<<< Vissza

Döntőt akarnak játszani

2004. december 23.

 

Az utánpótlás korosztályt irányította a nyár elejéig, aztán hirtelen a felnőtt OB I-es női csapat kispadján találta magát Kozák László. A fiatal trénerrel az őszi idény tapasztalatairól beszélgettünk.

- Szeptember elején vált véglegessé a játékoskeretünk - kezdi Kozák László. A névsoron végigtekintve nagyjából sejteni lehetett, hogy nem lesz rossz csapatunk, ennek ellenére a gárda még nem nyújtotta azt a teljesítményt, amire valóban képes lenne. Az őszi idényünk lényegében a csapatépítés jegyében zajlott, és még mindig nem vagyunk kész. E tekintetben még nem érett valódi csapattá a csapat. Szerencsére az utolsó három négy találkozón egyre jobban megmutatkozott az összeszokottság. Úgy gondolom, hogy amikor a négyes döntőre kerül majd sor, akkorra állunk majd igazán össze. Alapvető célunk ugyanis az első négy közé jutás, ami szinte biztos, hogy teljesíthető lesz. A játékoskeret névsorát látva azonban nekünk döntőt kellene játszanunk.

- Milyen körülmények között készülnek a mérkőzésekre?

- Az a heti egy-két alkalom, amikor a keret valamennyi játékosa együtt készülhet, kevés ahhoz, hogy felvegyük a versenyt azokkal a csapatokkal, melyeknek játékosai nap, mint nap közösen edzhetnek. Ezen sajnos nem tudunk változtatni, mivel annyi pénzt senkinek sem tudunk biztosítani, amelyből kizárólag a vízilabdázásból megélhetne. Felsőoktatási intézményünk sincs, így ezen a területen sem tudjuk idekötni a legjobbjainkat. Jelenleg egyébként hat játékos van, akik más városban készülnek a bajnoki mérkőzésekre. Zavar az is, hogy kicsi a vízfelületünk, napi egy órát tudunk edzeni. Edzhetnénk reggel, de ezek a tréningek hosszú távon nem jelentenének megoldást.

- Hogyan értékeli a csapat őszi teljesítményét?

- A meghatározó játékosok - Szremkó, Tóth A. Kisteleki, Sípos - nagyjából egyenletesen jó teljesítményt nyújtottak. Kapusaink nagyon tehetségesek, de még nem kiforrt hálóőrök. Kellenek az évek, a mérkőzések az első osztályban, hiszen csak így lehet rutint szerezni . Hiába jó képességű egy kapus vagy egy játékos, a rutint nem lehet egyik hétről a másikra megszerezni. Kapust nem szerettünk volna igazolni, hiszen a jelenlegi két legjobb - Horváth Patrícia és Tóth Andrea biztos nem igazolt volna ide, a többiek pedig nem jobbak a mieinknél. Ami a fiatalokat illeti, rájuk építkezünk, velük hosszú távú terveik vannak. Elsősorban saját nevelésű játékosokban gondolkodunk a gárda jövőjét illetően. Ezért játszatom őket folyamatosan , hiszen 17-18 éves lányokról van szó, akikkel ugyan nehéz bajnokságot nyerni, de nagyon sokat hozzátettek a játékhoz. A mérkőzéseken tapasztalatot szerezhetnek, fejlődhetnek és ennek érdekében akkor is játéklehetőséget biztosítok nekik, he esetleg egy Dunaújváros ellen beleszaladunk egy ötgólos vereségbe.

Azt se felejtsük el, hogy azok a fiatalok, akik most felnőtt kerethez tartoznak és " beépítésre" várnak, kétszeres korosztályos magyar bajnokok, tehát abszolút tehetségesek, de egyenlőre még hullámzó a teljesítményük.
Összességében elmondható, hogy tudom hol a helyünk, tudom milyen lehetőségeink vannak, és azt is tudom, hogy mindezekhez képest hol tartunk most és hová jutunk el, ha jól dolgozunk.

- Mikor kezdődik a felkészülés a márciusi folytatásra?

- Januárban alapozunk, egészen a február 11-i Magyar Kupa mérkőzésig. Újév után hat hét megpróbáltatás vár a lányokra.

HV


<<< Vissza