egyformák? Szabad-e egyformáknak lennünk egy olyan különbséget akarnak bennünk létrehozni és kiaknázni? Ez egyszer ne tőlük kérjünk tanácsot! Magunkból szedjük elő azt, ami drága: a bennünk szunnyadó jóakaratot, mely akkor ébred és van elemében, ha szembetalálja magát a másik emberrel, aki éppen úgy ember, mint mi magunk.


Bővebben


 

Elfeledett munkásvezér
Ötven éve hunyt el Török Sándor

2005. március 25.


A korai munkásszervezetekről, bérküzdelmeikről, politikai törekvéseikről keveset tudunk. Ugyancsak hiányosak az ismereteink az első munkásvezetőkről, életútjukról, sorsuk alakulásáról. Ma már csak igen kevesen tudják, hogy ki volt Tarnóczi Mihály, Békési Imre, Kecskeméti Szabó Sándor, Árvai Bálint, Bajczer Imre... E korai munkásvezérek közé tartozott Török Sándor földmunkás is, akinek 1990-ig utca viselte a nevét Szentesen. Ki volt ő; mivel emelkedett ki munkástársai közül?


Bővebben


 

Húsvét előtti lelkigyakorlat
 

2005. március 25.


Az országban egyedülálló, hogy Szentesen a katolikus egyházközségben tartanak lelkigyakorlatot kísérőkkel. A szerzetesek és a nővérek szombattól keddig látták el feladatukat Veréb László plébános közreműködésével.

A lelkigyakorlatok elnevezés Loyolai Szent Ignáctól ered, aki katonatisztből lett Krisztus követője. Megtérése után személyiségfejlesztő átalakuláson ment át életének e jeles időszakában. Könyvet is írt erről Lelkigyakorlatok címmel, amelyben heti ciklusokban ad útmutatást a jezsuita szerzetes az elcsöndesedés, az Istennel való találkozás útjáról.


Bővebben


 

Húsvéti gondolatok
 

2005. március 25.


Hányadik húsvétot éled meg ebben az évben? És hányadik húsvétot éled át értelemmel, tudva mit jelent, vagy mit jelenthetne, ha értenéd? Röviden összefoglalom, mi van a kérdéseim mögött. Húsvét azért ünnep, mert Jézus Krisztus a nagypénteki kereszthalála után (melyet miattad, helyetted és éretted vállalt magára), harmadnapra feltámadt a halálból és örökre legyőzte a halált. Húsvét ettől a legnagyobb örömünnep.

Ki minek örül Húsvétkor? Van, aki a semmittevésnek, van, aki a locsolkodásnak, vagy a bőséges evés-ivásnak, van, aki egy áhítatos templomozásnak, a templomi hely szellemének, Isten közelségének. De miért ne örülnél elsősorban annak, hogy Jézus Krisztus feltámadt a halálból, és a feltámadásában téged is részesít: a testi halálod után az örök életben lesz életed.

Sok-sok húsvétot éltem már meg, és valamivel kevesebbet éltem át értelemmel, vagyis annak örülve, hogy örök életem van. A te életedben hányszor volt már nagypéntek után húsvét?

Aki fél a haláltól, annak még egyetlen igazi húsvétja sem volt. Kívánom, hogy az idei neked igazi, tartalmas, győzelmes boldog ünnep legyen.

A 90. zsoltár 10. versében ez olvasható: "Az ember földi éveinek száma 70 esztendő. Vagy ha feljebb, 80 esztendő. Mivel én már a 87. évemben járok, ez rám nézve azt jelenti, hogy a nyolcvanon felüli éveimet már az örök életem előlegeként élhetem át. Mivel már 7 éve túl vagyok a halálon, számomra nincs többé ereje a halálnak. Jézusnak volt ereje legyőzni őt húsvét hajnalán. Övé a dicsőség és a hála örökkön örökké."

Dr. Imre Ernő

 


 

Repülőseink sikerei
 

2005. március 25.


A Szentesi Repülőklub megtartotta évi rendes közgyűlését a Hegedűs László Helyőrségi Klubban. Rákász János klubtitkár részletesen számolt be a klub 2004. évi tevékenységéről, valamint a következő kiképzési év feladatait ismertette. Az egy-, és kétüléses vitorlázó repülőgépekkel és motoros gépekkel összesen 54 üzemnapon 1040 felszállást hajtottak végre, 173 óra 52 perec repült idővel. A három sikeres "C" vizsga a teljesítményrepülés előfeltétele. Egyedül repülő lett 2 fő, ami "B" vizsgának felel meg. A segédmotoros vitorlázó repülőgépre 7 fő kapott átképzést és tett hatósági sikeres vizsgát. Ez a repülőgép német gyártmányú, kettő üléses, 4 hengeres, légcsavaros és igen "jóindulatú" gép. Utas repültetés 86 esetben volt.


Bővebben


 

A kormányzat szorításában
Előtérben a képviselői munka

2005. március 25.


Dr. Dömsödi József már korábban megízlelte az önkormányzatban végzendő feladatokat. Külsősként '94-től '98-ig a jogi és ügyrendi bizottság, '98-tól 2002-ig pedig a gyermek, ifjúsági és sportbizottság tagjaként segítette a helyhatóság munkáját.

Mindkét ciklusban egyéni képviselőjelöltként indult a választásokon, a harmadik nekifutásra a Fidesz Magyar Polgári Szövetség támogatásával listán került be az önkormányzatba. A párt helyi szervezetének '94 óta alapító tagja, '97-ig elnöke volt.


Bővebben


 

Kedves Szentesiek!
 

2005. március 25.


Nagyon várjuk a tavaszt! Az idei tél megtréfált bennünket, hiszen most, amikor e felhívást írom, még kemény fagyok vannak. A hó eltakarja a télen felhalmozódott szemetet, de ha elolvad -márpedig egyszer elolvad - a napsugár éles, friss fénye megmutatja mindnyájunknak, hogy hónapokig, a szobánkba húzódva elhanyagoltuk a takarítást. Tavasszal kitágul a világ, egyszerre élni kezd a természet, nagyobb levegőt veszünk. Lopjunk egy kis szépséget mi is magunknak!

Közös tavaszi nagytakarításra kérünk, hívunk mindenkit április 1-jén 12 órától április 3-án 12 óráig.

Senki ne gondoljon kivételes, nagy fáradsággal járó dologra. Annyit szeretnék, hogy mindenki a saját háza előtt, a közútig szedje össze a szemetet, a fákat, bokrokat nyesse meg, a hiányzó növényzetet pótolja.


Bővebben


 

Konferencia fül-orr-gégészeknek
Új csendes kamra az audiológián

2005. március 25.


Egy helyiségben volt az audiológia és a fül-orr-gégészet, jelentős lépés volt másfél éve, amikor szétköltöztek, két-két helyiséget kapott mind a két szakrendelés. Közel három hete cserélték le az audiológián a még a hetvenes években beállított csendes kamrát.


Bővebben


 

Bíró Jenőt kérték mesterüknek
Bemutatkozott a Tokácsli-szakkör

2005. március 25.


Bemutatkoztak festményeikkel a Tokácsli Lajos Képzőművészeti Szakkör tagjai. A tavaly alakult helybeli alkotóközösség a mesterükkel, Bíró Jenővel közös tárlaton tette közszemlére a műveket a Városi Könyvtárban.


Bővebben


 

A kóborló kutyákról
 

2005. március 25.


"...megkülönböztetnek vadász, szolgálati, őrző- és kedvtelésből tartott kutyákat. Valószínű, hogy a legrégebbi háziállat".

Udvarokból a lakásokba kerültek több helyen az utóbbi évtizedekben. Ősi szokásaik jelentkeznek, ha kiszabadulnak -futnak a világba... Hívogató szavakkal, fenyítéssel terelik a korlátozott életmódjukba. Pórázon vezetve az útvonal igényük eltér a gazdájukétól. Pl. a Tisza szegedi árterére vezetett ebek a fák között szaladgálnak, gazdáik alig tudják követni, viszszacsalni őket. Szüleink családi házuk udvarán tartották a kutyát. Mi egyedül hagyni nem tartjuk jónak.

Az év elején néhány napig távol voltunk. Hazatérve már az utcáról láttuk, hogy egy nagy tejeskávé színű eb van a kertünkben. Megdöbbentünk. Az utcai kaput nyitottuk, a kutya ugatva rohant telkünk hátsó vonalán lévő drótkerítéshez. Annak 200 centiméteres magasságán pillanatok alatt átmászott. Az emberektől, illetve cselekedeteitől bizonyára félt. Én is az ebektől, mivel a szentesi ligetben 1960-ban kóborló kutya megharapott. Dr. Farkas Endre részesített elsősegélyben...

A kertünkbe menekült eb éhes, szomjas lehetett, az ember magasságú kora tavasszal virágzó bokrot kirágta. Rongált, sáros lábainak nyomait az ajtókon és a falon hagyta.

Olvastam valahol: "Az év végi vigadalomban elsütött petárdák és tűzijátékok következtében a településeken tartott kutyák százai szaladnak világgá.
Szegeden: Körülbelül félszáz utcán kóborló ebről tudnak..." Az óévet búcsúztatni, az új évet köszönteni szerényen is lehetne -mint hajdan...

Kátai Ferenc

 


 

Papírhajtogatás és falfirka
Pályázat a fiataloknak

2005. március 25.


A Szentesi Ifjúsági és Diák Önkormányzat (SZIDÖK) két pályázatban is várja az érdeklődő fiatalok jelentkezését.

A Graffiti pályázatot az alábbi kategóriában írták ki: 19 éves korig (I. kategória), 19-26 életév között (II. kategória). A pályamunkák jeligések, azzal együtt fel kell tüntetni a pályázó életkorát is. A pályázó nevét, lakcímét az iskola, osztály, (ha van) telefonszámot egy kisméretű borítékban kell elhelyezni, amelyre rá kell írni a jeligét. Az

A3-as formátumban kért munkákat a SZIDÖK nevére, a polgármesteri hivatal (Kossuth tér 6.) címén, vagy személyesen minden pénteken délután 3 órától a Városi Diák Pincében (Kossuth tér 8., bejárat a Micimackó játszótér felől) várják. A beadási határidő április 10.

A gyermekkönyvtárral közösen meghirdetett Papírcsodák című origami pályázat kicsiknek és nagyoknak egyaránt szól, szabadon választott témakörben. Pályázni egyénileg vagy csoportosan, pályázóként maximum három munkával lehet. Az érdeklődők felvilágosítást kérhetnek a gyermekkönyvtárban a nyitva tartási idő alatt 10-18 óra között, valamint minden pénteken délután 3 órától a Városi Diák Pincében. Koromné Seri Anikó ifjúsági referens a 312-313-as számon áll a pályázók rendelkezésére. Mint megtudtuk, a Városi Diák Pincében egyéb más kézműves technikákat is megtanulhatnak az érdeklődők. A pályázatokat április 11-ig várják a gyermekkönyvtárban.

 


 

Megyei helyesírási verseny a Damóban
 

2005. március 25.


Meglehetősen csípős, de szép napos időben rendezte meg a hagyományos Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny megyei fordulóját a Deák Ferenc Általános Iskola Damjanich János Tagiskolája.

A névadó, Simonyi Zsigmond (1853-1919) tanár, szerkesztő, szakíró, nyelvész, akinek emlékére már 1999 óta országos szinten megrendezik ezt a nívós versenyt. Ennek területi és megyei fordulója a kezdetek óta ebben az iskolában zajlik. A megye területérő érkező versenyzőket és kísérőket Kárpáti Lajos a tagiskola vezetője köszöntötte, majd Gáspár Edit tanárnő, a verseny szervezője ismertette a délelőtt programját. A versenyző gyerekek évfolyamonként írtak egy-egy 20 perces tollbamondást, majd egy feladatlapot kellett 40 perc alatt kitölteniük.


Bővebben


 

Március 19-25. között történt
Évfordulónaptár - 2005

2005. március 25.


90 éve, 1915. március 22-én az orosz csapatok bevették az 1914 szeptembere óta körülzárt galíciai Przemysl várát. 120 000 hadifoglyot ejtettek, köztük 377 szentesit.

80 éve, 1925. március 22-én megalakult a Szentesi Református Ifjak Egyesülete. Elnöke Nagy Imre; tagok száma 50 fő.

60 éve, 1945. március 23-án megalakult a Szentesi Földigénylő Bizottság, amely 30 tagot számlált: 10 szakszervezeti küldöttet, 5 SZDP-tagot, 5 NPP-tagot, 5 FKgP-tagot és 5 MKP-tagot. Elnöke Nagy György. (Az elnök személye időközben többször változott: Szűcs Mihály, Elekes János, Szabó Antal.)


Bővebben


 

Tavaszköszöntő
 

2005. március 25.


Az évszakhoz képest kissé hűvös, ámde szép napos időben tartotta idei Tavaszköszöntő ünnepségét a polgármesteri hivatal a Kurca ligeti szakaszán lévő Eszperantó fahídnál.

A köszöntő ma már hagyományosnak számít, hiszen hatodik alkalommal próbálják ezzel is előcsalogatni a jó időt.

Reménykedhetünk benne, s talán a Szent Anna óvoda kis lakóinak szép énekének segítségével ez sikerülni is fog. Miután az óvodások elénekelték tavaszváró dalaikat, minden megjelent egy szál virágot dobott a Kurca vizébe, jelképesen köszöntve ezzel a meteorológiai tavaszt. (Fotó: Vidovics Ferenc)

 


 

Hogy ők is lehetőséget kapjanak
Rigófészek Alapítvány

2005. március 25.


A Rigó Alajos Gyermekotthon Gyermekönkormányzata és a Csongrádi Színtársulat jótékonysági estet rendez március 31-én 19 órakor a Tóth József Színházteremben. Az esttel kapcsolatban dr. Demeter Attilánét, a Rigó Alajos Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon igazgatóját kérdeztük.

- Ez a szép kezdeményezés személyes kapcsolatoknak köszönhető. Iskolánk nevelőtanárának a Csongrádi Színtársulat egyik szereplőjével való beszélgetése során merült fel a jótékonysági est ötlete. A gyermekotthon kollektívája régóta gondolkodik azon, hogyan tudna segíteni, és anyagi támogatást szerezni a gyerekeknek, hogy minél több lehetőségük legyen a többi között a szabadidő hasznos eltöltésére. A költségvetésünk a teljes ellátást biztosítja, viszont nagyon sok olyan szolgáltatást jó lenne igénybe venni (sportklubokban való részvétel, tenisz, karate), melyeknek jelentős költségeik vannak. Ezeket a havi ellátmányból nem nagyon tudjuk fizetni. Az évi egy nyaralás feltételei biztosítottak, de nagyon pozitívnak ítélhető az, hogy a kollégáink közül többen vannak olyanok, akik szívesen szerveznének hétvégi kirándulást, hogy a gyerekek az országot jobban megismerjék. Ezekre már nem igazán tudunk a költségvetésből pénzt kiszorítani.


Bővebben


 

Így mustráztok ti...
 

2005. március 25.


A Horváth Mihály Gimnázium irodalmi-drámai tagozatán a mustra szakmai vizsgát jelent a drámaisok számára, a mustragála pedig a számon kért produkciók legjavát a közönség számára. A múlt szombati, négyórás műsorban mind a négy évfolyam bemutatkozott a Tóth József Színházteremben.

A gálával egyszersmind a színházi világnap (március 27.) közeledtére is felhívták a figyelmet a drámaisok, de még inkább a tehetségükre és a tagozaton folyó komoly munkára. Elsőként a 9. D osztály kiváló mustrázói egy Nox-dallal nyitották a nézőtéren helyet foglalók füleit, aztán tágra nyíltak a szemek is. Produkciójuk annyira közös volt, hogy a remek egyéni szavalatok, monológok alatt a többiek a színpad szélein csendben álltak végig, majd egymásba karolva táncoltak. A legifjabb dések a Ghymes együttes zenéjére előadott tánca élményszámba ment, s kapta az első vastapsot.


Bővebben


 

"Együtt a tiszta természetért"
 

2005. március 25.


Ezzel a címmel szervez szemétgyűjtési akciót az ország összes területtel és tagokkal rendelkező vadásztársasága április 2-án. Az akcióhoz természetesen csatlakoztak a szentesi társaságok, és nagyon szívesen vennék, ha a lakosság is segítene abban, hogy megtisztítsák az utak környékét a kidobott szeméttől.

Az akciót tavaly rendezték meg először. Mint Döbrőssy Iván, a Hubertus Vadásztársaság elnöke elmondta: "Az elmúlt évben is csatlakoztunk a kezdeményezéshez. Akkor több mint három nagy kocsira való szemetet gyűjtöttünk be az utak mellől. Ez kb. 30 m3-nyi hulladékot jelent. Ebben volt a televíziókészüléktől kezdve műagyag flakonokig minden. Egy nap alatt nem is végeztünk a területünkön a rengeteg szemét összegyűjtésével. Idén kérnék mindenkit, aki fontosnak találja, hogy tiszta környezetben éljen, jöjjön el és segítsen a vadászoknak összegyűjteni a szemetet."

Az utak mellé és a földekre kirakott szemét esztétikailag sem nyújt felemelő látványt, de ennél még súlyosabb gondokat is okozhat. A vadakat is veszélyeztetheti, hiszen nem egyszer előfordult már, hogy az őz vagy a nyúl belegabalyodott a kidobott madzagokba, és ha ezt nem veszik észre időben, el is pusztulhat tőle.

Az idén könnyebb lesz a szemét összeszedése, mert még nem nőtt akkorára a fű, hogy takarásban legyen a hulladék.

A vadásztársaságoknak más szervezetek is besegítenek, azért, hogy minél eredményesebb legyen a gyűjtés, várják az iskolák és a lakosság segítségét is, mert sajnos van mit csinálni. Főleg a Kunszentmártoni út az, aminek a tisztítására nagy gondot kell fordítani.

Végezetül pedig csak egy mondat, amit mindenkinek szem előtt kellene tartani:
Intelligens ember nem szemetel, többieknek meg tilos!

KA

 


 

Adó-info
Törőcsik Norbert rovata

2005. március 25.


Mikrohitel változások

2005. februárjától kezdődően a mikrohitel-programban felvehető kölcsön felső határa a korábbi 3 millió forintról 5 millió forintra emelkedik. A kölcsönt változatlanul a legfeljebb kilenc főt alkalmazó mikrovállalkozások vehetik fel.

A program egyéb feltételeinek a változásai. A futamidő a felvett kölcsön összegétől függ: 3 millió forintot meg nem haladó hitelek esetén legfeljebb három, 3-5 millió forint közötti hitelek esetén maximum 5 év lehet. A beruházáshoz kapcsolódó forgóeszköz-finanszírozás mértéke ezentúl elérheti a teljes kölcsönösszeg felét - ez eddig húsz százalékvolt - és ugyancsak ötven százalékig előfinanszírozható lesz.


Bővebben


 

Leforrázták a csecsemőt
 

2005. március 25.


Március 16-án történt, hogy az egyik Wesselényi utcában lévő lakásba törtek be ismeretlenek. A tolvajok befeszítették az ajtót, majd 270 ezer forint értékű használati tárggyal távoztak a helyszínről.

Szintén ezen a napon történt, hogy az Ipartelepi úton parkoló, lezáratlan autóból pénzt, iratokat vitt el ismeretlen tettes. A kár megközelítőleg 50 ezer forint. Még mindig ennél a napnál maradva, délben az OTP sarkán történt lopás. A pénzjegykiadó automatától távozó hölgynek a kezéből tépte ki a tolvaj a tárcáját, majd a megszerzett 22 ezer forinttal megpróbált elszaladni a helyszínről. A segítségért kiáltó hölgy jajveszékelésére két járókelő elfogta a tettest, majd a kiérkező járőröknek átadták a tolvajt, aki ellen lopás miatt indult eljárás.

Március 18-ra virradóra Eperjesen egy mezőgazdasági szövetkezet irodaházába ablakbefeszítéssel hatoltak be a betörők. A lakatot lefeszítették az iroda ajtajáról, majd az ott lévő páncélszekrényből 200 ezer forintot vittek el.

Kiskorú veszélyeztetése miatt indult eljárás március 15-én két szülő és azok ismerőse ellen. Az ünnepnap reggelén a szülők dolgozni indultak, gyermekeiket, egy négy hónapos, egy négy- és egy 16 éves gyermeket a család egyik ismerősének felügyeletére bíztak. Délelőtt az ismerős lepihent az egyik szobába, majd arra ébredt, hogy a legnagyobb testvér a 4 hónapos babát égési sérülésekkel hozta be hozzá. Az elsődleges vizsgálatok szerint a négyéves testvér tejet melegített a kicsinek, ám a cumisüveg kupakját rosszul tekerte rá az üveg nyakára, így a forró tej a csecsemő hasára folyt. A rendőrök jelenleg a szülők és az ismerős büntetőjogi felelősségét vizsgálják.

H. V.

 


 

Tóni bácsi konyhája
 

2005. március 25.


  • Scsi
  • Nyúlaprólék franciásan


Bővebben


 

Szomszédvárak csatája Szegeden
 

2005. március 25.


Két fővárosi csapattal mérkőzött az elmúlt hétvégén a Legrand-Szentesi VK férfi vízilabda gárdája. Pénteken az Újpest elleni bajnokit pótolták Juhász Zsolték Budapesten, másnap a Vasas látogatott Szentesre.

Örömre egyik találkozó után sem volt oka a szentesi szurkolóknak, hiszen a lila-fehérektől 13-6-ra, az angyalföldiektől 16-5-re kapott ki a Legrand. Pellei Csaba szakmai vezető elmondta, hogy az Újpest ellen -bár az előjelek nem voltak túl jók -sokkal szorosabb eredményt vártak. A látottak alapján azonban azt kell mondani, hogy az eredmény reális. Volt a mérkőzésnek olyan periódusa, amikor lehetőség kínálkozott a felzárkózásra, de ez végül nem sikerült. Az a legnagyobb baj, hogy a csapat nincs egyben, elképzelés nélküli játékot produkált a gárda. A legfontosabb célkitűzés megvalósult, a Legrand az első nyolc közé került, a hetedik helyen kerülnek be a rájátszásba. Most egy olyan találkozó következik Szegeden, amely elsősorban a hazaiaknak lesz élet-halál küzdelem, ugyanis győzelmük esetén a legjobb négy közé kerülhetnek. Pellei Csaba reményei szerint a Legrand-Szentes játékosai úgy állnak majd a találkozóhoz, ahogy azt tavaly év végén, az itthoni mérkőzésen láthatták a drukkerek. Akkor sikerült a bravúr, és most is nagy csatára van kilátás.

A Szeged-Szentes mérkőzések mindig a kiszámíthatatlanok a végeredmény szempontjából. Elméletileg a Szeged az erősebb, jobb játékosállománnyal rendelkező egyesület, ám néhány hónapja mégis sikerült legyőznünk őket. A szakági vezető most is szoros mérkőzésre számít.

Azt, hogy a rájátszásban kivel mérkőzik majd a Legrand, az szintén az utolsó fordulóban dől majd el. A legfontosabb mégis az, hogy az alapszakaszban kiharcolt hetedik helyet a bajnokság végére is megőrizze a Szentes. A Szeged-Szentes mérkőzés március 26-án, szombaton 18 órakor kezdődik az újszegedi sportuszodában.

 


 

"Kiss Bálintosok" a Mini-Tenisz Gálán
 

2005. március 25.


Budapesten rendezték meg az I. Magyarországi Mini-Tenisz Gálát. Március 20-án azok a gyerekek részesültek ajándékozásban, akik az elmúlt években kiemelkedő teljesítményt értek el mini-teniszben. Az ünnepség keretein belül hírességek mérettek meg egymással, majd a kisiskolásokat is bevonva a játékba, ütögethettek velük néhányat. Név szerint Németh Virággal, Gubacsi Zsófiával, Tatár Zsolttal, Szűcs Istvánnal és Bardóczky Kornéllal.

A szentesi Kiss Bálint Református Iskola két - Szegedi Zoltán tanár úr által felkészített - növendéke is részt vehetett a díjkiosztáson. Biár Nelli és Árgyellán Dávid még ugyan fiatalok, mégis szép teniszmúlt áll mögöttük:

Nelli két éve, 7 évesen kezdte űzni a játékot, és már három éremmel büszkélkedhet. A gálán az ajándékosztás nyerte el legjobban tetszését, mely nem csoda, hiszen az értékes díjak mellett, a játékosok neve és eredményei is elhangzottak. Még nem tudja mi szeretne lenni, de a teniszt nagyon szereti.

Dávid három és fél éve kezdett edzésekre járni, és nagy büszkesége a szobájában lógó öt érem. A sztárvendégek nagyon elvarázsolták, főleg mikor játékra került a sor. Ha felnő mini-tenisz oktató szeretne lenni.

Á. Edina

 


 

Petőfis dzsúdó
 

2005. március 25.


A Petőfi DSE cselgáncsosai az elmúlt időszak versenyein az alábbi eredményeket érték el a különböző szintű versenyeken. Budapesten az országos ifi-versenyen 5. Gyói Alexandra (63 kg), 7. Csala Dávid (66 kg), mindketten a HMG tanulói. Gyói Alexandra szintén 5. helyezést ért el Cegléden az ifi MKK-n is. A serdülő országos versenyen Dékány Dóra (63 kg), a Petőfi isk. tanulója 3. helyezést szerzett.

A február végén, Miskolcon rendezett EBMEX Kupa ifi nemzetközi versenyen Gyói Alexandra (70 kg) 3. lett.

Március közepén Solton tartották a Tavasz Kupa regionális diákolimpiát, ahol 1. Csepcsényi Viktória (Petőfi isk.); 2. Poszler András, Aradi Sára (Petőfi isk.), Bencs István (Kiss Bálint isk.), Mészáros Csaba (Deák F. isk.); 3. Nyáry Luca (Petőfi isk.), Aradi Patrik, Bartók Gábor (Kiss Bálint isk.), Csala Kornél (Klauzál isk.), Németh Márk (Koszta isk.); 5. Gardalits Marcell, Fekete Emil (Kiss Bálint isk.), Német László (Petőfi isk.).

Március 19-én Debrecenben rendezték meg a serülő diákolimpiát, ahol Dékány Dóra (63 kg) 1. helyezést ért el.

A szakosztály edzője:
Tóth Béla

 


 

Három pont Gyuláról
Női futsal NB I

2005. március 25.


Az köztudott, hogy a Szentesi Futsal Klub női NB I-es csapata az ötödik-nyolcadik helyért szállt harcba. Az említett helyezésért folyó küzdelemben Gyulán rendezték az első fordulót.

A szentesi nők a következő eredményeket érték el: Szentesi Futsal Klub-Gyulai Amazonok 2-5. A szentesi gólokat Milovanovics és Baksa szerezték. Szegedi AK-Szentesi FK 3-1. A szépítő gólt Baksa szerezte. Szentesi FK-Pécs 5-1.
Góllövők: Milovanovics (3), Körmöczi (2). Az első forduló után a tabella állása: 1. Szegedi Ak (9), 2. Gyula (6), 3. Szentesi Futsal Klub (3), 4. Pécs (0). Folytatás április 10-én Pécsett.
D. V. Z.

 


 

Megyei úszóverseny
Pedagógusok a medencében

2005. március 25.


A megyéből 3 helység képviseltette magát az ötödik alkalommal Szentesen megrendezett pedagógus úszóversenyen. 6 korcsoportban mérték össze erejüket a versenyzők. A Csongrád megyei pedagógusok nagyon szépen helyt álltak.

Érmes helyezéseink: Cseuz László: 33 gyors, mell, pille, gyors, 133 vegyes 1.; Oltyán Gyula: 33 gyors, pille, hát, 133 vegyes 1., 33 mell 2.; Pólyáné Téli Éva: 33 mell, pille, gyors 1.; Virágos Éva: 33 hát, 133 vegyes 1., 33 gyors 2.; Vidovics Zoltán: 33 mell 1., 33 gyors, pille, 133 vegyes 2.; Földi Vilmos: 33 hát 1.; Bocskay Zsófia: 33 mell, hát, pille, gyors, 133 vegyes 2.; Szili Imre.: 33 hát, gyors, pille, 133 vegyes 2., 33 mell 3.; Földi Anna: 33 hát 2., 33 gyors 3.; Gálfi László: 33 mell 2.

4x33 m gyorsváltó: III. kcs férfiak: 1. Szentes (Cseuz, Szili, Oltyán, Vidovics);

IV. kcs nők: 1. Szentes (Téli, Földi, Bocskay, Virágos).

Csongrád: Tari László: 33 mell, hát, gyors, pille, 133 vegyes 1.; Pászti Edit: 33 pille, 133 vegyes 1.; Huff Zsuzsa: 33 gyors 1., mell 2.; Gergely Ildikó: 33 pille 2., 33 gyors, mell 3.; Lekrinczki Éva: 33 pille, 133 vegyes 2., 33 hát 3.; Torma Imre: 33 hát 2.;

4x33 m gyorsváltó: III. kcs férfi: 3. Csongrád (Tari, Torma, Csárdás, Wizi); III. kcs nők: 1. Csongrád (Gergely, Lekrinczki, Pászti, Huff).
Szegvár: Vass Tibor: 33 mell 2.

Pólyáné Téli Éva

 


 

Ők lettek a bajnokok
 

2005. március 25.


Az utolsó pillanatig kiélezett, nagy csatában hódította el az országos bajnoki címet a Rigó Alajos Általános Iskola csapata a Nemzeti Sporthivatal által kiírt, "Kapkodd a lábad" elnevezésű játékos diákolimpiai sportvetélkedőn.

A mérkőzés már a "zöld asztal" mellett elkezdődött, hiszen hosszú vita folyt azon, vajon a betegségek révén megtizedelt három csapat miatt változtassanak-e a lebonyolításon a rendezők. Végül minden maradt az eredeti versenykiírás szerint, a 19 megyebajnok és Budapest legjobbjai gárdánként öt fiúval és öt lánnyal hajtották végre a feladatokat. Az elődöntőből a legjobb 10 csapat lépett a fináléba. A szentesiek ekkor még az ötödik helyen álltak, a döntőben viszont megtáltosodtak, és végig vezetve végül az élen fejezték be a küzdelmeket.

A döntőben öt feladatot kellett végrehajtani, az első után 18 másodperces előnyt szerzett a Rigó, ám a következő három menet után már csak egyetlen szekundum volt az előny. Szerencsére az utolsó összecsapást idegekkel is jobban bírták a mieink, így a szentesi csapat örülhetett a végén.

A tavalyi ezüstérem után idén tehát sikerült a bravúr: a 2004-es bajnok Heves megyei csapatot a rigósok leszorították az első helyről. A bajnokcsapat tagjai voltak: Benedek Antal, Harsányi Tegze, Busi Bálint, Varga Alex, Varga Pál, Tombácz Roland, Fülöp Csilla, Fülöp Dóra, Hodosán Vivien, Lakatos Szandra, Korbel Mária, Szűrszabó Zsanett, a felkészítő testnevelők Nikov Fórián Erika és Hering Viktor.

 


 

Harminc gólt lőtt a Hungerit
 

2005. március 25.


Két sima győzelemmel folytatta az OB I-es küzdelmeket a Hungerit Szentesi VK női vízilabdacsapata. Szremkó Krisztináék szombaton az OSC vendégeként 19-3-ra ütötték ki a házigazdákat, míg vasárnap hat góllal, 11-5-re bizonyultak jobbnak a BVSC-nél.

Az OSC ellen Kisteleki Dóra lett a legeredményesebb játékos a maga hét találatával. A válogatott pólós másnap is megszórta magát, három góllal vette ki részét a sikerből. A vasutasok amúgy egyáltalán nem kezdték megilletődötten a találkozót, a Hungerit négy és fél perc elteltével szerezte az első gólját. Később fokozatosan elhúzott a hazai gárda, melyben a végén a fiatalok is lehetőséget kaptak a bizonyításra.

Kozák László vezetőedző szerint, ahogy várható volt, a BVSC volt a nehezebb ellenfél, most is sokáig tartották magukat. Akadt ugyan néhány kihagyott ziccerünk, de ettől függetlenül minden játékosával elégedett lehetett a mérkőzésen. Az OSC ellen egy új védekezési formát próbáltak ki, míg a BVSC-vel szemben maradtak a régi formulánál. Ami a folytatás illeti, most szünet következik, majd a Vasas vendége lesz a Hungerit. Ezen a mérkőzésen kötelező a győzelem, míg a Domino ellen hazai környezetben minden előfordulhat. Mi leginkább a győzelemben bízunk...

H. V.

 


 

Diáksakk
 

2005. március 25.


A Diákolimpia Csongrád megyei sakkdöntőjén Szegeden 2. helyezést ért el a Szent Erzsébet Katolikus Ált. Iskola leánycsapata (Sinka Bernadett, Sinka Márta, Bottyán Cintia); 3. helyezést szerzett a Klauzál Gábor Ált. Iskola fiú csapata (Kondor Dániel, Bardóczi János, Korbel Dániel, Bistyei Krisztián).

A csapatok felkészítője: Kőhalminé Forrai Julianna

 


 

Vasárnapi tánc
 

2005. március 25.


A múlt hétvégén táncverseny volt Baján, ahol a Swisel táncosai is részt vettek. Eredmények: E ifjúsági standard Dóczi Zoltán-Burkus Fruzsina 1. helyen végzett, míg a nem regisztrált versenyzőknek rendezett, 13 év feletti versenyen latin táncokban Veres-Szalacsek Dániel-Gulyás Alexandra 2. helyezést ért el. A táncosok a Lajtha László Művészeti Iskola táncosai. Tánctanár: Bajominé Varga Erzsébet.

 


 

Vasárnap rendezik a rangadót
 

2005. március 25.


Nem titkoltan a három bajnoki pontért utazott Putnokra a Szentesi TE NB II-es labdarúgócsapata, és az előzetes tervet sikerült is megvalósítani. Kezdetben a hazaiak vezettek heves rohamokat, ám nem tudták bevenni Kiri kapuját. A 43.
percben tíz főre fogyatkozott a Putnok, és az emberelőnyt tizenkét perccel később Koncz szöglete után Barna Csaba váltotta gólra. Nyolc perccel a vezető találat után ismét Koncz Zsolt adott remek labdát Pribisalicsnak, a csatár pedig második tétmeccsén második gólját szerezve megduplázta az előnyt. Az emberhátrányban is bátran támadó vendéglátók szépítettek ugyan, de a TE már nem engedte ki a győzelmet a kezéből.

Török László vezetőedző beszámolója szerint ez a Putnok már nem az a csapat, amelyikkel tavaly ősszel megmérkőztek. Nyolc új játékos érkezett hozzájuk, magasabb osztályt megjárt, rutinos labdarúgók. A találkozó elején a hazai lehetőségek kimaradtak, később fokozatosan feljavult a Szentes játéka, gólokat lőttek és ez meghozta a sikert.

Március 27-én, vasárnap délután a Winner Sport csoport rangadóját játszák a Kurca-parti pályán. A Szentesi TE az eddig veretlen, listavezető Baktalórántháza csapatát fogadja, amely 38 pontot gyűjtve vezeti a tabellát. A TE jelenleg 32 pontjával a negyedik a táblázaton. A Baktalórántháza elleni mérkőzésről a vezetőedző úgy vélekedett, hogy igazából ezen a találkozón is a győzelemmel lenne elégedett. Korábban kétszer is 3–3-as döntetlent értek el mostani vendégeik ellen, ráadásul mindkét alkalommal az utolsó utáni percben mentettek pontot a baktaiak. Talán ezen a hétvégén a TE végre nem hagyja az izgalmakat a végére, és kellő előnnyel várja majd azt a bizonyos utolsó percet.

H. V.

 


 

Helyesen
 

2005. március 25.


A haderőreform kapcsán új beosztásokat rendszeresítettek a Magyar Honvédség 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Dandár szervezetében. Az egyik ilyen pozíció a kommunikációs tiszt, a feladatkört ezentúl Palatinus András százados látja el.

Képünkön a feladatátadás-átvétel pillanata: Palatinus András százados (balról) és Kaszanyi Sándor őrnagy.
(Legutóbbi számunkban felcseréltük a neveket. A tévedésért az érintettek elnézését kérjük.)

 


 

Családi események
 

2005. március 25.


Született: Csorba Istvánnak és Tóth Mariannának (dr. Berényi I. u. 89.) Éva Anna, Nagy Balázsnak és Polyák Zsuzsannának (József A. u. 8/a) Kincső Anna, Kókai Attilának és Vincze Éva Ágnesnek (Csongrád, Bocskai u. 5.) Balázs, Antal Tibornak és Vass Ilonának (Csongrád, Jókai u. 37.) Luca Kata nevű gyermeke.

Házasságkötés nem volt.

Elhunyt: Bálint Sándor (Szabadság tér 4.), Kolompár Istvánné Lakatos Eszter (Bihari sor 12.), Dér Sándor (Honvéd u. 16.), Faragó Ferencné Szakács Margit (Villogó u. 1.), Berezvai Mihály (Soós u. 36.), Gombos Lajosné Kátai-Pál Franciska (Sáfrán M. u. 51/A), Zeke Imréné Óvári Eszter (Árpád u. 32.), Piti Jánosné Bárkai Mária (Kasza u. 12.), Szarka Péterné Török Mária (Zrínyi u. 39.), Lakatos István (Gógány u. 87.), Rácz Antalné Hajnal Piroska (Csongrád, Gyöngyvirág u. 7-9.), Ürmös János (Csongrád, Csemegi K. u. 31.), Gubisi Lajosné (Csongrád, Rákóczi u. 7.), Nemes István (Csongrád, Gyöngyvirág u. 7-9.), Bujáki Éva (Csongrád, Szentháromság tér 4.), Kucsora József (Csongrád, Vég u. 13.).

 


 Vissza a legfrissebb számokhoz