<<< Vissza

Lesz-e magyar pünkösd?

2004. május 28.

 
Ott kezdem, hogy gyerekkoromban minden étkezés után meg kellett csókolnom szüleim kezét. Ez nálunk magától értetődő volt. Mert az ételt anyám főzte, a kenyeret pedig apám kereste meg.

Érdekes, hogy apám kezét nagyobb tisztelettel csókoltam meg. Nem is gondolkodtam azon, hogy miért? Talán mert eresebb volt? Lehet. De ma már tudom - jó későn -, apám halála után egy negyed századdal. Erről teszek most vallomást a közelgő hősök-napja és pünkösd jóvoltából.

Az történt ugyanis, hogy én is értesültem arról: május 28-án, pénteken miként fog Szentes város megemlékezni a múlt századi két világháború hősi halottjairól. E hírre szinte ösztönösen elővettem apám "Visszaemlékezéseim" című füzetét, mert ő is a hősök közé tartozik. Igaz ugyan, hogy csak megsebesült, de sebesülése következtében végig sántította életét, és szinte állandóan fájt a bal lába. Feljegyzéseiből kiderült, hogy azon az éjszakán, amikor kapta a lövést egy vasúti töltésen, el is vérezhetett volna, mert "a vér sugárban ömlött" belőle, és csak azért maradt életben, mert kezét használva, kihúzott nadrágszíjával el tudta kötni a vérző sebet. Mikor ezt most újra elolvastam, döbbentem rá, hogy az ő keze akkor Isten keze volt. Mert, ha nem tudott volna magának elsősegélyt nyújtani, ma már a fegyerneki hősi emlékművön volna a neve, én meg nem is lennék. Most hát - szégyellni valóan későn - tudom a magyarázatát annak, miért csókoltam meg apám kezét forróbban, mint az anyámét, pedig ő is megérdemelte volna, mert egy sánta hadirokkantat tudott szeretni.

Emlékszem, mint tanyasi tanító, milyen nevelő erővel tudta a cselédek gyerekeit a hősök tiszteletére hangolni anélkül, hogy magát is közéjük sorolta volna. S ha erre gondolok, bizonyos aggodalommal kérdezem: van-e még a felnőtt társadalomban annyi hazafiúi érzés, hogy a mai gyermekeknek fogalmuk lehessen arról: mit üzennek a hősi emlékműre vésett nevek? Pedig a porrá vált magyar hősök névsora mond a fiataloknak valami nagyon fontosat. Azt, hogy "mi csak azért éltünk, hogy magvetés lehessünk; a termés ti lesztek! De milyen termés lesztek?"
Valamikor volt egy férfiú, aki azért vállalta a kereszthalált, mert elvetett mag akart lenni, hogy bő termést hozzon. A bő termés be is következett. Pünkösd napján, Isten lelkének sugárzására beindult Jézus termése, és lett belőle hatalmas aratás. Ezt ünnepeljük ma is, már aki tud róla, akinek vannak értesülései a kereszténység születésnapjáról.

A kereszténység úgy született meg, hogy egy Péter nevű férfiú bejelentette Jeruzsálem népének, hogy "akit ti megöltetek, az él!" Ettől az emberek nagyon elszomorodtak, de e szomorúságból, mint gyermek az anyaméhből, megszületett a kereszténység. Ilyenfajta elszomorodásnak ma is be kellene következnie ahhoz, hogy újjászületés szülessen belőle. Egy új élet a XXI. század számára a XX. század sok millió halottjából. Igen, sok magyar halálából sok új magyar élet, mely "áldó imádság mellett" olvassa a hősök szent névsorát. Ez magyar pünkösd lenne.

Vági László


<<< Vissza