<<< Vissza

Villanyra már nem futotta
72 kutya keres gazdát a menhelyen

2005. január 21.

 

Egy kiskutya. Sérült. A két első lába között petárda robbant. Most már jobban van, de fél. Mindentől. Szilveszter éjjelén veszett el. Éppen úgy, mint sok másik társa. Rajta és még sok-sok szegény elveszett állaton próbál segíteni Széchenyiné Csergő Judit, és kis csapata a Herman Ottó Állatvédő Egyesületben. Természetesen nem csak ilyenkor...

- Minden bizonnyal sok munkájuk volt az elmúlt időszakban.

- Igen, sajnos. Naponta általában négy-öt telefont kapok azzal, hogy keresnek, illetve találtak kutyát. A legnagyobb öröm számunkra természetesen az, ha a gazda előkerül. De sokszor nincs más megoldás, és kivisszük az állatot a menhelyre. Azonban a mi lehetőségeink is végesek. Mind a hely, mind pedig a pénz tekintetében. Sajnos előfordul olyan is, hogy már nem tudjuk elhelyezni a kutyát. Kérek mindenkit, hogy ezért ne nehezteljen ránk. Mi mindent megpróbálunk megtenni azért, hogy a kutyáknak jó helyük legyen, de ez nem csak rajtunk múlik. Jelenleg is a menhelyen már 72 kutyánk van. Mi nem altatunk el egy állatot sem, mi tartjuk őket és így persze egyre többen lesznek. Nagyon sok kiskutya születik véletlenül. Erre megoldást jelenthet az ivartalanítás. Az állatorvos kevés pénzért ezt elvégzi. Ha egy-két kutyáról van szó, akkor ez nem egy olyan nagy dolog. A mi helyzetünk nehezebb, mert olyan sok kutyának, már nehezebb megoldani az ivartalanítását. Mind az anyagiak mind pedig a hely tekintetében.

- Hogyan oldják meg az állatok etetését?

- Minden nap kimegyünk a menhelyre, hiszen az állatoknak naponta egyszer jól kell lakniuk. Mindegyikük szép, a körülményekhez képest jó állapotban vannak. Az ételt a konyháktól kapjuk, és szerencsére van néhány támogatónk is. Ezúton is szeretném megköszönni azoknak a jó szándékú embereknek a felajánlásait, akik a dobozokba pénzt tettek. Sokat segítenek így a menhely kutyáin. Az elmúlt napokban pedig egy nagy felajánlást kaptunk az Eukanoba tápgyártól. Ez nekünk nagy segítséget jelent, hiszen hosszú időre meg tudjuk oldani a kutyák ellátását. A központ egyébként 10 tonna tápot kapott 10 millió forint értékben.

- Milyen kutyák várnak gazdára, és melyek azok amiket keresnek?


- Nagyon sok olyan kutya van, amit az elmúlt napokban találtunk. Megijedtek a tűzijátéktól, a petárdázástól és elszöktek otthonról. Találtunk egy nagyon szép kaukázusi fiú kutyát a Bem utca környékén, az ősz folyamán legalább négy alom kiskutyát is. Emellett pedig van nálunk egy fekete puli is, ami a gazdáját várja. Keresnek is kutyát, például egy skót juhász lányt.

- Hogyan tartják a kutyákat a környéken.

- Vannak pozitív és negatív tapasztalataim is. Sajnos néhány helyen borzasztó körülmények között tartják az állatokat. Alig egy-két méteres láncon, vergődnek szegények, sárban és hidegben. Kérek mindenkit, hogy ebben az időszakban jobban figyeljen a kutyájára. Persze nem csak ilyen " gazdák" vannak. Sokan példás körülményeket biztosítanak az állatoknak.

- Milyen állapotban van a menhely?

- Kicsit jobb, mint korábban. Kitégláztuk és kisódereztük az udvart. Azonban az áramot eddig még nem sikerült bevezetnünk. Nagyon jó volna, ha tudnánk valahonnan szerezni egy kis faházat, amit ki lehetne vinni a telepre.

- Hányan tevékenykednek az egyesületnél?

- Jelenleg egy alkalmazottunk van és négy-öt önkéntesünk, akik segítenek a kutyák gondozásában. A tagjaink száma egyébként csökkent, úgy 30-40-en vannak. Az egyesületbe bármikor lehet jelentkezni a 316-131 és 30/505-4131-es telefonszámon. Én kérek is mindenkit, hogy jelentkezzen, mert a tagdíjak nagy segítséget jelentenek abban, hogy a kutyák megfelelő ellátást kapjanak.

Kruzslicz Anita


<<< Vissza