Mihály annyit jelent, mint "Kicsoda olyan, mint az Isten?" Szép hangzású, s rendkívül gazdag jelentésű név. E kérdező nevű főangyalnak az ünnepén történt, hogy már reggel elhatároztam: végignézem a magyar parlamentben zajló, miniszterelnököt választó ülést. Mert - sose lehet tudni - hátha történelmi eseményt lesz módom látni. (Mintha hosszú életem során nem éltem volna át elég sok történelmi napot.) Szóval megnéztem az ülés legnagyobb részét. S többek közt ezt is láttam: egy képviselő két füzet hátsó fehér oldalára felrajzolt egy-egy nagyméretű 0-át, s két karjával magasra emelte s így mutatta fel. E mutatvány zajos sikert aratott. No, nem olyan nagyot, mintha néma csend honorálta volna azt bizonyítván, hogy a honatyák és honanyák méltók a nép bizalmára. Meg arra, hogy május 1-je óta az Európai Unióhoz tartozunk. E sajátos mutatvány engem megborzasztott. Hangosan felkiáltottam, de hogy mit, az nem jut már eszembe. Lehet, hogy jobb is. Megborzadásom azért volt olyan erős, mert még hatással volt rám, amit néhány nappal előbb Márai Sándor naplójából olvastam. Íme, 1944-ben, ilyentájt történt: "Egy sárgacsillagos gyerek, kinek szüleit és nagyszüleit vagonba elhurcolták a lengyel deportációs telepekre - a gyerek megmenekült s egy intézetben él - a vasárnapi ünnepségen verset szaval. Nyolcéves. A verset ő választotta. Ezt szavalja: "Magyar vagyok, magyarnak születtem, / Magyar nótát dalolt a dajka felettem, / Magyarul tanított imádkozni anyám, / És szeretni téged, gyönyörű hazám." S a néhány ember a teremben, aki ismerte a gyerek sorsát, sápadtan ül. A hideg végigszaladt a hallgatók hátán." Igen, e szüleitől és nagyszüleitől megfosztott zsidó kisfiú hazafiságának fényében bizony rettenetesnek, katasztrofálisnak éreztem e mai honatya "hazafias" mutatványát, s azóta is lármázik bennem a kérdés: hová jutottunk, mai magyarok? S ha talán él még az az 1944-ben nyolcéves kisfiú s 68 évesen ő is látja azt, amit én láttam, ugyan mit érezhet szívében? S mikor ilyen kérdésekkel birkózom, akkor eszembe jut az is, amit a Mihály-nap előtti rendezvényen láttam. A miniszterelnök-jelölt megölelni édesanyját, az pedig nagyon sír. Szinte zokog. Azt gondolná az ember, hogy örömében. De talán félelmében is. Mert az anyák nem ritkán jósok is, ha gyermekeikről van szó. Talán már látta lelki szemeivel a kettős nullát, s megérezte, hogy az mit jelent. Egy biztos: E rövid írás kétféle hazafiságról szól. S véletlenül se merje senki azt gondolni, hogy e két hazafiság besorolható "jobboldalra avagy baloldalra". Ezek a szavak már nem jelentenek semmit egy olyan világban, mikor egy felnőtt magyar férfiú "hazafisága" ennyire megbukik egy árva zsidó gyerek hazafiságának fényében. Ezért kérem tisztelettel: most ne politizáljunk, hanem legyünk jóérzésű emberek! Vági László

<<< Vissza