<<< Vissza

Színes harisnyavirágok
Felhívták a figyelmet helyzetükre

2005. február 11.

 
Képünkön: Munka közben. (Fotó: Vidovics Ferenc)

Szombaton rendezte meg az idősek klubja farsangi összejövetelét, ahol a tombolatárgyak színes virágait az "Értelmi fogyatékkal élők nappali ellátásában" részesülők készítették és ajánlották fel. Így hívták fel a figyelmet helyzetükre: január elsejétől nincs munkájuk.

Január elsejétől nincs munkájuk az 1996 óta az idősek klubján belül működő "Értelmi fogyatékkal élők nappali ellátása" gondozottjainak.

- Közel tíz éve nyertünk pályázaton egymillió forintot a foglalkoztató létrehozására - sorolja történetüket Szebellédi Anna, Szentes Város Gondozási Központ igazgatója. Égető szükségét éreztem akkor is, hiszen a nagyrészt a Rigó iskolából évente kikerülő tizenhat-tizenhét éves gyerekek gyakorlatilag szakellátás nélkül maradtak. A polgármestertől mindig, minden innovációban megkaptuk a szükséges segítséget. Ily módon sikerült kialakítani a tíz személyt befogadó nappali ellátót, ahol reggelit, ebédet és uzsonnát kapnak a gyerekek. Nagyon fontosnak tartom - emelte ki Szebellédi Anna -, hogy a foglalkozások segítségével az általános iskolában megtanult képességeket meg tudják tartani és bővítik is azt.

Tököli Gyöngyi gyógypedagógiai asszisztens - aki a kezdetektől kíséri figyelemmel a gyerekek sorsát - elmondta: kezdetben furcsán néztek ránk az emberek, amikor sétáltunk a városban. Gyerekeknek nevezzük őket, bár közel negyvenéves gondozottjaink is vannak. Tíz év alatt már elfogadta a város a másságukat és megtanulták, hogy itt élünk és tanulunk együtt reggel nyolctól délután négyig a Horváth Mihály utcában. Gondozottjaink nyugdíjasok, tehát van csekély rendszeres jövedelmük. A felügyeletünk alatt végzett munkájukkal családjukat segítették, illetve a szociális segélyért sorban állók sorát kurtították december végéig. Fejlődésükben vagy állapotuk szinten tartásában többet is jelentett az elfoglaltság, mert sikerélményük volt és nőtt az önbecsülésük. Megtanulták mit jelent egy kifli ára, a családjuk pedig apróbb bevásárlásokat és csekkek befizetését is rájuk bízhatta. Nem tudják, tudták őket olyan könnyen becsapni. Eddig csokitojásba való játékot csomagoltak, rongyszőnyeghez vágták fel a hulladékanyagot.

Január elsejétől nincs legális munkájuk. Selejtes harisnyákból készítünk ajándéktárgyakat, ezeket ajánlottuk fel tombolatárgyként az idősek klubja farsangi báljára. Így kívántuk felhívni a figyelmet helyzetünkre - mondta el Tököli Gyöngyi.

Szebellédi Anna hozzáfűzte, hogy a Munkás utca 54. szám alatt működő közösségi pszichiátria nappali ellátásában ugyanezekkel a problémákkal szembesül. Nagyra becsüli a mindkét intézményben dolgozó munkatársait, és keresi a partnereket az elkészített és folyamatosan készülő ajándéktárgyak értékesítésére, mert az intézmény vállalkozási teendőket nem végezhet.

A Horváth Mihály utcai nappali ellátó bővítését uniós pályázaton nyert pénzből várhatóan már a tavasz végén elkezdik. A jelenlegi tíz személy helyett hamarosan húsz fogyatékkal élő ember szakmai felügyeletét tudják itt biztosítani.

Nagy Andrea


<<< Vissza