<<< Vissza

Már csak a vaságy emlékeztet...

2005. február 18.

 
Képünkön: Kovács István dandártábornok és Komor Levente helyettes államtitkár. (Fotó: Vidovics Ferenc)

Két év után a laktanya-rekonstrukciós program keretében, újabb legénységi épületet adtak át a Magyar Honvédség II. Rákóczi Ferenc Műszaki Dandárnál. Az ünnepségen részt vett Komor Levente, a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikai helyettes államtitkára, Csák Gábor, mérnökezredes az Ingatlankezelő Hivatal főigazgatója, Nyitrai Károly, ezredes a MH szárazföldi parancsnokságának törzsfőnöke, Szabó József, a kivitelező Hadép Kft. cégvezetője, valamint Szirbik Imre, Szentes és Bedő Tamás, Csongrád polgármestere.

Az épület ünnepélyes átadása előtt Komor Levente elmondta, jó döntés volt az önkéntes állomány útján elindulni. S bár lassabban fejlődik, mint szeretnék, mégis a NATO középmezőnyében helyezkedik el.

Hozzátette: a katonáknak nem csak fegyverekre van szükségük ahhoz, hogy jól végezhessék a munkájukat. A hétköznapi életben is meg kell teremteni számukra a megfelelő feltételeket.

A most korszerűsített épület a szerződéses legénységi állomány kulturált elhelyezését szolgálja. (Az eredetit 1953-ban adták át, akkor mint huszárlaktanya funkcionált.) A felújítás az elmúlt év őszén kezdődött, és mintegy 260 millió forintba került. Az új bútorokkal, tv-vel, rádióval és hűtőszekrénnyel felszerelt szobákban, már csak a vaságy emlékeztet a régi korok laktanyáira. Mára már ezek is korszerűbbek.

A munkálatok során felújították az elektromos- és vízrendszert, korszerűsítették a fűtési rendszert, kicserélték a külső és a belső nyílászárókat és elvégezték a tető szigetelését is.

A 8. számú épület 58 szobájában 153 katona lakhat a jövőben kényelmesen.

A régi-új épület körbejárása után a vendégek megtekintették a két évvel ezelőtt átadott hasonló funkciójú körletet is. Bár ezt már évek óta használják a katonák, ezt csak az otthagyott néhány személyes tárgy mutatja. Egyébként pedig nem sokban különbözik a most átadottól.

Komor Levente végül elmondta: nagyon örül, hogy ilyen magas színvonalon sikerült elvégezni a felújítást és valóban kollégium szintű a katonák elhelyezése Szentesen.


<<< Vissza