<<< Vissza

Iskolabuszt Magyartésre!

2004. október 22.

 
A térségben munkálkodó magánkertészek érdekében interpellált Farkas Sándor országgyűlési képviselő a Parlamentben. Arról van szó, hogy a gáz alapdíjat minden hónapban fizetniük kell, akkor is, ha azt nem használták. Ez nagymértékben megemeli a kertészkedők költségeit. A honatya méltánytalannak tartja, mint ahogyan a választ is, az elutasítót. A még miniszterként tevékenykedő Csillag István azt mondta: jogosak a díjak. Farkas Sándor szerint viszont nem, hiszen olyan szolgáltatásért kell a kertészeknek fizetni, melyet körülbelül az év három hónapjában vesznek csak igénybe.

A volt Felszabadulás Tsz-ben még mindig 2 ezer aranykorona értékű termőföldnek rendezetlen a sorsa. Erről '92-ben közgyűlési határozat is született. Az országgyűlési képviselő fogadónapján elhangzott bejelentésből kitűnt: több száz aranykorona értékű föld vár kárpótlásra, árverésre. Háromszáz koronaértékű földterület nem került a földhivatalnál bejegyzésre. A tulajdonosok szeretnék, ha ezek a földek végre kimérésre kerülnének.

Farkas Sándor az elmúlt napokban magyartési lakosokkal találkozott. Többen is a segítségét kérték. Mint elhangzott, visszatérő probléma az iskolabusz kérdése. A magyartésiek egy ilyen autóbusz beállítását kérik, azzal az indokkal, hogy közel 21 iskolás és óvodás korú gyermek szállítása megoldatlan Szentesre. A kicsi gyerekeket a szülők nem merik korán föltenni a buszra, azt mondják, a gyerekek így biztonságosan nem tudnak eljutni az iskolába, óvodába. A szülők összefogva, néhány autóval próbálják megoldani a helyzetet, bejuttatni a gyerekeket a városba, délután pedig vissza. A képviselő szükségesnek tartja az iskolabusz beállítását. A magyartésiek felvetették: a településen nincs húsárusítás, azért is be kell utazniuk Szentesre. Az ott lakók keveslik a heti egyszeri orvosi rendelést is.

- Komoly gondokat látok az agrárköltségvetésben - jelentette be a honatya. - Kezdjük a már leállított sertés- és baromfitámogatás problémájával. Közel 6 milliárd forintot kellene a termelőknek még ebben az évben kifizetni. Azt sem tudom még, hogy a földalapú támogatások milyen forrásból lesznek kifizetve. És mikor. Sokkal bizonytalanabbnak látom a gabonahelyzetet. Ma hazánkban 15-17 millió tonna felhalmozódó gabonáról beszélnek. Igaz, előfordult máskor is, hogy 15 millió tonna gabona volt betárolva, de el tudtuk adni. Csak akkor augusztusban már 2-300 ezer tonna hagyta el az országot. A mai napig ez a szám nem haladja meg a 100 ezer tonnát. Nincs tárolókapacitás. Már olyan készlet szaporodott fel a gabonatárolókban, ami egy átláthatatlan terhet jelent. Van egy félelmem, az Európai Unió ennyi gabonát nem fog engedni a magyar intervencióból kivonni. De nincs annyi ember, állat sem, ami ezt a mennyiséget elfogyassza. Ráadásul egész Európában jó volt a termés.

(l-j)


<<< Vissza