<<< Vissza

Szuronyok rajzolnak új határokat - 1941 (2)

2004. február 30.

 
Újból felröppent a hír, hogy területnyerés céljából áthelyezik a szelevényi út repülőtér melletti szakaszát. A beruházást a megye finanszírozza a saját költségvetéséből - tudhatjuk meg a városi közgyűlés jegyzőkönyvéből. "A szentesi vitorlázórepülés oly hatalmas méreteket öltött, ami a repülőtér sürgős bővítését igényli." - indokolja a városnak tett megyei javaslatot Dobay alispán. Ez a gondolat már, a háború előtti években is több alkalommal fölmerült, - mint ahogyan erre korábban is utaltam - a város hajlott is a megvalósításra, éppen ezért tudnunk kell, hogy egyszer sem helyi (értsd a városi és megyei közigazgatást) gáncsoskodáson bukott meg a katonai kezdeményezés.

Ez az esztendő volt az is, amikorra felnőtt a teljesítményrepülésekre alkalmas csoport. Egymást követték a távolsági és a magassági repülések. A nyári C vizsgás táborban a növendék triumvirátus Szabó-Gullay-Ruzs Molnár teljesítette a kitűzött célt. Ebben az esztendőben tett sikeres B vizsgát Mester László is az a Békés megyei növendék, aki 1954 és '57 között a szentesi repülőtér parancsnoka volt.

December 5-én kezdődött a MAeSz szervezte kétkormányos vontatótábor Szentesen. Szebb mikulási ajándékot alig kaphattak volna a cserkészrepülők, mint az első magyar kétkormányos gépet, a Cimborát. A HA-5006 lajstromjelet viselő - korában, Európában az egyik legkorszerűbb oktató repülőgép - amely harmadik volt az 50 darabos szériából. A MAeSz biztosította kétkormányos gép Szentesen maradását a HMNRA is engedélyezte.
(folytatjuk)

Pusztai János


<<< Vissza