Az első ülésben lévő, élete első repülését élvező, onnan visszatérő Rozgonyi Etelka egy bokaficammal úszta meg a keményre sikerült leszállást. A bizonyítványát magyarázó Grohmann István, első gondolata Damjanich utcai játszóteret választotta (volna) kényszerleszállóhelyül, de az tele volt gyerekekkel tovább kellett menni, csakhogy nagyon gyorsan emelkedett a talaj. Gyors döntéssel a széles Jókai utca látszott még ígéretes helynek, erre szeretett volna a Cimborával ráfordítani, de ... a közben előtolakodó kémények és fák kerülgetése már lehetetlenné tette a szándékot. Ez a kényszermegoldás látszott a sok rossz közül a legkevésbé veszélyesnek. Annyi ideje volt, hogy előre kiáltott az utasának, hogy húzza mellre a térdeit és karolja át a lábát. Az események gyorsabban pörögtek, mint ahogy a gép a fa tövének ütközött. Azért történhetett meg Etelka boka sérülése, mert a durva leszállás pillanatáig nem sikerült befejeznie a védekező mozdulatot. Az esetet követően Grohmann Istvánt többé nem láttuk a repülőtéren. Őszintén sajnáltuk mi a 15-16 éves kamaszok, mert közvetlenségével, vonzó egyéniségével nagyon a szívünkbe lopta magát. Úgy néztünk fel rá, ahogyan csak a szentképre illik, áhítattal, így ittuk a szavait is. Azaz láthattuk volna, mint ahogyan ez egy a levéltárban őrzött és '53-ban készült dokumentumból kitűnik. Az instruktori jelentésből tudhatjuk, hogy Grohmann István az országos központ szigorú belépési tilalma ellenére, abban az évben többször is megjelent a repülőtéren és annak környékén. Csak közvetett hírekből hallottuk, hogy tudtuk, hogy az akkor épülő Sztálinvárosban (előbb Dunapentele, ma Dunaújváros) talált munkát. A MÁV-hoz került repülőbajtársaink egy része ott teljesített gyakorló szolgálatot és tőlük tudom, hogy a látogatásukat nagy örömmel fogadta. Pusztai János

<<< Vissza