Koszt György 1969. április 16-a óta hivatásos tűzoltó. Budapesten kezdte a pályát, elvégezte a tiszti iskolát, utána 81-ben fiatal hadnagyként került Szentesre. A helyi tűzoltóságon '81. október 1-jétől teljesít szolgálatot, volt előadó, aztán 83-tól 89-ig parancsnokhelyettes, '89. december 1-je óta parancsnok. Ennek 15. éve. - Miért éppen a tűzoltó szakmát választotta? - A honvédségnél kedvet kaptam az egyenruhára. Mindig szerettem a rendet, a fegyelmet. Olyan szervezethez kívántam tartozni, ahol van követelményrendszer. Elfogadtam, próbáltam be is tartatni. - Azóta nagy változásokon ment át a tűzvédelem is. - Amikor átvettem a parancsnokságot, akkor a rendszerváltás küszöbén voltunk. Az időre egy dolgot megtanultam. Ha a kor követelményeinek megfelelő színvonalon akarunk dolgozni, ahhoz iskoláztatni kell az embereket. Rá nemsokára már kötelezővé is tették a felsőfokú képzettséget, ám ezzel öt-tízéves előnyhöz jutottam és juttattam az állományt a többi parancsnoksághoz képest. Most úgy tudom átadni a stafétabotot, hogy már a mostani váltáshoz szükséges tisztek is megfelelő végzettséggel rendelkeznek. - Ön mondta egyszer, hiába van egy jól képzett szakembergárda, ha nincs olyan technika, amivel azt a tudást kamatoztatni lehet. - Ehhez az kellett, hogy a pályázatokat folyamatosan figyelemmel kísérjük. Ennek azért van egy buktatója. Olyan gond, hogy az önrészt, ez általában az összköltség 20-30 százaléka, az önkormányzatnak kell fizetni. Ilyen módon figyelni kellett azt is, hogy a város pénzügyi helyzete mekkora terhet bír el. Ezt idáig sikerült összhangba hozni a polgármester úrral, a képviselőkkel. - Mindig szigorú volt a testülethez? - Említettem, szeretem a rendet és a fegyelmet. A mi munkakörünkben lazítást nem szabad megengedni. Elég egy pillanatnyi kihagyás, s azt jelenti, hogy akik a mentésben részt vesznek, azok is ott maradhatnak, vagy olyan sérülést szenvedhetnek, hogy élete végéig fogyatékos lesz. Mindig figyelemmel kísértem a dolgokat, ha bármiféle súrlódás támad a csapatban, azt azonnal helyre kell tenni. A tűzoltónak szolgálatban nem lehet gondja. Ezt a munkatársaimmal is sikerült megértetni. - A figyelem központjában állnak, az elért eredmények is szép sikerekről tanúskodnak. - Ennek a tűzoltóságnak, bár létszámát, technikai felszereltségét tekintve kis parancsnokság vagyunk, sikerült az élvonalba kerülni. Azzal, hogy a technikánkat folyamatosan újítottuk. Azzal, hogy ilyen iskolai végzettségű emberek vannak. E tekintetnek országos viszonylatban az első 4-5. közt vagyunk. Ami még fontos volt, nem mindegy, hogy milyen környezetben töltjük a munkaidőnket. A komfortlehetőségeket nekünk kellett biztosítani. Ebben nagy segítség volt, hogy a munkatársakkal le tudtunk ülni, megbeszélni, mi az a legfontosabb, amit meg tudunk vásárolni. Ehhez nagyon sok munkát hozzátettek az emberek. A felújítást ők maguk végezték. Meg lehet nézni a laktanya környékét, szépen parkosítva van. Elfogadható épületek vannak az udvaron. - A parancsnok úr sem vonta ki magát a munkából. - Ez természetes. Volt egy mondásom: mindenkitől azt kérem, hogy a saját területén a tőle telhető teljesítményt nyújtsa. Én is azt teszem. Ha én tudok 100 százalék fölött teljesíteni, azt fogom tenni. Ha más is úgy érzi, van benne egy kis plusz, tegye meg. Én magam is magasra tettem a mércét. Azt mondtam, ha átviszem azt a magasságot, a többinek is be kell állni a sorba, meg kell próbálni. Lehet többet dolgozni, de kevesebbet nem igazán. Valahol nekem is le kellett tenni a megfelelő minőségi munkát, így volt a tisztességes. - Tapasztalhattuk, szinte mindig a történés helyszínén van, legyen az tűz- vagy baleset, esetleg árvízzel kapcsolatos dolog. - Jogszabály írja elő, milyen fokú esetekhez, mely vezetőnek kell kimenni. Azt a gyakorlatot alkalmaztam, kisebb tűzesetekhez is kimentem. Csakis éleshez helyzetben tudtam őket ellenőrizni. A fiatalabbaknak segíteni. Egy tűzoltóparancsnok a kis eseményekért is ugyanúgy felel, mint a nagyobbakért, ahol neki ki kell vonulni, és az irányítást át kell venni. Élesben minden más, nagyon határozottan kell az irányítónak viselkedni, azonnal döntenie kell. És egy ilyen helyzetet tudni kell kezelni. Ehhez viszont nagyon sok gyakorlat kell. - Nem bánta meg, hogy ezt a szakmát választotta? - Több, mint 35 évig voltam tűzoltó, ebből 21 évet vezetői beosztásokban dolgoztam. Én is sokat kaptam a szakmától, itt végeztem az iskoláimat. Lehetőségem volt arra, hogy megmutassam, mint ember mire vagyok képes. Én úgy érzem, ez a 35 év nemcsak nekem telt el eredményekben, hanem valamit hagytam is magam után. Maradandót. Valahol tanultam, az a jó vezető, aki olyan munkatársakat tud kinevelni, hogy a kívánt szintet akkor is tudják teljesíteni, ha nincs jelen. Egy elsőszámú vezető soha ne legyen fék, ne legyen a legszebb, a legokosabb. A munkatársakat engedni kell kibontakozni. Hiszem, itt sikerült úgy átadni a feladatokat, egy jól felkészült állománnyal, itt nem lehet visszaesés. A folytatás további látványos fejlődés lehet. Minden alap megvan hozzá. - Ez a szakma is olyan, mint még sok hozzáhasonló, egyik napról a másikra nem lehet kilépni belőle. Parancsnok úr, hogyan tovább? - Az igazság az, hogy elég hosszú időt a munkával. Sokat dolgoztam, 43 éves munkaviszonyt tudhatok magam mögött. Nem nagyon akarok a szakmával foglalkozni. Viszont van ennek a dolognak egy másik oldala: a sok tapasztalatot, amit szereztem, valahol kamatoztatni kellene. Egyből nem tudom megszakítani a szálat. A szakmától. Lovas József

<<< Vissza