<<< Vissza

Megbízások

2004. június 4.

 

Maradtak a régi vezetők. Az önkormányzat május 28-ai ülésén személyi kérdésekben is döntöttek. A képviselő-testület újabb öt évre három oktatási intézményben az eddigi vezetőknek szavazott bizalmat. A Koszta József Általános Iskola igazgatója továbbra is Almási Jánosné, az Általános Iskolai Kollégiumé Juhász Eszter, míg a Kossuth utcai Óvodai Munkáltató Körzet vezetője Ternainé Fodor Mariann.

Az önkormányzati gazdasági társaságok beszámolóját tárgyalva a helyi ellenzék azok felügyelő-bizottságának és az alapítványok kuratóriumának személyi összetételét bírálta. Halmai László frakcióvezető kijelentette: valamennyi városi cég felügyelő-bizottságát felül kell vizsgálni. Szerinte a megoldás az lenne, ha nem választás, hanem delegálás alapján alakulna meg egy-egy bizottság. A vita egyrészt azért alakulhatott ki, mivel a Szentesi Víz- és Csatornamű Kft. felügyelő-bizottságában lejárt Pap Imre és Baranyi Imre mandátuma. Az önkormányzati képviselők tagságát újabb öt évre megszavazta a testület.

A Damo gyermeknap megnyitó ünnepség után vehette át Csorba Ildikó a Szentes Városi Ifjúsági Közéleti Díjat, melyet 2001-ben alapított az önkormányzat. Az elismerést a gyermekek ajánlására, a képviselő-testület ítéli oda.


<<< Vissza