Képünkön: Az 1761. évi egyházlátogatás jegyzőkönyvének eleje
1760 májusában az első plébános, Pruszkay Sámuel Vácra költözött. Ezek
után mintegy négy hónapig Sebok Balthazár ferencrendi szerzetes, plébániai
kormányzó látta el a szentesi katolikusok lelki gondozását.
Az új plébános, nemes Bodonyi Sándor 1760. szeptember 13-án kapta meg
kinevezését, és egy héten belül el is foglalta állomáshelyét. Bodonyi
a Nógrád megyei Tereskéhez tartozó Berki pusztán (ma Pusztaberki) született
1734 körül, teológiai tanulmányait Nagykárolyban és Vácott végezte el.
Szinte napra pontosan kétévnyi plébánosság után - valószínűleg 1762. szeptember
28-án - költözött el városunkból. Később romhányi esperes-plébános, 1768-tól
váci kanonok, majd nagyprépost, segédpüspök, és a megyéspüspök helynöke
is volt. 1811-ben, 77 éves korában hunyt el Vácott; végrendeletében is
megemlékezett egykori szentesi plébániájáról.
Rövid lelkipásztorkodása alatt, 1761. június 25-én és 26-án gróf Eszterházy
Károly váci püspök ellátogatott Szentesre, kiszolgáltatta a bérmálás szentségét
és úgynevezett egyházlátogatást (Visitatio Canonica) végzett. A Bodonyi
idejére jellemző állapotokat e látogatás jegyzőkönyve alapján idézhetjük
fel.
A templomban még készülőben volt a Xavéri Szent Ferencről nevezett mellékoltár,
melynek terve még Pruszkayhoz fűződött. Az Oltáriszentséget az előírások
szerint őrizték, de anyagiak hiányában az örökmécs csak néha égett. A
szertartásokhoz szükséges ruhák és tárgyak mind megvoltak; külön említést
érdemel a hatváltozatos, tremolós orgona és a három harang. A két temető
keresztjei mellett ekkor említették meg először a tiszai átjáróban (értsd:
a Vámháznál) felállított Nepomuki Szent János-szobrot.
A vasárnapi misét 9 órakor kezdték, és vagy előtte, vagy utána volt a
szentbeszéd és a katekézis, azaz felnőtteknek szóló hitelemzés. Ünnepnapokon
délután 2-3 óra körül litániát végeztek.
A vályogtéglából épített plébániaházban a plébános részére két szoba és
egy háló, a cselédek számára egy nagyobb és egy kisebb szoba, valamint
egy konyha volt. A gazdasági épületek közül a boltozatos pincét és egy
istállót említettek meg.
A templom fenntartásához szükséges anyagiak különféle úton-módon folytak
be. Például a halott kiharangozásáért harangonként és versenként 2-2 garast
kapott a templom. A templom körüli temetőben egy sírhely még mindig 3
forintba került; alkalmanként egy-egy adomány is befolyt a templompénztárba.
A plébános, minként elődje, évi 200 forint fizetést kapott, és volt javadalmi
földje is. Maguk a hívek évente és családonként 50 dénárt és egy mérő
gabonát adtak a plébánosnak. A keresztelés, az esketés és a temetés alkalmával
is kellett fizetni: ez természetesen nem a szertartás, még kevésbé az
isteni kegyelem ára volt, hanem alkalmi hozzájárulás az egyházközség fenntartásához.
Az iskolamester változatlanul Faragó János volt, harangozóként pedig Zsigárcsik
Istvánt említik, akinek szintén fizetés járt. Az épületek állagáért Bíró
György templomatya felelt, az adót Aradi János szedte, a plébános gabonáját
Bíró János fuvarozta a malomba. A betelepített katolikusok meglehetősen
szabadszájúak voltak, ezért megbíztak egy Rácz János nevű embert, hogy
kutassa fel és vigye a plébános elé azokat, akik trágárul beszéltek, hogy
némi javító célú büntetésben rézesüljenek. Horváth János a kántortanító
és a harangozó gabonáját szállította őrletni. Ők öten külön anyagi juttatásban
ugyan nem részesültek, de mentesültek a vármegyei és uradalmi adók és
robotok teljesítése alól.
A reformátusok számát a jegyzőkönyvben 8000 főre becsülték (valójában
négyezren lehettek), lelkipásztoraik pedig Gál István és Debreceni György
voltak. Gál Istvánról leírták, hogy tanulmányait Debrecenben és Belgiumban
végezte, és a városban 15 évet szolgált. A református és katolikus lakosság
nem igazán templomjáró, és valamennyien magyarok (az anyakönyvekben viszont
fel-feltűnnek helybeli katolikus cigányok is). A két nagy felekezet mellett
megemlítették még, hogy mintegy húsz evangélikus személy, és három görög(keleti
vallású) házaspár él a városban.
A látogató püspök többek közt előírta, hogy ezentúl délben, litánia előtt
legyen a prédikáció, az (1760. április 7-i tűzben megsérült) iskolaházat
hozza rendbe a város, és az örökmécs folyamatosan égjen.
Bodonyi Sándor távozása után 1762 szeptemberétől 1763 májusáig Horváth
Edwárd ferencrendi szerzetes kormányozta az egyházközséget. Edwárd atya
1761-től kezdve többször tartózkodott városunkban, és talán vele kezdődött
a helyi katolikusok kötődése a máriaradnai ferences búcsújáróhelyhez is.
Nagy Árpád
|
