<<< Vissza

Akció a tiszta Kurcáért

2004. szeptember 24.

 
Szeptember 15-én, szerdán délután 3 órakor a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Szentesi Zöld Tagozata az ifjúsági ház melletti gyalogoshídnál szervezett akciót Zöldek, a tiszta Kurcáért címmel. Közel százan vettek részt a programon, melyet Kozák János tagozatvezető nyitott meg, majd Makrai László, a Szegedi Egyetem ökológus tanára, a Megyei Zöld Tagozat elnöke elmondta, mit is látunk a Kurcán, hogyan keletkezett, és mit lehetne ellene tenni.

- A Kurcának régen megfelelő volt az áramlása, ám újabban ezen a szakaszon a vízpótlást csak szivattyús módszerrel tudják megoldani. Az, hogy körbeépült házakkal és utcákkal, igényeket gerjeszt, és igényekkel lépnek fel a természetvédelmi és a vízügyi szolgálatok is. Ezeket nehéz összehozni. A városlakók azt szeretnék, ha a víz turisztikai és kikapcsolódási lehetőséget teremtene. A Kurca emellett egy műszaki létesítmény is, mely a belvízbefogadást és az öntözést jelenti. A természetvédelem számára érték, és a korábbi természeti kincsek megőrzését jelenti.

A növény, amely a folyó felszínén elterjedt, mindannyiunk öröksége, és nemzetközi védettség alatt áll. A Tisza mentén élők láthatják levonulni a víztározókból és a halastavakból, amelyeket ilyenkor ürítenek át. A probléma abból fakad, hogy van egy csatornánk, mely vizének nincs sodrása, tehát tóként funkcionál. A növényzet nagy részét egy hínártársulás, a rucaöröm nevű vízipáfrány faj alkotja. A rossz vízminőség, a sok csapadék és a fölmelegedés együttesen eredményezte a zöld szőnyeg kialakulását a Kurcán. Ez a növényfaj az első fagyoknál le fog merülni, a túlélőrügyek azonban áttelelnek, és tavasszal azonnal elborítják a folyófelszínt. Mindenképpen el kell tehát érnünk, hogy szerves anyag ne kerüljön a vízbe, és folyamatos vízpótlással megfelelő áramlást kell teremteni. A kotrás csak néhány évre jelentene megoldást.

A Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése hosszútávon érinti az Alföld vízháztartását és a Tisza mentének rehabilitációját. Kérni kell az önkormányzati szerveket és a hatóságot is, hogy a vízrendszer természetes állapotának helyreállítása legyen beépítve a Vásárhelyi-tervbe. Most annyit tudunk tenni, hogy fátyolkotrást, a hígiszap kotrását kérjük a vízügytől. Amikor nyáron több árhullám levonul a Tiszán, ki kell használni a lehetőséget, hogy kiöblítsük a rendszert. Gravitációs úton van rá lehetőség, hogy egy-két hét alatt egy minimális sodrást előidézzünk a levonuló árhullámok megcsapolásával.

A tájékozató után Kozák János tagozatvezető arra kérte az akción megjelenteket, hogy fáradjanak át az Ativizig Szentesi Szakaszmérnökségéhez, ahol petíciót nyújtanak át, követelve a Kurca védelmére tett javaslataik teljesítését. A helyszínen a helyettes vezetőnek, Jászné Gyovai Ágnesnek átadták a 89 aláírást tartalmazó petíciót, hogy továbbítsa a központnak. A helyettes vezető jó hírről tájékoztatta a jelenlévőket: déltől harmadfokú vízminőségi kárelhárítási készültséget rendelt el az OVM, és friss víz behozatal kezdődik, mihelyt meglesz az energia lekötése a felső-kurcai szivattyútelepen. A zöld növényzet leszedése is kezdetét vette.
Kozák János bízik abban, hogy a megmozdulás nem volt hiábavaló, lesznek azonnali és hosszabb távú intézkedések is. Talán
egyszer üdülőterületté nyilvánítják a Kurca partját, mely felüdülést és sportolási lehetőséget jelent minden lakónak, és akár idegenforgalmi attrakcióvá is válhatna.

M. A.

**
Az elmúlt napokban két szivattyú kezdte meg a Körös vizét beemelni a Kurcát tápláló csatornába.
Az ATIVIZIG munkatársai, pedig azon a területen, ahonnan nem tud tovább úszni a rucaöröm markolóval távolították el a növényt. A Kurca városi szakaszán viszont az egybefüggő rucaöröm telepeket motoros kishajóval törték meg, hogy a beállt zöldszőnyeg tovább sodródjon, így az nem került kiemelésre.


<<< Vissza