<<< Vissza

Lakóház, könyvtár, majd pékség
Kilencven éve épült

2004. július 23.

 
Több téves adat terjedt el az evangélikus templom melletti, a közelmúltban szépen felújított emeletes épületről. Némelyek tudni vélik, hogy az 1930-as években épült Antal Endre helyi mérnök tervei alapján, és evangélikus elemi népiskolaként működött. Mindez téves. Az épület hiteles története röviden a következő.
Simkó Ignác bőrkereskedő 1914. április végén engedélyt kapott a városi tanácstól arra, hogy az evangélikus templom szomszédságában lévő Sarkadi Nagy Antal utca 1. sz. alatti (ma József Attila u. 1.) lakóházát elbontassa, s annak helyére egy tágasabb és díszesebb emeletes bérházat építtessen. Az attika-falú homlokzattal ellátott épület terveit Bene Árpád építész készítette, a művezetői teendőket Mészáros Sándor csongrádi építőmester látta el. A kőműves munkát Szabó László és Szabó Mihály, az ácsmunkát Doszlop Nagy Imre helyi mesterek végezték. A 23,5 méter hosszú és 10,5 méter széles, teljesen tégla falazatú épület beosztását az építési engedély a következőkben határozta meg: "Engedélyt ad a tanács Simkó Ignácnak arra, hogy a földszinten 6 üzlethelyiséget, kiskapu bejárót és lépcsőházat, az emeleten 5 szobát, 2 előszobát, egy fürdő és cselédszobát, konyhát, kamrát, beépített kettős clozettet, lépcsőházat, az utcai homlokzat közepén nyitott erkélyt, egész és cserép tetejű, két, lapjára rakott tégla kéményű, az épület északkeleti sarkán, a Kossuth utca 9. számú telek felől a terven feltüntetett kiugrással zárt erkélyt tartalmazó lakóépületet építhessen." A tervezett bérház még 1914-ben tető alá került. Az új, tetszetős építményről Untermüller Ernő papír- és könyvkereskedő képeslapot adott ki, amelyen az evangélikus templom és a Megváltóhoz címzett gyógyszertár (jelenleg könyvesbolt) is látható.

A központi fekvésű, eklektikus stílusú épület az 1950-es évek elején a Szentes Járási és Városi Könyvtár használatába került, 1984-1998 között a gyermekkönyvtárnak adott helyet. Jelenleg korszerűen berendezett Francia pékség működik benne.

Labádi Lajos


<<< Vissza