<<< Vissza

Még nincs döntés
  

2004. május 21.

 
Abban bízott Szirbik Imre polgármester, hogy a táblabíróság május 19-én pontot tesz a Petőfi komplexum ügyére. A jó hírről sajtótájékoztató keretében szerette volna értesíteni a lakosságot. Ez azonban elmaradt. Dr. Stern Sándor ügyvéddel, aki a várost képviseli ebben a tengerikígyóvá növekedett ügyben, telefonon értekezve elmondta, a Szegedi Ítélőtábla nem hirdetett ítéletet. A másik két peres fél, sem a Budalakk Konzorcium, sem a Fikk Rt. képviselője nem jelent meg a tárgyaláson, a város álláspontját Stern doktor kifejtette, a bíróság úgy döntött, hogy egy hét múlva hirdet ítéletet.

A polgármester nem kívánt jóslásokba bocsátkozni, ám kijelentette, bízik abban, hogy a hosszúra nyúlt procedúrának egy hét múlva végkifejlete lesz. Az eddigi ítéletekkel szemben nem történik ellentétes jogi álláspont. 

– Arra várunk, hogy a város hosszú pereskedések után az ügyet kezébe vehesse – jelentette ki a város első embere. – A különféle rehabilitációs pályázatokra már tavaly elkészültek az anyagok. A Petőfi Szálló jogállásába annyi változás történt, hogy egy hónappal ezelőtt a Kulturális Örökség Minisztériuma országos műemlékjegyzékbe vetette fel az épületet. Ez azt jelenti, hogy minden lépés, ami az épülettel kapcsolatban történik, az az Országos Műemlék Felügyelet hatáskörébe tartozik.


<<< Vissza