Ugyan milyen lesz 2005. március tizenötödike? Miközben - némi aggodalommal - birkózom e kérdéssel, felnyitom naplómat, s kérdezem tőle: milyen volt 1990-ben az én első szabad március tizenötödikém? Kiderült, hogy nem éppen izgalommentes. Idézem a naplót: "március 12, hétfő 22 óra 40 perckor írom e sorokat. Ma minden személyi okmányomat elvesztettem. Sejtéseim vannak, hogy hol és hogyan. Nagyon rosszul érzem magam. Idegileg megvisel a dolog. De azért nem kívánok rosszat azoknak, akik megtalálják, de nem jelentkeznek. Pénz is van az okmányok közt, s ez nehezíti a jóindulat beindulását azokban, kik nem megbízhatóan becsületesek. Milyen jó lenne, ha az ember tudná, hogy e hazában az "igaz jószág" tényleg nem veszhet el. Isten áldja meg a megtalálót, akár visszaadja, akár nem. De hogy ezt mily nehéz szívvel imádkozom, el lehet gondolni." Március 15-én ezt jegyeztem fel: "Ökumenikus istentisztelet a református nagytemplomban. Igyekeztem bizonyítani, hogy bűnbánatot e nép nem spórolhatja meg." (Azóta kiderült, hogy kísérletet tett a megspórolásra, sőt e kísérlet még ma is tart. S még az egyházak is részt vesznek benne. Meg is van a következménye!) Március 20-án feljegyezhettem, hogy az "igaz jószág" megkerült. Egy fillér sem hiányzott belőle. Tehát van még tisztesség e hazánkban! Örülök, hogy kíváncsi voltam a tizenöt év előtti ünneplésem hangulatára, mert ez felkínál nekem egy nagyon időszerű kérdést: vajon az 1989-ben visszanyert szabadsággal úgy bántak-e vezetők és vezetettek, ahogy "igaz jószággal" illik? Mire használjuk a szabadságot? Arra-e, hogy József Attila szellemében a szabadságot rendteremtésre fogjuk azonnal, vagy arra, hogy létrehozzon és ránk zúdítson egy hatalmas káoszt, melyből egyre reménytelenebbnek látszik a kimenekedés? Egyáltalán: alkalmas-e a magyar nép a szabadságra? Vagy legalább az egyházi és világi sajtó megkísérli-e, hogy hozzászokjon a nép az egyenes és tiszta beszéd jó levegőjéhez? Annak idején, 1848-ban Petőfi úgy örült a szabad sajtónak, mint ahogy szokás örülni egy gyermek születésének. Napjainkban indokolt-e ez az öröm? Az az érzésem, hogy a sajtó képviselőiben van ugyan önérzet, és érzik hatalmukat, de - tisztelet a kivételnek - álsemlegességre adták fejüket, mint akik az emberek igazságérzetének szolgálatára nincsenek kötelezve. Nem kényszerítik a szabadság nevében a politikusokat az igazmondásra és a megtörtént dolgok tiszteletére. Pedig de nagy istenáldás lenne szegény népünk javára, ha a sajtó emberei a közvéleményt úgy akarnák befolyásolni, hogy sugározzék minden szavukból az a szabadság, melyet József Attila így fogalmazott meg: "...minden szervem óra, mely csillagokhoz igazítva jár." Bizony ettől lenne minden szó szabatos és pontos. Ez a szabadság tényleg rendet szülne. Népünk pedig attól lenne nagyon gazdag, hogy "legigazabb jószága" a szabadság, mely azonos az igazsággal. Vagy ahogy áll az Ige: "Az igazság tesz szabaddá titeket!" Vági László

<<< Vissza