<<< Vissza

A moziban

2004. szeptember 17.

 
Egymillió forintot nyert a Szentesi Művelődési Központ az Őze Lajos Filmszínház hangosító berendezésének felújítására. Ezzel kapcsolatban Kruzslicz Pált, a művelődési intézmény igazgatóját kérdeztük.

- Él egy pályázat, amit beadott az önkormányzat, természetesen a mi közreműködésünkkel. Az összeg csak egy részét fedezi az igényeknek, a pályázaton egyszerre ennyit lehetett nyerni.

- Hogyan végzik el a felújítást?

- Az egymillió forintból, amihez még hozzátesszük a 250 ezer forint önrészt, a hangosító-berendezés egy része újulhat meg, például: hangszórók, új csatlakozóhelyek. Ez lényegében egy sorozat, a pályázatot minden évben kiírják az önkormányzati mozik részére. Jövőre ismét benyújtjuk az igényt, másfélmillió forint összegben pályázunk. Azzal befejeződhet a felújítás. Ekkor lesz komplett az egész. A mozi hangosításának teljes felújítása nagyjából hárommillió forintba kerül.

- Mikorra lesz kész a munka első része?

- December elején, úgymond a Mikulás meghozza az ajándékot a moziba járóknak. Hallható lesz a változás. Várhatóan jövő őszre tudjuk befejezni, ha nyerünk a pályázaton. Akkor már tökéletes lesz.

- Úgy tudjuk, ki kell cserélni a hanglámpákat is?

- Az amerikaiak kifejlesztettek egy új film-hangleolvasó rendszert, vörös fényű halogénlámpa tapogatja le a filmről a hangot. Ez azt jelenti, hogy jövő év végétől csak ilyen filmeket hoznak forgalomba. Magyarul ki kell cserélni a két nagy gép hanglámpáját, mert különben jövő ősztől csak régi filmeket vetíthetünk, mivel a jelenlegi hanglámpák már nem tudják leolvasni a hangot. A két lámpa megközelítőleg 700 ezer forintba kerül. A pályázatot a jövő héten adjuk le, annak ötven százalékát kaphatja meg mindenki. Ezzel egy abszolút 21. századi hangosító berendezést kap a szentesi mozi.

L. J.


<<< Vissza