<<< Vissza

Sportközpont rehabilitációval

2004. december 3.

 
Az üzlet és a sport találkozása. Ekképpen jellemezte Bocskay István az általa (is) nagyszerűnek nevezett projektet, melyet Brezovai Sándor ismert sportember, vállalkozó kíván megvalósítani Szentesen. Az Ady Endre utca 27. szám alatti volt SZTK - épületről van szó. Ismeretes, az önkormányzat pályázatot írt ki a hasznosítására, az idő tájt sikertelenül. Most úgy néz ki, végre benépesülhet az épület.

A Galéria kávéház és étteremben rendezett sajtótájékoztatón elhangzott, a projekt egyebek mellett a turizmust kívánja szolgálni, segíteni szeretné az egészséges életmódra nevelést, bemutatni az olyan sportágakat, amelyek hazánkban még nem annyira népszerűek. Szeretnék, ha ez az épület a régi fényében pompázhatna, bár más megoldással. Nem kevésbé fontos az sem, hogy a vállalkozás új munkahelyet teremt, a város sportszolgáltatási életében fontos szerepet tölt be.

Az október 29-ei önkormányzati ülésen a képviselő-testület elviekben már egyetértett a szóban forgó ingatlan bérlet formájában történő hasznosításával. Akkor egy korrekt bérleti szerződés kidolgozását kérték a városatyák. A november 26-ai ülésen dr. Rébeli Szabó Tamás tovább ment a téma vitájában: banki garanciát, pénzügyi fedezetet kért a bérlő Oyama Dojo Sportegyesülettől. Elhangzott továbbá, hogy a két ülés között újabb jelentkezők jelentették be bérbevevő szándékukat, egy fővárosi gazdasági társaság (ezzel kapcsolatosan Szirbik Imre polgármester elmondta, a kft. nevét a céglistán nem találta). A másik: az Aranykalász étterem, söröző és panzió. Ők az önkormányzathoz eljuttatott levélben közölték, hogy az idő rövidsége miatt nem tudnak pénzügyi fedezetet bemutatni.

Brezovai Sándor többszörös magyar bajnok, kétszeres Európa-bajnok, a tradicionális Kyokushin Karate Szövetség elnöke nem csak a sport területén bizonyított, a volt megyeháza pincéjének állagmegóvásában is jeleskedett. Az említett helyiséget sok millió forintért felújította. A már ismert munkálatok miatt most mennie kell az épületből. A képviselő-testület végül hozzájárult ahhoz, hogy az alább leírt feladatokkal az Oyama Dojo Sportegyesület az Ady Endre utca 27. szám alatti ingatlant húsz évre bérbe vegye.

A sportegyesület elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: terve egy rehabilitációs mozgáscentrum kialakítása élsportolók, a versenysportot folytatni kívánók, az idősebb generációk képviselőinek egyaránt. Mindazoknak, akik balesetből vagy születésből eredően megsérültek. Sérüléseiket, eseti problémáikat megfelelő helyen, szakemberekkel tudják gyógyítani. (Itt mutatta be segítőit, Gáspárné Csernus-Lukács Edina gyógytestnevelőt és férjét, Gáspár Sándor gyógymasszőrt.)

- Azt hiszem, elmondhatom magamról, Magyarországon az egyik legeredményesebb versenyző voltam - mondta a karate mester. - Számtalan külföldi, súlycsoportnélküli és súlycsoportos versenyen bizonyítottam, hogy engem, sem az akaratomat megtörni nem lehet. A felújított Ady Endre utcai épületben sokak igényét teljesítenénk. Hogy meggyógyuljanak, sportoljanak. Rengeteg beteg és idős ember él Szentesen. És olyan gyerekek, akik asztmatikus gondokkal küszködnek. Nekik is lehetőséget szeretnénk adni, ne kelljen messzire elmenniük különböző sóbányákba. Vagy külföldre, szanatóriumokba. Helyileg próbáljuk ezt megoldani. Egy komoly rehabilitációs központot fogunk létrehozni, 2010-re.

- Hogyan tervezi a felújítást?


- Az épületet több részben kívánjuk átadni. A nyitást 2005. szeptember 5-ére tervezzük. Funkciójának eleget téve, kialakítunk egy 100 százalékosan fölszerelt kondicionáló termet, melyben olyan gépek is helyet kapnak, melyekkel a mozgáskoordinációs betegségekben szenvedőkön, beteg embereken segíthetünk. Az egyik épületrészben többfunkciós gépek állnak majd rendelkezésre, egyrészt azoknak, akik nem tudnak futni, járni, mert csípőproblémájuk van, vagy mert térdműtétjük volt, vagy bármi más, ami a járást, a mozgást nehezíti, itt lehetőség van arra, hogy rehabilitálják magukat. Egy másik teremben a fitneszrajongók kapnak helyet. Szeretnénk egy közel 150 négyzetméteres tornatermet kialakítani, ott lesz majd az edzőterem a karatésoknak és a női tornának.

- Azoknak, akik kitartanak szeptemberig...

- Így van, s remélem, sokan lesznek. Fedett helyiség nélkül, kitéve az időjárás szeszélyeinek ez nem lesz könnyű. De mivel én hat éven keresztül így edzettem, tudom, ez nagy vízválasztó lesz a számukra. Szeptembertől teljes erővel elkezdjük a munkát, szeretnénk minél több gyereket elcsábítani a karaténak. Hogy ismét egy erős, nagyon komoly tömegbázist tudjunk létrehozni.

- A folytatás?

- A következő szakaszt egy-másfél évre tervezem, kialakítunk egy szaunát, szoláriumot, masszázst, különlegeset is, amelyet Japánban láttam. Sok mindenre javallt. A legutolsó beruházást 2008 decemberére tűztem ki: a sportkomplexumnak egy vendéglátóipari egységet tervezek, látványkonyhával. bajor stílusú sörözővel. Ennek a volt tüdőgondozó épülete adna helyet.

L. J.


<<< Vissza