<<< Vissza

Helyi vállalatok az EU-ban

2004. május 14.

 
Kampánykörútjának szentesi állomásán a helyi gazdasági szféráról tájékozódott dr. Becsey Zsolt, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Szabad Európa-listáján a 7. helyen szereplő EU-parlamenti képviselő-jelöltje.

A Hungerit Rt.-nél tett látogatása során úgy tűnt számára, hogy a legnagyobb szentesi foglalkoztató minden bizonnyal megállja a helyét az Európai Unión belül, s még némi terjeszkedésre is képes lehet.

A Dél-Alföldi Termelő Értékesítési Szövetkezetnél (TÉSZ) azt látta a képviselő-jelölt, hogy amire azt az unió kitalálta, és amit támogat, az ott megvalósul. Elsősorban magyar piacra dolgoznak, és ami bíztató: a helyi TÉSZ meg tudta mutatni, hogy igenis lehetséges betörni a magyar élelmiszerláncolatokba is. Ez azért lényeges, fűzte hozzá Becsey Zsolt, mert sok helyen elkeseredettséget tapasztalt ez ügyben. Azt mindkét látogatási helyen pozitívumként említi, hogy mivel nincs vámprocedúra, az unióba való belépéssel tervezhetőbbé válik a határon túlra történő szállítás, s ez a gyorsan romló áruk esetében nagy versenyelőny.

A Legrand Rt. részese lett egy erős nemzetközi vállalatnak, ám ennek előnyei mellett kiszolgáltatottá is vált. Az, hogy közép- vagy hosszútávon mennyire lesz stabil a foglalkoztatás, annak Becsey szerint az is függvénye, hogy sikerül-e a francia tulajdonosokat meggyőzni arról: az esetleg még olcsóbb keleti munkahely elérése esetén is érdemes itt maradniuk.

A nagy kérdés, hogy a sertéságazat az unión belül is versenyképes tud-e maradni, a Pankotai Agrár Rt.-t is érinti. A most belépett többi kelet-európai tagállamnak az egységes belső piacon tett lépéseitől is függ a szentesi agrárvállalat boldogulása.

- A Kontaset Kft.-nek a Széchenyi-terv révén kapott támogatását, melyet az iparvállalat felújításra és épületbővítésre fordított, tipikusan magyar sikersztorinak is nevezhetnénk, ha nem tudnánk, milyen drámai erőfeszítéseket is kell tennie - fogalmazott a képviselő-jelölt. A fix árfolyampolitika bevezetésével lesz kalkulálható az ehhez hasonló vállalatok élete.

A Szentesi Területi Kórházban tett látogatása kapcsán Becsey kifejtette, hogy az Európai Unió a lényeges államháztartási tételeket is vizsgálja, s az egészségügy finanszírozása is górcső alá kerül. Az ellenzék úgy gondolja, mint régi európai elvnek, a társadalmi rétegek és a generációk közötti szolidaritási elvnek kell az egészségügyben is érvényesülnie.

Becsey Zsolt találkozott a helyi egyházi vezetőkkel is, s egyetértettek abban, hogy morális kötelezettség elmenni az európai uniós parlamenti választásokra. Elmondta: olyan politikát szeretne folytatni az EU-ban, amely a nemzeti sajátosságoknak és a keresztény értékrendeknek az uniós jogalkotásban való megőrzését célozza. Fontosnak tartja, hogy a vidékfejlesztési politika mellett folytatódjon a közösségteremtési politika is, mely az egyházat is segíteni fogja.

D. J.


<<< Vissza