<<< Vissza

1944-1947
A háború utáni erőgyűjtés

2004. augusztus 6.

 
Vae victis! - idézzük két és félezer éve Berennus, a győztes gall hadvezér gőgös szavait. A Trianon utáni repülési tilalom ismétlődött meg a második világháború szovjet megszállásának idején is, ami az akkori háborús viszonyok között teljességgel érthető volt.

A szentesi cserkészrepülők vitorlázó gépei a csongrádi gimnázium tornatermi szertárában vészelték át a nagy világégést, teljes sértetlenségben. Ez önmagában nagyszerű lehetőséget nyújtott volna a repülés újraindításához, de a tilalom és csörlőautó hiánya csomót kötött a gyors megvalósulás reményére. Az átvonuló front és a repülőtéren állomásozó szovjet repülőegység megkímélte az alig másfél éve fölépült létesítményeket és annak teljes berendezését. A bajok ezután kezdődtek. Az épületek őrizetlenül maradtak. 45 decemberében az Államépítészeti Hivatal levélben értesíti a polgármestert, hogy "A város tanács, a mérnöki hivatal jelentése folytán, mely szerint a repülőtéri épületek életveszélyesek és azok hordása (én: lopása) állandóan tart, a mérnöki jelentésben leírt közveszélyesség és a további kár elhárítása végett elrendeli az összes repülőtéri épület még meglévő részének, a hangár kivételével való elbontását, ... és az építési anyagok megfelelő helyen való elhelyezését."

46 novemberében megindult a belföldi légiforgalom. Mind a megye, mind a helyi vezetés nagy fantáziát látott abban, hogy a várost bekapcsolja az új hálózatba. A feladat intézésére, a repülési ügyekben jártas dr. Kunszeri Béla kapott megbízatást. Nem rajta múlott, hogy a jó elgondolás nem valósulhatott meg. A többszöri próbálkozás, a mindenkori hitegetés annyi időt emésztett föl, amikorra bizonyossá lett, hogy a részvétlenség, az érdektelenség miatt a rendszer annyi deficitet termelt, aminél többet a költségvetés már nem tud elviselni. A szentesi terv túllépett a főrészvényes érdekein és a háború utáni magyar pénzvilág lehetőségén. A nemes szentesi zöldés és gyümölcs, napok helyett órák alatt juthatott volna el Nyugat-Európa nagyvárosi lakosainak asztalára, sajnos ezt a ragyogó elgondolást a szűkre szabott gazdasági takaró nem tudta befedni.
(folytatjuk)

Pusztai János


<<< Vissza