<<< Vissza

Lopások a gólyabálon

2004. október 8.

 
Két személygépkocsit fosztottak ki az Alsó-református temetőnél a tolvajok. Az egyik járműből 170 ezer forintot, hivatalos okmányokat, valamint ruhaneműt vittek magukkal a bűnözők. A másik autóból szintén iratok és 17 ezer forint tűnt el. A tettesek különféle módszerekkel jutnak a gépkocsik utasterébe, a fenti két esetben valószínűleg a zárfelhúzást alkalmazták. Az nem számít, hogy Trabant vagy Audi, a lényeg az utastérben felejtett táska, pénztárca, esetleg értékesebb ruhanemű. A rendőrség munkatársai továbbra is kérnek mindenkit, hogy még a kesztyűtartóban se hagyjanak értéktárgyakat, pénzt, az ülésen még üres táskát sem, mert ezt nem tudhatják a fosztogatók, és a zsákmány reményében - komoly kárt téve az autóban - feltörik a kocsit.

Légvezetéket vágtak le a tolvajok Fábiánsebestyén külterületén mintegy 375 ezer forint értékben. Ez a fajta bűncselekmény azért is veszélyes, mert feszültség alatt álló hálózatot bontottak meg a tettesek, akik akár életveszélyes sérüléseket is szenvedhettek volna.

A közelmúltban rendezett gólyabál nem csak örömöt, hanem bosszúságot is okozott néhány szórakozó fiatalnak. Az egyik fiatalnak a táskáját lopták el a mobiltelefonjával és okmányaival együtt, de az a vendég sem járt jobban, aki az éjszaka végeztével hiába kereste lezárt kerékpárját - annak már csak hűlt helyét találta.

Rendszámokkal manipulált egy szentesi fiatalember. A férfinek két autója közül az egyik elromlott, a másik pedig nem volt forgalomba helyezhető állapotban, ezért az előbbiről a rendszámot átrakta a másikra. Pechjére "belefutott" egy közúti igazoltatásba, ahol kiderült a turpisság, így egyedi azonosító meghamisításának bűntette miatt eljárást indítottak ellene.

H. V.


<<< Vissza