Semmi pánik, magyarok vagyunk - kiált bele a beszélgetés sűrűjébe a kisvárosból elszármazott polgár. S hogy fölemeli a hangját, hirtelen csend üli meg a körülöttünk forrongó levegőt. A bejelentés váratlanul ér mindannyiunkat. Semmi pánik - ismétli a szavakat, immár a magyarok nélkül és valamivel halkabban. Úri modora, magabiztossága, lezser, ám divatos öltözéke sok mindent elárul. Például azt, hogy jól megy a sora. Nemrég lépte át a 35. életévét, kerek öt éve él a nagyvárosban, és jól keres. Már ez utóbbi miatt sem süthetné rá az irigy csongrádi a helybéli lakos bélyegét. Legföljebb jól fizetett köztisztviselőnek gondolná az ember, ám azok meg nem így néznek ki errefelé. Minden a legnagyobb rendben - mondja aztán, tenyerével nagyot csap a bal karjára, elégedett mosolyából kitetszik, két szúnyogot is sikerült eltalálnia egyszerre. Ilyen örömteli pillanatokban kóstol bele izzadságcseppektől párás poharába, egészségére kívánva mindannyiunknak a jéghideg sört, azzal is jelezvén, mivel a vendégei vagyunk, most már illenék, hogy meghallgassuk. Bíztatni sem kell, fönnhangon sorolja. Beszél. Arról, hogy nem érti az értetlenkedőket. Azokat, akik lépten-nyomon a kisvárost szapulják. Meg a képviselőket. Mintha csak ők tehetnének arról, hogy a településen csupa idős emberrel találkozhatunk. Elöregszik a város? Nem így kell nézni a dolgokat - jelenti ki nagy bölcsen. Azt mondja, fogjuk fel úgy az egészet, mint egy rémálmot, a rózsaszín szemüvegen át elénk táruló nagy igazságot: emberek, ez egy csodálatos hely, ahol nagyon jó megöregedni. De van más is - töpreng el a fővárosba elszármazott magyar, kis időre elhallgat, hogy levegőt vegyen, aztán folytatja előzetesen felépített előadását. Kitiltják a motorokat a torokból? Na és! Marad ott még egyéb látványosság bőven. Gondoljunk csak az izgalmasan csinos lányokra. Milyen szépek tudnak lenni, amikor józanok! - sóhajt fel révedezve, majd nagyot csap a tenyerével. Igen, a szúnyogokat is kitiltják a torokból, különösen a diszkók tájékát nem tanácsos látogatniuk a vérszomjas rovaroknak a jövőben, úgyis csak elrontanák az emberek szórakozását, aztán meg túl fiatalok ahhoz, hogy alkoholos vért fogyaszthatnának. Itt van még gondnak a megáradt folyó. A néhány napra lelátogató vendégnek a magas vízállásról nem sok mondandója akad. Csupáncsak annyit jegyez meg, hogy ha kell, úgy azt is elterelik, mint a találékony olaszok kedvenc Etna névre hallgató tűzhányójuk sűrű, izzó láváját. Mert kell az ünnep a Körös-torokban! Semmi pánik - ismétli a szavakat az elszármazott fővárosi magyar. Megveregeti a mellette ülő vállát, elégedettségtől duzzadó mosolya inkább idegesíti, mintsem megnyugtatná a társaságot. - Nem szabad ilyen pesszimistának lenni. Bízni kell az emberekben. A városvezetésben, akik annyi szépet és jót ígértek már. Higgyétek el, Budapestről nézvést sokkal szebbnek látszik a település. Lovas József

<<< Vissza