<<< Vissza

Erős ellenfeleik voltak
Sakkozók

2004. szeptember 24.

 
Nehéz évet zártak a Szentesi Spartacus SE sakkozói. Dr. Makai Andor szakosztályvezető szerint főleg a szűkös anyagiak nehezítették dolgukat.

A nyolcadik helyen végeztek a bajnokságban 57 ponttal, az első helyen álló Kőszolg SE 98 pontot szerzett.

- A középmezőnyben végeztünk, két ifjúsági játékost neveztünk be, velük szemben ennyi volt az elvárás - mondja a szakosztályvezető. - Ki tudtunk állni rendszeresen, igaz, kétszer nekem is csatasorba kellett állnom. Hogy kevés a pénz, az a felkészülést nagyon zavarja. Gyakran saját zsebből utazunk.

- Mennyi a csapat életkora?

- Negyven-ötven év közötti. Sorainkban a fiatal is fellelhető. A nyári sakktáborban például 27 fiatal vett részt. Őket is versenyeztetni kellene, mint más sportágakban, hogy legyen rutinjuk. De az egy vagyonba kerül. Például a szállás, utazás. Az önkormányzattól nem kapunk annyit, és még csapatmérkőzésekre is el kell menni. Azért köszönettel tartozunk a városnak, szponzorainknak a támogatásért, a Szentesi Művelődési Központnak, hogy helyet adott a mérkőzéseknek, köszönet illeti a játékosokat a helytállásért.

- A táborban húsz gyerekkel szimultánt játszott.

- Három óra alatt sikerült győzni. A fiatalok ügyesek voltak, tavaly óta sokat fejlődtek. Csak versenyeztetni kellene. Az utánpótlásra szükség lenne.

- Kikkel volt elégedett a bajnokságban?

- Többek között az elsőtáblás Csala Imrével, dicséretére váljon, 6,5 pontot hozott. Fábián Sándor is szépen szerepelt, 5,5 pontot szerzett, aztán Hajdú Istvánnal a maga 6,5 pontjával. Nehéz bajnokságon vagyunk túl, az első öt helyezett erős volt, jó csapatokkal kellett megmérkőznünk. A hatodiktól lefelé kiegyensúlyozott volt a mezőny. A gyakorlat hiánya miatt sok pontot vesztettünk. Előfordult olyan eset, hogy nem tudnak eljönni edzésre. Ez baj, hiszen az állóképességnek, odafigyelésnek fontos szerepe van a sakkban. Aki fáradtan ül le, az hamarabb elnézi.

A nyári tábort követően a csapatból 4 ifjúsági és 10 felnőtt Szarvason, a Szent István királyról elnevezett nemzetközi versenyen vett részt. A kilenc fordulón át tartó sporteseményen a B csoportban Mészáros Imre 6,5 ponttal a negyedik helyet szerezte meg. A C csoportban, a felső tagozatosok között Kondor Dániel 7 ponttal első, míg Korbel Dávid 6 ponttal második lett. A többi szentesi versenyző az erős mezőnyben gyengébb eredményt ért el. A tornán közel 160 sakkozó vett részt.

Szeptember 26- án kezdődik a bajnokság. A Szentesi Spartacus a Gyula-Dévaványa csapatát fogadja délelőtt 10 órakor a Móricz Zsigmond Művelődési Házban.

(lovas)


<<< Vissza